A Wanbo alaposan felkavarta a projektorok állóvízét és nem csak a konkurenseknek állít ellenfele(ke)t, de házon belül is egyre jobban kitölti a réseket különböző modelljei között.

Wanbo DaVinci 1 Pro teszt (1 of 8)

Az átlagos tudású projektorok között is sokat fejlődött a Wanbo TT és Wanbo X5 variáns is, hiszen míg egyik dedikált Netflix támogatással és 650 ANSI Lumenes fényerővel bírt, addig az X5 1100 ANSI Lumenje már bőven megfelelő a behúzott függönyökkel történő filmnézéshez is.

Több ponton is fejlődésnek indultak a Mozart 1 Pro és mai tesztünk alanya, a DaVinci 1 Pro is. A gyártó egyre nagyobb hangsúlyt fektet az okos rendszerekre és az olyan extrákra, mint a zoom (50-100%), automata fókusz és trapézkorrekció vagy épp a hangzás minőségének javítása. Utóbbi nem elhanyagolható szempont, ha filmnézéshez vásárolnánk a projektort, de ezek mellett nagy figyelmet fordít a külsőségekre, így a projektorok megjelenésére is.



Külsejében visszafogott, ám a szürke házat megtörő, kétoldali szellőzőnyílások és a front részen található szövet borítás alapján is látható, hogy odafigyelnek a megjelenésre. A szögletes ház bár szálcsiszolt hatású, nem fémből, hanem teljes egészében műanyagból készült. Azonban nem a puha recsegő fajtából, hanem jól össze van rakva a 2.8 kilogramm súlyú, 22.2 x 19.6 x 17.5 centiméteres vetítő.

Wanbo DaVinci 1 Pro 5

A hátsó részen található a tápcsatlakozó, két darab USB2.0 port, 3.5 milliméteres fülhallgató csatlakozó és HDMI 1.4 bemenet. Oldalán szinte teljes hosszában rácsozott borítás fedi, amely alatt a hangszórók találhatók.

Wanbo DaVinci 1 Pro teszt (5 of 8)

Nincs manuális fókuszgyűrű és trapézkorrekció kapcsolóval sem találkozunk, mert ezekre nincs is szükség. A projektorban a jóval drágább társaihoz hasonlóan ezek motorikusan, szoftver segítségével állíthatók. Az automatikus fókusz opcióval magától állítja be a fókuszpontot, bárhová is tennénk a projektort. A trapézkorrekció megfelelő megjelenítésű képet ad, hogy a falnak vagy vászonnak nem teljesen szemben elhelyezve a projektort, a vetített kép így is szabályos, téglalap formájú legyen.

A legoptimálisabb, faltól/vászontól lévő távolság 1.2-3.6 méter lehet, amivel 40, illetve maximum 120 colos, azaz maximálisan 304.8 centiméter átmérőjű képet kaphatunk. Az alján találunk egy apró kitámasztót, ha például egy asztalra téve használnánk, de a 2.8 kilogrammos nagy súlya miatt el kell felejtenünk az egy darab ¼-es menetet. Helyette négy felfogatási pontot kapunk a gumitalpak alatt, hogy tartókonzolra szereljük fel azt.

A Wanbo DaVinci 1 Pro-val maximálisan 1920 x 1080 pixeles képet tudunk vetíteni, de természetesen a bemenet lehet akár 4K is. Az optikai automatika beállítja a képélességet és már használható is a projektor, de a távirányítóról lehetőség nyílik ezt a fókuszt manuálisan korrigálni. A trapézkorrekció jól működik, be tudunk állítani különböző pontokat, hogy ha nem teljesen a vászonnal szemben helyezzük el a projektort, akkor is kihúzható legyen a látott kép kerete a nekünk megfelelő függőleges és vízszintes pozícióra.



A szoftveres részt nézve Android 11 fut rajta, így az első bekapcsolást követően be kell állítanunk rajta a felhasználói profilunkat és csatlakoznunk kell a WiFi hálózathoz. Ehhez a Google Home alkalmazás segít majd a mobiltelefonon, ám nekem a telefonos felületen a nyelvválasztás alkalmával folyamatosan hibát írt ki. Így nem így folytattam, hanem közvetlenül a projektorról, a telefonos beállítás segítsége nélkül végeztem el a kezdeti lépéseket.

Az Android 11 rendszer nem talált új szoftverfrissítést, a dedikált alkalmazások közül pedig sokminden elérhető, így Netflix, Disney+ és Amazon Prime lejátszóval rendelkezik és megkapta a Widevine L1 támogatást is, ami azt jelenti, hogy ha a streaming szolgáltatók tartalmait fogyasztjuk, azok képe biztosan FullHD-ben fog megjelenni. Az alkalmazások közül most is kipróbáltam a YouTube appját is, ahol maximálisan 2160p volt választható. A szoftvere könnyen átlátható felületet kapott és a távirányítóval egyáltalán nem nehéz a vezérlése. A 2GB memória jó szolgálatot tesz, hogy ha streaming alkalmazásokat is használunk, ne legyen csigalassúságú a rendszer működése.

Wanbo DaVinci 1 Pro widevine l1

Wanbo DaVinci 1 Pro youtube

A gyári adatok szerinti fényerőssége 600 ANSI Lumen, ami nappali fényviszonyok mellett kevésnek bizonyul, de szürkületkor már jobban használható. Este jön el igazán az ideje, hogy élvezhető legyen a látott tartalom, így a Wanbo X5 projektor az 1100 ANSI Lumenes fényerejével még mindig jobb választás. A Wanbo fejlesztéseiből nem maradtak ki a hangszórók sem, így a beépített 2×8 wattos hangsugárzók bőven elegendőek az otthoni használathoz. Szerencsére már mélyeket is kapunk, amik nagyon jól jöttek már ezen a vonalon, viszont zenei klipeket hallgatva kevésnek éreztem a magas hangokat.

A projektor esti filmnézésre jól használható, teljesen a fallal szembe állítva azonban a sarkoknál már látni, hogy nem tűéles a képe. A FullHD felbontásnak hála, a projektor megfelelő elhelyezése és a filmet néző megfelelő távolságban való elhelyezkedése mellett nem fogunk találkozni zavaró pixelekkel. A feketék megjelenését a 2500:1 kontrasztarány segíti, a színek élénkek, a megjelenés rendben van.

Wanbo DaVinci 1 Pro teszt (3 of 3)

A 1080p felbontás éles képet képes ad, hogy egy kisebb méretű moziteremben érezhessük magunkat. Filmnézéshez mindig külső forrást használok, akár PC-t, akár egy egyszerű médialejátszót az 5GHz-es WiFi kapcsolaton keresztül, hogy csak a kép legyen megjelenítve a projektoron, de a hardvere ne dolgozzon a háttérben. Wanbo DaVinci 1 Pro megjelenésére nem lehet panaszunk, hardveresen simán elvisz bármit és a menü sem akad vagy fagy le. A megjelenített képben nincs hiba, egyedül a 600 ANSI Lumenes fényerőt keveslem, hogy ne kelljen mindenféleképpen megvárni, míg leszáll az este, ha filmet szeretnék nézni.

A belső fejlesztések éreztetik a hatásukat, sokkal jobban használható, mint a kedvencem, a Wanbo X5. Ám annál nagyobb fényerősséget kapunk, így hiába a jobb kezelőfelület, az erősebb hardver vagy a jobb hangszórók, nekem még mindig inkább az X5 felé húz a szívem. A kuponnal a Wanbo DaVinci 1 Pro projektor 104 ezer forintba kerül, amihez a cikk írás pillanatában egy ajándék vásznat is kapunk.

Wanbo DaVinci 1 Pro projektor

🔹Kupon:DAVINCI1

További projektorok

 

Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akciókat

Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért

BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Megosztás

1 hozzászólás

Hozzászólás