Kétségkívül a Xiaomi Redmi 9 az egyik legjobb mobil a piacon. A sokak számára fontos ár/érték arány verseny aranyérmes győztese. Így azoknak ajánlott, akik nem szándékoznak egy felsőkategóriás modellt választani, hanem megelégednek egy jól optimalizált szoftverrel és a mindennapokban helytálló hardverrel.
Bár, már a Redmi Note 10 is tiszteletét tette nálunk, a Redmi 9 valóban annyira csábító, hogy nem is értem, miért nem lett még néptelefon. Bár tudom, azért, mert a Xiaomi annyi készülékkel van jelen a piacon, hogy a Redmi 9 elvész köztük. De ez nem a telefon hibája.
Korábban a Note széria jelentette a phablet kategóriát, azonban a Redmi 9 is akkora megjelenítővel rendelkezik, mint a Redmi Note 9 szériája. A csomag hű a gyártóhoz, hiszen a 10W teljesítményű adapter mellé kapunk egy Type-C kábelt és egy szilikon tokot is. A kijelzőre pedig már a gyárban felhelyezték a megjelenítőt védő fóliát is.
A Redmi 9 polikarbonát háza elfér a középkategóriában, ennyi pénzért balgaság lenne üveg hátlapot várni. A körkörösen szálcsiszolt hátsó rész által kevésbé csúszik majd a kezünkben és a megjelenést is feldobja, az unalmas sima felület helyett.
A 163.3 x 77 x 9.1 centiméteres méret előrevetíti, hogy a phablet kategóriában játszik. Az IPS technológiát használó kijelző azonban a lehető legjobb választás volt a gyártó részéről, hiszen 2340 x 1080 pixeles felbontással rendelkezik, a fényereje 400nit. Itt is odafigyeltek, hogy a zsebbe becsúsztatva, a kulcsunk ne karcolja össze a kijelzőt, amiben a Gorilla Glass 3 üveg lesz a segítségünkre. A betekintési szögek jók, a minimális fényerő nem fogja kiégetni a retinánkat, ha este olvasni szeretnénk, a maximális fényerő pedig épp elegendő a napsütésben. De persze van ennél sokkal nagyobb fényerővel rendelkező modell is.
A Xiaomi bőkezű volt, a nálunk járt 33 ezer forintos modell a nagyobb, 4GB memóriával és 64GB-os tárhellyel szerelt változat, ami már NFC chipet is tartalmaz. A kijelző felett találjuk a csepp alakú noccs szigetet, ami a 8 megpixeles szelfi kamerát rejti magában. A Xiaomi egyedülálló abban, hogy készülékein meghagyta az infravörös portot, ami nem adatátvitelre szolgál, mint 15 évvel ezelőtt, hanem ennek köszönhetően távirányítóként használhatjuk a TV-hez, klímához és más eszközeinkhez.
A hangerőszabályzó és a bekapcsoló gomb jobboldalon, míg a két SIM kártyát és memóriakártyát fogadni képes SIM tálca a baloldalon csúszik be a házba. Alul a mikrofon, hangszóró, Type-C csatlakozó és a 3.5 milliméteres jack található.
A telefon lelke az a MediaTek G80 típusú processzor, ami 8 magjával 2.0GHz-re képes. A 12 nanométeres gyártástechnológiával készülő processzor ARM Mali-G52 MC2 GPU-val rendelkezik. Teljesítményét nézve nem is választhattak volna jobbat, hiszen aki szereti a benchmark alkalmazások pontszámait nézegetni, ez a CPU az AnTuTu tesztjében 218987 pontot hozott nálunk. A Redmi 9 sebesség szempontjából is nagyon jó választás, hiszen a drágább Redmi Note 9 Helio G85 típusú processzora nem sokkal gyorsabb nála.
Redmi 9 | Ulefone Note 11P | Xiaomi Redmi Note 10 | |
Processzor | MediaTek Helio G80 | Helio P60 | Snapdragon 678 |
Kijelző felbontása | 2340 x 1080 | 1600 x 720 | 2400 x 1080 |
Antutu | 218987 | 188216 | 271750 |
3D Mark Slingshot Extreme | 1176/2601/Total 1339 | 907/2344/Total 1050 | 1281/3152/Total 1476 |
GFX Bench T-rex FPS | 39 FPS | 43 FPS | 42 FPS |
GFX Bench Car Chase FPS | 8.2 FPS | 12 FPS | 8 FPS |
GFX Bench Aztec Ruins OpenGL (Hight Tier) | 5.3 FPS | 7.9 FPS | 5.6 FPS |
GFX Bench Aztec Ruins Vulkan (Hight Tier) | 4.5 FPS | 7.9 FPS | 5.4 FPS |
Geekbench 4.0 Bench Single Core/Multi Core | 360/1356 | 274/1282 | 535/1587 |
AndroBench Sequential Read | 311.92MB/s | 488MB/s | 476.27Mb/s |
AndroBench Sequential Write | 255.06MB/s | 192MB/s | 225.91Mb/s |
A 4GB mennyiségű memória bőven elegendő mindenre, amire csak használnánk a telefont. A 64GB-os tárhely ugyan nem UFS modul, de teljesítmény szempontjából nem sokban marad el a Redmi Note 10 UFS tárolójának sebességétől. A hardveres összeállítás kellő sebességgel mozgatja a rendszert. Ez természetesen nem a POCO F3 szintje, de teljes mértékben élhető a telefon. Nem csak normál használatra, de játékra is alkalmas. A PUBG HD felbontásban, az Asphalt 9 HIGH beállításon is játszható volt, így nagyobb erőforrást igénylő játékokkal is elboldogul.
A MIUI 12 rendszernek köszönhetően számos kényelmi szolgáltatást kapunk s szinte mindent testre szabhatunk. A Xiaomi áruházából különböző témákat is letölthetünk, hogy teljesen átalakíthassuk telefonos szoftveres megjelenését.
Adatkapcsolati fronton kapunk Bluetooth 5.0-t, 2.4 és 5GHz-es WiFi-t is, ami letöltési sebességben körülbelül a Redmi Note 10 tempóját hozta. Így erre sem mondhatjuk, hogy a Redmi 9 olyan rossz lenne. A GPS, Glonass, Beidou műholdakkal kommunikáló helymeghatározás jól működik, nem téveszt, nem pozícionál több kilométerrel arrébb, pontosan lehet vele navigálni. Mivel Global Version kiadásról beszélünk, ezért nem csak az Android 10 rendszer kapott magyar nyelvű felületet, hanem 4G támogatással is ellátták. Ennek köszönhetően akár két 4G képes SIM kártyát is használhatunk és a tálcára még egy microSD memóriakártya is elfér, hogy ott tároljuk a zenéinket, videóinkat.
Nagy öröm, hogy megmaradt a 3.5 milliméteres fülhallgató csatlakozó, de van Type-C portunk. Kapunk NFC-t is, így a telefonnal mindenki megtalálhatja a számításait. Biztonsági szempontból használhatjuk a hátlapi kamera sor alatt található ujjlenyomat olvasót, ami szerencsére kézreáll. Pontosan és gyorsan működik 10/10-es feloldási arányával. Nem csak ujjlenyomat olvasó, de arcfelismerés is megtalálható, ami a 8 megapixeles előlapi kamerát használja. Ez a fícsör is jól működik, vízszintesen, de még fejjel lefelé tartva is felismerte a telefon az arcomat. Még akkor is, amikor nem volt rajtam szemüveg. Az arcazonosítás is jól működik, de ha már kevés a fény a szobában, muszáj a biometrikus azonosítást használnunk.
Az infra port által kiválthatjuk a TV vagy bármilyen más otthoni eszközünk távirányítóját és azt a telefonunkkal vezérelhetjük, ami még mindig egy húzóereje a Xiaomi telefonjainak. Bár már ezt a funkciót szinte már egyik gyártó sem használja, a Xiaomi egyelőre kitart az infra port mellett. Kíváncsi vagyok, mikor fogja megszüntetni ezt a funkciót a Redmi szérián belül, hiszen még az új Redmi Note 10 is megkapta ezt az opciót.
Redmi 9 kamera
Az előlapon 8 megapixeles kamera várja, hogy szelfizzünk vele. A fixfókuszos kamera nem is készít rossz képeket. Nem is szabad neki, mert ez hivatott az arcazonosítás használatára is.
A hátlapon négy kameraszenzort is kapunk. Az AI quad kamera leosztás fő autofókuszos képkészítője 13 megapixel felbontású. Ezt egészíti ki egy 8 megapixeles ultraszéles kamera 118 fokos látószöggel, 5 megapixeles makró és 2 megapixeles mélységérzékelésre szolgáló optika a portré fotókhoz.
Van HDR mód, AI segítség, de ezt inkább nem használtam, kapunk profi módot, ahol a záridő is állítható és van rácsos nézet is. Kamera módban kapunk egy 2x zoom opciót is, de ez digitális zoom, nem optikai. A normál fotókra azt kell mondanom, hogy ebben a kategóriában ennél nem kell több. Nem kell meglepődni, hogy „csak” 13 megapixel. Miért is kellene 48 megapixel? Azért, hogy egy sokszor 13, 16 megapixellel készült képet szoftveresen interpoláljanak és kétszer akkora méretű legyen azonos minőség mellett? A Redmi 9 kamerája tökéletesen elegendő. Van ultraszéles látószög, amivel sokkal több téma fér bele a képbe. Bár itt, ha már belenagyítunk a képekbe, akkor már látszik, hogy a részletek olajfestmény mintájúvá válnak. De ez nem a telefon hibája, a Redmi Note 10 nagylátószögű kamerája is hasonlót produkált.
A portré fotók is teljesen vállalhatók. A 2x zommal készített képekbe belenagyítva érződik, hogy ez alapból csak egy szoftveres nagyítás volt. A normál kamerával készített képek szerencsére nem annyira hajlamosak kiégni, a vonalélesség is rendben van.
Videófelvételnél a 4K kimaradt a repertoárból. Cserébe viszont a 1080p felbontásnál is elérhető az elektronikus képstabilizálás, amivel remegésmentes felvételeket készíthetünk.
A házba épített akkumulátor 5020mAh kapacitású, amivel simán kihúzunk 2 napot. A mellékelt európai szabványú töltőadapter 10W teljesítményre képes. Azonban a lehetőség adott, hogy közel 2x ilyen gyorsan is feltölthessük az akkumulátort, mert a Redmi 9-et akár 18W-tal is tölthetjük. Ezt ki is próbáltam az utoljára rendelt BlitzWolf töltőmmel, ami méri és kijelzi a leadott feszültséget és áramerősséget, a telefon pedig ki is jelezte, hogy átváltott györstöltésre. Ezzel pedig 90 perc alatt feltölthetjük a telefon akkumulátorát.
Milyen lett a Redmi 9?
Volt már nálunk pár ígéretes modell. Az Ulefone Note 11P is jól sikerült és a Redmi Note 10 is remek az AMOLED kijelzővel. Azonban árban jóval magasabb kategóriát képviselnek. A Redmi 9-nek néptelefonnak kellene lennie, mert a 120$-os árért cserébe 4/64GB-os kiszerelést kapunk NFC-vel, egy középkategóriában tökéletes processzorral és hosszú üzemidővel, kiforrott rendszerrel. Azt hiszem, ennél többet senki sem kívánhat magának, ennek megfelelően a Redmi 9 egy nagyon ajánlott vétel.
A Xiaomi Redmi 9 mobiltelefont itt találod meg
BaNGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
Telepítsd az asztali Chrome böngésződ alá a plugit és támogass minket úgy, hogy ehhez semmi egyebet nem kell tenned, csak vásárláshoz nem a mobiltelefonodról, hanem a PC-ről vásárolsz. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat. Amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek.
További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on.
Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!