A legolcsóbbak közül válogattunk, így esett a választásunk a kizárólag 5/5 pontos értékeléseket kapott Tecney QC3.0 gyorstöltésre képes FM transzmitterére, ami a 3.000 forintos árával igazán jó ajánlatnak tűnik.

Tecney QC3.0 Bluetooth 4.2 FM transzmitter teszt – Kicsomagolás

 

A dobozból már gyanítani lehetett, hogy nem ez lesz az autónkban található kiegészítők legnagyobbika. Még nem volt dolgom Tecney termékekkel, így kíváncsi voltam a csomagolásra, az összeszerelésre, anyagminőségre és persze a használhatóságra is. Hiszen ez sok mindent elmond, hogy megéri-e a jövőben odafigyelni a gyártóra vagy csak egy lesz a többi közül, az „elmegy” kategóriában.

A dobozra minden fontosabb információ felkerült. Innen máris láthatjuk, hogy telefonhívások lebonyolítására is alkalmas, amit az FM adónak köszönhetően az autórádión keresztül hallgathatunk a zenéinkkel egyetemben. Ami még lényeges, hogy két USB porttal rendelkezik, tehát pendriveot is csatlakoztathatunk hozzá (vagy telefont tölthetünk róla 5V/1A áramerősséggel), a másik port pedig QC3.0 kompatibilis, így gyorstöltésre is képes, 3.6V-6.5V/3A, 6.5V-9V/1.5A, 9V-12V/1A áramerősséggel.

Egy átlátszó műanyag tálcán ül a fóliába csomagolt transzmitter, alatta pedig az angol nyelvű leírás. A leírás szerint mp3 és wma fájlokat támogat az USB portjához csatlakoztatott pendrive-ról. Támogatja az A2DP protokollt és Bluetooth 4.2 kapcsolattal rendelkezik. A rádiófrekvenciák közül 87.5-108MHz amit választhatunk, tehát elég széles a paletta, hogy működésre bírjuk a kicsikét.

Méretét tekintve tényleg nem egy nagydarabról beszélünk. 7.5 x 3 x 3 centiméteres, fényes fekete és matt szürke színekkel operál. A súlya is rendben van, nem azt a bazári könnyűségű, gagyi megoldást követi. A szivargyújtós végbe lett belezsúfolva az elektronika, ott érződik a súly nagyobb része.

Oldalt találjuk a két USB portot, amiből a felső szolgál a pendrive-ok fogadására, az alsóra pedig rá is írták a „quick” szócskát, hogy tudjuk, ez szolgáltatja a nagyobb energiát a telefonunknak, hogy biztosítva legyen a gyorstöltés funkció. A két USB port felett egy apró furatot találunk, ide rejtették a telefonbeszélgetésekhez szükséges mikrofont. Az ellenkező oldalon az FM csatorna gombot találjuk, mellette pedig a hangolásra szolgáló gombokat. Felülre került az egész fedlapot elfoglaló homorú gomb, ami alá egy apró kijelzőt építettek be, amin láthatjuk a beállított FM frekvenciát. Sajnos itt találkozhatunk az eddigi első negatívummal, hiszen ez a gomb elég hangosan kattan. Legalább határozott nyomásponttal rendelkezik, hogy a segítségével fel és le tudjuk tenni a hívásainkat.

 

Tecney QC3.0 Bluetooth 4.2 FM transzmitter teszt – A nagy próba

 

Az eszköz tetején található nagyméretű gomb több funkcióval is rendelkezik. Egyszeri gombnyomásra megállítja vagy elindítja az épp hallgatott zeneszámot, illetve felvehetjük és lerakhatjuk a hívásokat. Két másodpercig nyomva tartva újra tárcsázza az utolsó hívást, ha pedig 8 másodpercig nyomva tartjuk, akkor visszaállítja alapértelmezettre a Bluetooth-t, hogy más eszközzel is csatlakozhassunk hozzá.

Az FM gombot megnyomva felvillan a kijelző, az oldalán található gombokkal pedig állítsuk be a nekünk szimpatikus csatornát, amire aztán rá kell hangolnunk az autórádiónkat. A pendrive-ra felmásoltam pár mp3 és wma kiterjesztésű zenét is, nem volt vele gond, azokat is lejátszotta. Viszont a 64GB-os pendrive-omat nem szerette, de a 32GB méretűvel nem volt gondja. Bár a 32GB-os méret van megadva maximálisa kapacitásként is a specifikációk között.

Ugyancsak az FM gombot megnyomva válthatunk a Bluetooth és USB mód között. Hosszan nyomva tartva pedig beléphetünk az FM hangoló módba. A Bluetooth 4.2 kapcsolatnak köszönhetően arra is lehetőségünk van, hogy a mobiltelefonunkról, vezeték nélkül játsszuk le a kedvenc zenéinket. És természetesen a legfontosabb dolog, hogy a telefonhívásokat is le tudjuk bonyolítani. A telefonos hívások hangminősége nem túl jó, kicsit torz, kicsit doboz hangú, de működik. A kis mikrofonnál sokat számít, hogy hol található az autóban a szivargyújtó, hiszen minél messzebb van tőlünk, annál gyengébb lesz a beszélgetési hang a vonal túlsó felén. A zenékkel nincs baja, egész jól szólnak a kis transzmitteren keresztül.

 

Tecney QC3.0 Bluetooth 4.2 FM transzmitter teszt – Vélemény

 

A QC3.0 portnak köszönhetően gyorstöltésre is lehetőségünk van, így a mobilunk sem fog lemerülni vezetés közben. Nyugodtan mehet rajta a navigáció, szólhat róla a zene és mehet a töltés a transzmitterről. A minőségi jelzőtől kicsit távol van a termék, de a 9.9$-os árát, azaz 3.000 forintot teljesen megér.

A Tecney traszmittert itt találod meg

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás