A ONESPORT OT13 teljesen elektromos és pedálszenzoros hajtást is kínál, így csak akkor segít a motor a haladásban, amikor arra valóban szükség van.
Miért jobb egy elektromos kerékpár, mint egy roller? -Tehetnénk fel a kérdést magunknak. Ha egy roller lemerül, akkor annak vége van, tolhatjuk addig, amíg haza nem érünk vele. Ezzel szemben, ha egy elektromos kerékpár merül le, akkor még ugyanúgy elkarikázhatunk vele, amerre csak szeretnénk. Az OT13 modell pénztárcabarát kategóriába tartozik, árát tekintve a népszerű Eleglide M1 lehet a versenytára, azonban az OT13 szélesített abroncsaival inkább javasolható terepre, mint az M1 városi gumija.
Az európai raktárból óriási dobozban érkezett meg a kerékpár, amiről el volt távolítva az első kereke, hogy a csomag kisebb méretű legyen. Számos kiegészítő lapul a csomagban, így egy szerszámkészlet, leírás, manuális gázkar, első sárvédő, lámpa és a töltő érkezett a kerékpár mellé. Az első kereket be kellett helyezni a helyére, ami a gyorszárnak köszönhetően pillanatok alatt megvolt. Fel kellett rá helyezni az első lámpát és sárvédőt, a kormányra pedig felszereltem a gázkart. Ezt azért nem szerelik fel még előre a gyárban, mert egyes országokban nem használható a kerékpár tisztán elektromos üzemmódban, hanem csak elektromos rásegítéssel. A kormányról eltávolítva a markolatot, felcsavarva a gázkart és a kisebb méretű fogantyút, már készen is voltam a szereléssel.
Az első és a hátsó kerekek is tárcsafékkel rendelkeznek, a hátsó kerékagyban találjuk a 250W (max.350W) teljesítményű elektromos motort, a keréken pedig a 7-es leosztású fogaskereket és a Shimano Tourney TZ típusú váltót. A Tourney TZ nem a Japán gyártó legdrágább modellje, ez a változat a belépőszintet képviseli. Váltáskor kissé zörög, de nem recseg, azonban pontos beállításra van szüksége a helyes fokozatváltáshoz. Szerencsére nem tapasztaltam lánc ledobást a tesztelés alatt. A fék és hajtókar gyárójáról nincs információnk, a kormány jobboldalán is Shimano gyártmányú Tourney váltót kapunk, amin karos fel, illetve nyomógombos lefelé váltást kapunk.
Az ülés nem egy drága Selle nyereg, de keménysége megfelelő, nem lesz kényelmetlen hosszabb távon sem. A szélessége és tömőanyaga miatt itt inkább a kényelem volt a fő szempont. Az ülés egy gyorszárral kioldható, hogy magassága beállításra kerüljön, illetve egy karral felhajtható, hogy kiemelhessük alóla az akkumulátor pakkot. A ONESPORT OT13 26 col méretű és 3 col széles kerekekkel rendelkezik, így nem a normál mountain bike méretet kapjuk, hanem ez egy kisebb fatbike, amit aszfalton emiatt kicsit nehezebb tekerni, viszont terepen pedig egyszerűbb vele haladni. Önsúlya 26 kilogramm, tehát kissé nehéz lesz vele felszállni a vonatra, ha csak egy fecske érkezik. A nagy súlyból 4 kilogrammot tesz ki az akkumulátor és a hátsó kerékbe épített motor is valószínűleg megvan pár kiló.
Csak a hozzá tartozó kulccsal indítható a kerékpár és csak ennek használatával vehető ki az akkumulátor, ami 48V/15Ah kapacitással rendelkezik, tehát a biztonsági szempontokat teljesíti az OT13, azonban nem árt beszerezni hozzá egy láncot vagy bármilyen más kerékpár zárat is, ha a bolt előtt hagynánk a kétkerekűt. Hátul rácsos csomagtartót kapunk (rajta pedig hátsó lámpát találunk), így ez jól jön, ha bevásárlásra vagy túrázásra is használnák a kerékpárt, hiszen akár oldaltáskát is felszerelhetünk rá. A kitámasztó tartozék, így ahogyan semmilyen más extrát, erre a kiegészítőre sem kell utólag költenünk.
A hátsó kerék nem kapott lengéscsillapítást, azonban az első igen és az út egyenetlenségeinek csillapításában a nagyobb méretű ballonos kerekeknek is nagy szerepe van. A teleszkópok erőssége sajnos nem állítható, a költségtakarékosság jegyében került fel rá valószínűleg egy ilyen modell. A kormányon zárásképpen az első és hátsó tárcsafék karja és a sebességmérő található meg. Utóbbi háttérvilágítással rendelkezik, megjeleníti az akkumulátor kapacitását, sebességet, a megtett utat és az eltelt időt. Erről a kis computerről kapcsolható be az első és hátsó világítás és állíthatjuk be az elektromos motor maximális sebességét is a következő értékig:
- 1-es fokozat, maximum 15km/h végsebesség,
- 2-es fokozat, maximum 20km/h végsebesség,
- 3-as fokozat, maximum 25km/h végsebesség,
A haladáshoz három mód áll rendelkezésünkre:
- Pedálos hajtás elektromos rásegítés nélkül,
- Pedálos hajtás elektromos rásegítéssel,
- Tisztán elektromos hajtás
A pedálos hajtáshoz nem kell más tennünk, csak felpattanni a kerékpárra és elindulni vele. A pedálos hajtás elektromos rásegítéssel már jóval érdekesebb. A sebességmérőn bekapcsolhatjuk az 1-es fokozatot. Ilyenkor, amint lenyomjuk a pedált, az elektromos motor besegít a haladásba, így a kézi váltóval alacsony áttétellel indulva magasabb áttételre nagyon gyorsan átválthatunk. Ezt 1-es fokozatban 15km/h sebességben maximalizálja a tempót, ha ezt elérte, nem hajt tovább a motor, csak a pedállal kell tekernünk. Ha nem tekerünk és lassul a kerékpár, akkor a motor nem fog bekapcsolni, hogy megint elérje a megadott sebességet, csak akkor lép működésbe, ha érzi, hogy elkezdünk ismét tekerni. Ezzel a módszerrel működik a másik két sebesség fokozat is, hogy maximálisan 25km/h tempóval guruljunk. Ez a rendszer jól van kitalálva, csak akkor segít be a haladásba, ha érzi, hogy tekerjük a pedált.
A másik módja a tisztán elektromos hajtás, ahol egyáltalán nem kell tekernünk. Csak a gázkart kell megcsavarnunk és úgy tartanunk, akár egy motor esetében és pár másodperc alatt máris végsebességgel gurulhatunk. Természetesen, ha beállítottuk a fokozatot, akkor csak addig gyorsít fel az elektromos motor, amit megadtunk neki. Ha fékezünk, akkor elveszi az erőt a motor, nem fog folyamatosan energiát biztosítani. Ezzel nem csak könnyebbé válik a kerékpár használata, de energiatakarékosabb is a működése.
Tisztán elektromos üzemmódban maximum 40 kilométer a hatótáv, ami függ az útfelülettől, a szintkülönbségtől és a kerékpár terhelésétől is. Pedál rásegítéses módban 100 kilométert is megtehetünk vele, ami már nagyon szép távolság, de a tisztán elektromos hatótáv is dicséretre méltó. Az akkumulátor akár a kerékpárban, de akár abból kivéve is feltölthető, amire 7-8 órára van szüksége a teljes kapacitás eléréséhez.
A ONESPORT OT13 meglepően jó kerékpár, előnye a nagy hatótáv, az elektromos rásegítés és a tisztán saját erőből képes tekerés. Nagyon nagy segítség, hogy az akkuja a kulcs használatával kivehető, így, ha dolgozni járunk a kerékpárral, akkor elég csak az akksit felvinni magunkkal az irodába és töltőre tennünk azt. A ONESPORT OT13 az európai raktárból 263 forintért vásárolható meg, amely összeget maradéktalanul megéri.
ONESPORT OT13 elektromos kerékpár európai raktárból
🔹Kedvezmény kupon:bd5b82
Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akciókat
Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért
BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.
Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg
Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!