_1_eredmeny22018_09_04_9-41-32.jpg

Az Alfawise mostanában nagyon tör előre, hiszen elektromos rollerrel, mini PC-vel és még nagyon sok minden mással is egyaránt büszkélkedhet. A napokban jelent meg az új akciókamerájuk, ami már a Sony IMX 258 szenzort és Ambarella A12S75 processzort kapott a 4K-s anyagok feldolgozásához. Egész alacsony árat lőttek be a terméknek, úgyhogy mi is berendeltünk belőle egy példányt.

_1_eredmeny52018_09_04_9-41-42.jpg

A V50 Pro hozza a szokásos akciókameráktól már megszokott formát, így a kis mérete miatt szinte bármilyen sport vagy hobbi tevékenység közben is használhatjuk majd. Az említett Sony IMX 258 szenzor egy 170 fokos, széles látószögű lencsét kapott a kamera.

_1_eredmeny72018_09_04_9-41-37.jpg

Sokkal több kiegészítő jár a kamera mellé, mint ahogyan azt eddig megszokhattuk. A kamera a mellékelt toknak köszönhetően vízálló, így nem csak a Balatonban, de még egy mélyebb vízben is elvihetjük úszni magunkkal. Kapunk különféle pántokat, tartókonzolokat, hogy a klipszes talppal felrögzíthessük azt, de még távirányító és egy kis tripod állvány i jár a kamera mellé, ha nem csak egy erdei kocogást szeretnénk vele felvenni, ahogy rajtunk van, hanem az állvány segítségével bárhová letehetjük, és a távirányítóval vezérelhetjük. A kis kamera egy kis kijelzőt is kapott, hogy segítsen a felvételben és visszanézhessük, amit rögzítettünk. Ebbe a 2 colos kijelzőbe rengeteg pixelt zsúfoltak be, hiszen HD felbontást kapott.

_1_eredmeny62018_09_04_9-41-52.jpg

_1_eredmeny32018_09_04_9-42-00.jpg

A kamerával 720P (60fps), 1080P (30fps), 1080P (60fps), 2.7K (30fps) és 4K (30fps) felbontásban is rögzíthetünk, képeinket pedig 12 megapixeles felbontásban készíthetjük el. Ami már látatlanban is nagyon tetszett, hogy a gyártó kiemeli, hogy a nagy felbontású videókhoz már UHS-3 sebességű microSD kártya ajánlott, így ez már előrevetítheti azt, hogy valóban nem egy felskálázott FullHD képpel lesz dolgunk, hanem valóban kell a memóriakártya nagy sebessége a magas bitrátájú videók rögzítéséhez.

_1_eredmeny42018_09_04_9-42-11.jpg

_1_eredmeny12018_09_04_9-42-15.jpg

Tényleg szinte mindent tud a V50 Pro, hiszen Wiífi-vel is ellátták, így a videókat azonnal le is menthetjük a telefonunkra vagy a táblagépünkre a mellékelt alkalmazással, de még microHDMI kimenettel is ellátták, így a kis kamerát közvetlenül a nagy képernyős TV-re is ráköthetjük.

Már nagyon várjuk, hogy megérkezzen a kis kamera hozzánk, hogy ki tudjuk próbálni. Addig is, még tart az akció, ahogyan mi is vettük, így 64,99$-ért vásárolható meg az EKEN Alfawise V50 Pro akciókamera. A vám és áfa mentes rendeléshez pedig te is az EU Express/EU Priority Line szállítást válaszd.

Az EKEN Alfawise V50 Pro akciókamerát itt találod

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy az ismerőseid is tudjanak róla!

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

Megosztás

Hozzászólok