A half-in-ear stílust követi a BlitzWolf BW-FYE9 Bluetooth fülhallgató, ami megjelenését tekintve talán kicsit hasonlít egy Apple AirPods fülhallgatóra. Így aki egy Apple alternatívát keres, könnyedén megtalálhatja a számítását.

A BlitzWolf formavilágú dobozban, mert lassan már így nevezhetjük a gyártó minden termékét zöld-fehér színbe csomagolt dobozát, egy leírást és egy USB Type-C kábelt mellékelnek a csomagban.

Meglepődtem, hogy a rugós mechanizmussal nyíló tokot fémből készítették el, ami külön öröm a sok műanyagot látva, ám a fedél rész plasztikból készült. A BlitzWolf logó fölött a négy akkumulátor és töltés visszajelző ledek kaptak helyet. Alul találjuk meg az USB Type-C portot, amin keresztül feltölthető a tok 500mAh kapacitású akkumulátora. A fedelet felnyitva felvillannak a tok kapacitásjelző lámpácskái, hogy tudjuk, mennyi szufla van még benne. Ha már korábban párosítottuk a fülhallgatót a telefonunkkal, akkor a tok felnyitása után már kapcsolódnak is a mobilunkhoz.

A csatlakozáshoz Bluetooth 5.0 módot használt, amit a Qualcomm chipje tesz lehetővé. A QCC3020 chip támogatja az apt és az AAC audio adatfolyamot, ezen kívül pedig támogatja a HSP/HFP/A2DP/AVRCP profilokat is.

A fülhallgatók meglepően rövid szárat kaptak és ennek köszönhetően a 14.2 milliméteres drivereket rejtő ház sokkal nagyobbnak tűnik, mint amekkora. A Xiaomi Mi Air 2 Pro-hoz összehasonlítva pedig szinte egyformák. Kialakítását tekintve jól illeszkedik a fülbe, a hallójáratba nyúlik bele a hangvetője, ami a ház külső része felé összeszűkül, majd újra kitágul. Ennek köszönhetően pedig jobban felfekszik a fül külső részére a BlitzWolf BW-FYE9 középső része a fül szélénél.

LED világítást nem kapott, viszont kapott egy szinte majdnem tökéletes érintésérzékeny vezérlést. Ez aránylag jól is működik, valóban elég csak megérinteni a fülhallgató külső felületét. Már a legelső érintést is érzékeli, így lehet, hogy akár véletlenül is megállíthatjuk az épp játszott zeneszámot. Viselés közben egyszer sem tudtam mellé nyomni (érinteni), maximum akkor fordulhat ez elő, amikor kivesszük vagy behelyezzük a fülbe a fülhallgatót. Amúgy tökéletesen megy az egyérintéses zenelejátszás vagy megállítás és a dupla koppos zeneszámléptetés is. Jobb oldal előre, baloldal dupla érintésével az előző számra ugorhatunk. A hármas érintés előhozza a hangasszisztenst.

Ha pedig hosszan megérintjük az oldalakat, akkor a jobbik féllel növelhetjük, a ballal csökkenthetjük a hangerőt. Kérlek Xiaomi, ezt ti is vegyétek át a gyártótól.

Mikrofonból egy-egy jár oldalanként és a leírás szerint elérhető a CVC8.0 zajszűrés is, ami megpróbálja azt megoldani, hogy a mikrofon által érzékelhető hangokból kiszűri a zajokat. Ezáltal pedig jobban hallhatnak minket a vonal túlsó felén. De ne dőljünk be a marketingnek, lehet vele telefonálni, nincs is baj vele, de egy zsúfolt tömegközlekedési eszközön azért már vannak vele bajok.

Bekapcsolva, hangok lejátszásakor van egy kis alapzaja, amit bármilyen muzsika elnyom, de ez a tulajdonsága fura volt a Xiaomi Mi Air 2 Pro fülhallgatóm után. Bár az is tény, hogy nem egy ligában játszik a két versenyző. A hangját is a Xiaomi termékével vetettem össze. Kicsit tompább, nem annyira érződnek ki benne a magasabb hangok, de a mélyek körülbelül ott vannak, mint a másik versenyző esetében. Torzítást még maximális hangerőn sem mutat, azonban ezen a szinten már a halláskárosodás fogalmával játszadozunk.

A Bluetooth 5.0 kapcsolatnak köszönhetően alacsony késleltetéssel rendelkezik. Ez papíron mindig tök szuperül hangzik. De az utóbbi időben a kezeim között megforduló, nem is tudom.. Körülbelül 10 fülhallgató közül ezt egyik sem tudta tökéletesen teljesíteni. Ha filmet nézünk a telefonunkról, zenét hallgatunk vagy YouTube videót nézünk és figyeljük a szájmozgást is, akkor sem fogunk késéssel találkozni. Azonban, ha egy mobiltelefonos játékkal játszunk, akkor itt képes pár tized másodpercnyit késni a hang a látott képhez képest, ami szerintem mindenki számára észrevehető lehet. Legalábbis, ha én nem figyelek oda, akkor is észreveszem.

Már volt szó a BlitzWolf BW-FYE9 tokjának akkumulátoráról, ami 500mAh kapacitással rendelkezik. A fülesek pedig 45mAh-val gazdálkodhatnak. Így 5 óra zenelejátszás/telefonbeszélgetés hozható ki belőlük. Ha lemerültek a tokba visszatéve őket 1.5-2 óra alatt feltölthetjük azokat. Külön jó dolog, hogy Apple eszközökön is megjelenik az akkumulátorának kapacitása, így még egy iPhone mobiltelefonnál is látható a fülhallgató töltöttsége. A BlitzWolf a kötelezőket hozta a BW-FYE9 termékkel. Újdonság a rövid szár és a most már lassan a gyártónál is szabvánnyá vált Type-C port. Kiemelendő az érintésérzékeny felület, amivel hangerőt is állíthatunk. Nem kiemelkedő, de amit tud, azt jól hozza. A kedvezmény kóddal egy kicsit lecsíphetünk a végösszegből, így pedig 34.99$-ba, azaz körülbelül 10.500 forintba kerül. Bebiztosítva az áfa és vámmentes szállítást, az EU Priority Line szállítást válasszátok.

A BW-FYE9 Bluetooth fülhallgatót itt találod meg

Kedvezmény kód: BGAAFYE9

A BlitzWolf remek termékeket készít. Érdekel a többi BlitzWolf termék tesztje is?

 

BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

2 hozzászólás

  1. Balu kapitány on

    üdv ! lehet ezen esetleg balansot állítani ?? vagy a hangerőt külön külön szabályozni ? vagy másik blitzwolf tws fülesen ? vagy másik márka . olyan tws füles kellene ahol külön lehet állítani a hangerőt oldalanként.. ha esetleg tudtok ilyet, nagyon megköszönném .. üdv !

    • Üdv,
      Mivel nem rendelkezik külön fizikai gombokkal nem lehet, csak szoftveresen. Eddig nem igen találkoztam olyan fülessel, amin nem lehetett volna balanszot állítani. Android vagy iOS eszközről is lehet balanszot állítani. Platform függő, hogy azt magán a lejátszón vagy egy szoftver beállításon keresztül lehet módosítani. Én iOS telefonommal próbáltam, ott a beállítások menünél van balansz állítás, ami az összes hangra hatással van.

Hozzászólás