1_111.jpg

A kínai újév vagy holdújév ünnep most tart Kínában, ezért is került fel ez az új animáció a google.com oldalra is. Talán már ti is észrevettétek, hogy kevesebb termékkel jelentkezünk. A www.gearbest.com és a www.banggood.com és még megannyi kínai webáruháznál most szünet van. Azaz minden megy a normál ütemben, de az ezen a héten leadott rendeléseket legkorábban csak a jövő hét folyamán fogják teljesíteni és utána indítják majd útra a csomagokat.

Szerencsére február 11-én már visszaáll a rend! Addig is mindent, amit csak tudunk, hozunk nektek, legyen az egy jó ajánlat valami jó kis kupon egy-egy termékre. Ilyenkor sem kell szomorkodni, mert hiába van ünnep, azért most is készültek akciókkal. A GearBest is elindította az újévköszöntő akcióit.
e-bike_1_3.jpg

Természetesen a Banggood sem tétlenkedett, náluk is   sok mindent találhatunk. Erre az időszakra külön odafigyeltek, hogy nem legyenek csúszások a rendeléssel és ne kelljen olyan sokat várni a termékekere, ezért összeszedtek egy rakat európai raktáras terméket. Ezeket így jóval rövidebb szállítási idővel és természetesen áfa és vámmentesen rendelhetünk meg.

e-bike_3_1.jpg

Banggood európai raktáras termékek

e-bike_2_2.jpg

 

Tetszett a cikk? Nyomj egy Like-ot!
Oszd meg az ismerőseiddel is, hogy ők is tudjanak a hírről!

Csatlakozz a Facebook követőink táborába!

Megosztás

Hozzászólás