1509181607554346_eredmeny.jpg

Vannak olyan felhasználók, akik az otthoni általános használatra vásárolnak laptopot és vannak olyanok, akik filmnézésre, játékra. De akadnak olyanok is szép számmal, akiknek nem kifejezetten a teljesítmény, a legnagyobb memória, erős processzor és brutál videokártya kell, hanem ők magukkal szeretnék vinni a gépüket, szinte mindenhová. És ehhez az kell, hogy egy kisméretű, könnyű és ár/érték arány szempontjából megfelelő hardverrel rendelkezzen, hogy elegendő teljesítménye legyen  azokhoz az alkalmazásokhoz, amiket használni szeretnénk, és azért ne kelljen túlságosan mélyen nyúlni a zsebünkben.

Vannak azért szép számmal a piacon olyan hardverrel rendelkező kisméretű laptopok, amikeből én is szívesen elfogadnék egyet, mert vásárolni nem fogok, hiszen itthon nagyon sokba kerülnek. Gondolok most az Intel Core m szériájára. Akiknek ez az árkategória magas, azoknak itt van a szintén Intel-nél maradva, a jó öreg Atom szériát leváltó Apollo Lake és vele együtt az Intel Celeron N3450 processzor.

De ne szaladjunk ennyire előre. Korábban kipróbáltuk a CHUWI LapBook 12.3 nevű laptopját, ami szintén ezt a processzort kapta és a kis gépet a mai napig használjuk, ugyanis kis mérete miatt az első számú utazó gép lett. De kíváncsiak voltunk, hogy ebben a kategóriában mit lehet még kapni, amikor megjelent a YEPO a 737A nevű termékével. A legfontosabb szempont maradt a régi. Tehát legyen olcsó, legyen benne elegendő memória és tárhelynek sem legyünk szűkén. Így a 6GB memóriával szerelt gép a 128GB méretű belső tárhellyel és az Intel Celeron N3450 processzorral gyorsan a bevásárlókosarunkban landolt.

Kicsomagolás

Ahogyan az lenni szokott a laptop egy aktatáska szerű kartondobozban érkezett. Belül egy habszivacs tartókban tartva a gépet. Nem mellékeltek sok extrát, nem is vártunk a gyártótól sok kiegészítőt, hiszen itt a költségtakarékosságon van a hangsúly. A csomagban a laptop és töltőjén kívül csak egy kisméretű, harmonikaszerűen kinyitható leírást kapunk. A mellékelt töltőhöz be kell szereznünk egy átalakítót, hiszen hiába ismeri az idehaza használt 220V-ot, a csatlakozója nem EU szabványú. Szerencsére volt itthon átalakítónk, amit még korábban rendeltünk, potom 1$-ért. Sőt a múltkori Brelong éjszakai lámpához még ajándékba is kaptunk egyet.

dsc06155.JPG

Jó volt látni, hogy nem bízták a véletlenre a gép védelmét. A műanyag szivacsban pihenő laptopra felülre és alulra, de még a kijelzőre is felhelyeztek egy fóliát, így az első dolgunk a bekapcsolás előtt az volt, hogy ezeket eltávolítsuk.

dsc05889.JPG

A gép szemlátomást kicsi. Hiába 13.3 col, a 16:9-es képarány miatt laposabb, viszont kicsivel szélesebb, mint a CHUWI LapBook 12.3. Kicsit sötétebb színben is pompázik. A külsőt matt alumínium borítja. Felül a gyártó logóját találjuk. Alul a négy kör alakú gumitalp, kétoldalt a sztereó hangszóró, illetve egy csavarral rögzített apró alumínium fedél, ami alatt találjuk az M.2 csatlakozót, ide helyezhetjük be az SSD-t, ha bővíteni szeretnénk. Alul még tíz darab csavarral találkozhatunk, ha szét szeretnénk szerelni a gépet.

Nézd meg milyen akciókat találtunk a mai napra!

coupons2.jpg

CHUWI LapBook 12.3 és YEPO 737A

dsc05899.JPG

dsc05900.JPG

dsc05901.JPG

Ha követsz minket Instagramon, akkor láthattad, hogy mekkora a gép egy 15.6 colos HP OMEN-hez képest.

dsc05907.JPG

Bal oldalon találjuk a 3.5mm-es fülhallgató csatlakozót egy USB 3.0 portot és a MicroSD kártya foglalatát. Aki a költséghatékonyabb bővítést szeretné, annak ez nagyon jó hír, hiszen ide egy maximálisan 128GB méretű MicroSD kártyát helyezhetünk be. A sebessége körülbelül egy USB 2.0-s pendrive, 25 MB/s olvasási sebességével ér fel.

A gép jobb oldalára került a töltőcsatlakozó és egy apró LED, illetve a második USB 3.0 és miniHDMI port. Szemből nézve a gépet, az alsó rész közepén van egy kicsi beugró, így könnyebben fel lehet nyitni a kijelzőt. Kell is, hiszen a mágnesek, amik tartják a kijelzőt, igen erősek.

dsc05878.JPG

dsc05881.JPG

A gép mérete 31.50 x 20.80 x 1.60 cm, a mérlegünk 1284 grammot mutatott, ami nagyon jó hír, könnyű lesz magunkkal vinni. Ezzel a mérettel egy hajszálnyival vékonyabb és könnyebb lett a LapBook 12.3-nál. A könnyebb súly észrevehető az alumínium borításon is. A CHUWI háza erősebb, vastagabb alumíniumból készült. Sokan nem beszélnek erről, de úgy gondoltuk, azért mégis illik megosztani a jó dolgok mellett a kevésbé jókat is. Azt vettük észre a gép alján, miközben vizsgálgattuk a zsanér nyitását, hogy a gép alja, a kijelző felőli részen, nyomás hatására kissé meghajlik a hátsó alumínium rész. A gépnek nem lesz baja és napi használatból eredően senki nem fogja erősen nyomogatni a laptop aljának e részét, de fura volt ez így elsőre. A 13.3 colos Full HD IPS kijelzőt felnyitva tárul elénk a méretes angol kiosztású billentyűzet. A kijelző 120 fokban nyitható, a zsanérok kellő erősséggel tartják, szerencsére nincs holtjátéka, nem billeg, reméljük ez a hosszú használat utáni is így fog maradni.

A billentyűzet felett öt furatot találhatunk. Középen helyezkedik el a két mikrofonnak szánt nyílás, jobb oldalán pedig a bekapcsolást jelző, CAPS LOCK és SCROLL LOCK visszajelző LED-je látható, amik kék színnel világítanak. A klaviatúra méretes lett, mármint egy kis laptophoz képest mindenképp. Ugyanakkorák a gombok, mint a 15.6 colos laptopomon, természetesen a kis méret miatt kimaradtak a numerikus billentyűk. Baloldalra került egy Fn gomb, amivel a különböző gyors funkciókat érhetjük el. A 15mm átmérőjű gombok 1.8mm-es úton járnak, egy kicsit talán hangosabban kattannak, mint a CHUWI megoldásán, de miután végig zongoráztam a saját HP laptopom gombjain máris elhessegettem az előbbi gondolataimat, hogy hangos a YEPO billentyűzete. Ekkor kellet rádöbbennem, hogy HP-m gombjai szintén hangosak. Egyértelmű volt, hogy ha már itt van ez laptop, amit ki lehet próbálni és cikket írunk róla, akkor azt ezen a gépen tesszük meg. Az angol kiosztású billentyűzeten nem találni ékezetes karaktereket, illetve ott vannak, csak nem a jól megszokott betűk szerepelnek a gombokon. Az egyetlen, ami hiányzott az az „í” betű. Amit a CTRL+ALT+J kombóval lehet előcsalogatni, így használom a CHUWI-n is.

dsc05888.JPG

A gyártó egy 13.3 colos kijelzőt épített bele a gépébe, ami FULL HD felbontású, azaz 1920 x 1080 pixel megjelenítésére képes és a kijelző szerencsére matt bevonatot kapott, így ha a kertben szottyanna kedvünk megírni a következő cikkünket, akkor többet fogunk látni a kijelzőből és nem fogja kiégetni a szemünket a kijelzőn megcsillanó napfény (annyira), mint egy fényes felületű kijelző esetében. IPS panel révén a betekintési szögek jók, a minimális fényerő pont megfelelő, nem fogja kiégetni a szemünket, ha a maximuma csak egy hangyányit lehetne fényesebb és akkor már nem is lehetne belekötni a kijelzőbe.

A nagy próba

A gépen a gyártó által előre feltelepített és regisztrált 64 bites Windows 10 fut. Tehát ezzel sem lesz gondunk. Nem kell külön megvásárolnunk az ablakos operációs rendszer liszenszét. Bekapcsoláskor a Windows logó helyett a gyártóét, a mi esetünkben a YEPO feliratot láthatjuk. A rendszernek a bekapcsolást követően 23 másodperc kellett, míg elénk tárult a Windows asztal. A gépen lévő Windows 10 alapértelmezetten angol nyelvű, így az Update-ről le is szedtük a magyar nyelvi csomagot hozzá, és utána nekiláttunk a kötelező frissítések letöltésének is. A frissítések telepítése után jelezte, hogy nem elég, hogy mennyire naprakész lett, de elérhető a legújabb Windows 10 kiadás is. Így a gépen található immár magyar nyelvű Windows 10 Home 1709-es verziószámmal és 16299.192.es build számmal került használatba.

11_4.jpg

Miután minden telepítéssel végeztünk a szabad tárhely 85GB maradt, ami azért nem rossz. A CHUWI-n 35GB szabad hellyel rendelkeztem és most, hogy már jó ideje használatban van, pár minden nap használt programmal, körülbelül 10GB hely maradt rajta. Szerencsére a YEPO nem fog ilyen gyorsan megtelni. A belső tároló nem SSD, egy Samsung DJNB4R 128GB eMMC-t kapunk, viszont sokkal gyorsabb ez a flash tároló, mint ami a CHUWI-ban van, le is mértük a ChrsytalDiskMark benchmarkkal. Csak zárójelben jegyeznénk meg, hogy a CHUWI az olvasási sebességre 108.5 MB/s, az írásra 21.68 MB/s-ot kapott. Ehhez képest a YEPO eMMC tárolója villámgyors a maga 203 MB/s olvasási és 126.5 MB/s írási sebességével.

yepo_diskmark.jpg

Ha megnyitjuk az eszközkezelőt, akkor nem sok újdonságot találunk. Realtek gyártmányú 4.0 Bluetooth, szintén Realtek 802.11n-es WiFi és a hangért is a gyártó felelt. A WiFi egészen jó, ha azt vesszük, hogy egy fém házban bújik meg az antenna. Ami furcsa volt, hogy a monitoroknál egy szimpla “Digitális képernyőpanelt” jelez 1024×768-as felbontással, viszont a beállításoknál váltogathatunk a felbontások között, egészen 1920 x 1080 pixelig, amihez már 125%-os nagyítást állít be alapból, ami kell is, mert minden nagyon apró lenne nélküle.

2_38.jpg

A gép aljára szerelt hangszórók sztereóban szólnak. Gondolom, sejtitek, hogy nem ezzel fogjuk a következő szilveszteri parti hangulatát megalapozni. Gép előtti zenehallgatáshoz, játékokhoz elegendő, de nagyon könnyű túlkiabálni a hangerejét.

 dsc05883.JPG

“Dolgozzunk négy maggal, de Celeronnal”

cpu-z2.jpg

A gépben egy 14nm-es csíkszélességgel készített Apollo Lake-M platformra épülő, Intel Celeron N3450 processzor dolgozik, ami bizony nem egy erőmű. Feladata az alacsony energiahasználat és emellett a hosszú üzemidő, úgy, hogy azért ne legyen a rendszer működése egy diafilmhez hasonló szenvedés. A kis négy magos alap órajele 1.1 gigahertz, míg turbóval ez 2.2 GHz-ig emelkedhet, fogyasztása pedig 6 W-ban maximalizálódik. Az L2 cache mérete 2 MB és támogatja többek között az MMX, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1, SSE4.2, EM64T, VT-x, AES és SHA utasításokat is. A maximálisan megemelt órajelet mindaddig tartja az N3450, amíg egy bizonyos hőfokot el nem ér a processzor hőmérséklete, ha ez megtörténik, visszaveszi az órajelet az optimális hőtermelés érdekében. Ez ki is próbáltuk, egy stressz tesztnek vetettük alá. A mérés alatt a maximális órajel 2.0GHz volt, ezt tartotta a processzor 64 fokra való melegedéséig, majd visszavette a sebességet 1.6GHz-re, így tartva a processzort 55 fokon.

Lefuttattuk a Cinebench és GeekBench alkalmazásokat is, hogy lássuk mit is tud a gép. 

A Cinebench tesztben az OpenGL benchmarkot lefuttatva 16.7 FPS-t kaptunk, így a program az Intel HD Graphic 4000 9 és a GeForce GT620 19 FPS-e közé helyezte a kis gépet.

ciebench1.jpg

A CPU tesztben, a program adatbázisában szereplő Intel Core i5-3317u 214 pontot, mi pedig 160 pontot kaptunk.

ciebench2.jpg

A grafikai feladatokra itt is, mint a CHUWI gépében, a Skylake családból megörökölt Intel HD Graphics 500-as grafikus gyorsító került, 1 GB memóriával.  A GPU hardveresen képes dekódolni a H.264, VC-1, WMV9, HEVC mellett már a VP9-es anyagokat is. A kis gép szépen elboldogult a 4K-s Youtube videókkal, ezeket akár a televíziónkra kötve is élvezhetjük a miniHDMI kimenetnek köszönhetően. Ekkora felbontású videók lejátszása közben a a Google Chrome-nak 10 és 40% közötti processzorteljesítményre volt szüksége.

A Geekbench 4.2.0 mérése alapján a Single-Core Score 1420, a Multi-Core Score-ban pedig 4252 pontot ért el.

yepo_ggekbench1.jpg

Memóriából a már említett 6 GB-ot kapjuk. Alaphelyzetben 1.9 GB van használatban, de még soha nem sikerült kiakasztanom, hogy megtelt volna  a teljes kapacitás. Jó, ha például After Effects-sel dolgoznék, biztos kiakadna, de épeszű ember nem futtat ilyen alkalmazásokat egy ilyen kaliberű gépen.

Ha már itt tartunk, nagyon, de nagyon kíváncsiak voltunk, ha a sok munka után, amit a gép előtt ülve eltöltenénk vagy éppen az iskolai jegyzetek után kikapcsolódnánk, milyen lehetőségünk van, hogy játsszunk egy kicsit. Új címekkel nem próbálkoztunk, de az örök kedvenc Dirt 3-at és LIMBO-t azért kipróbáltuk rajta. A játék saját tesztjét futtattuk le először, majd az MSI Afterburner-hez nyúltunk, hogy megnézzük mennyi memóriát és CPU teljesítményt használ a program. De persze elsődleges szempont a megfelelő FPS szám volt a cél. Először mindent Ultra Low beállítások mellett futtattunk és az élsimítás és minden plusz funkció ki volt kapcsolva az alap 1080p felbontás mellett. A játszhatóság borzalmas volt, de nem lepődtünk meg, nem vártunk mást, átlagban 13 FPS-t kaptunk. Lementünk a felbontás választás legaljára, 800×600-ra, itt már 44 FPS átlagot hozott. Beállítottuk 720P-be, így minimum 25, átlag 32 FPS-t mértünk, majd tettünk rá 2x élsimítást, amivel a minimum 20, az átlag pedig 26 FPS lett. Így maradt.

720psimalow2x.jpg

A kis Intel GPU teljes kihasználtsággal dolgozott, a processzor 50% körül teljesítményen ment, a foglalt memória a 6GB ból 3.2GB körül alakult.

A másik kis kedvencüket is kipróbáltuk, a LIMBO-t. Aki még nem ismeri, mindenképp próbálja ki. Hihetetlen hangulata van a játéknak, már nem egyszer végigjátszottam. Online már 1000 forintért be lehet szerezi, csakúgy, mint a Dirt harmadik részét, és minden forintját megéri. Emlékszem, ez a régi Toshiba A300-as gépemen keservesen futott, amikor unokatestvéremnek el szerettem volna indítani. Itt 1280 x 720-as felbontáson 29 FPS-t produkált.

Akkumulátor

Az akkumulátort 10%-ról 100%-ra 1 óra 50 perc alatt töltöttük fel úgy, hogy bekapcsolt állapotban minimum fényerőn használtuk. Ha vegyes használatot nézünk, akkor körülbelül 5 órát tudjuk használni a kis YEPO-t. Azon döbbentem meg, amikor egyik nap nekiálltam tesztelgetni és az akkumulátor kapacitás 40% körülire csökkent, épp csengettek és betoppant egyik ismerősöm, akivel vagy négy órán keresztül társalogtunk, ötletelgettünk. Utána megnéztem a laptopot és 19%-on volt az akksi kapacitás. Jól bírja.

A 6 GB memóriával és 128 GB tárhellyel szerelt laptop ára 310$ (75.000 forint), a 6GB memóriás és 64 GB tárhellyel szerelt gépé, viszont egy százassal olcsóbb, csak 199.99$-ba kerül (49.000 forint). Így, akinek az ár a fontos, az választhatja a kisebb belső tárhellyel szerelt gépet. Ők, ha olcsón szeretnének plusz tárhelyet, akkor úgy, ahogyan mi is, MicroSD kártyával kicsit felturbózhatják, hogy több dolgot lehessen rajta tárolni. Olyan feladatokra, amihez nem kell nagy számítási teljesítmény, nagyon jó választás. Nekünk is bent van a táskánkban, hiszen könnyű hordozni. Ha cikket szeretnénk írni, fotózni és visszanézni rajta az elkészített képeket, beülünk egy kávézóba, a kis mérete és alacsony fogyasztása miatt ideális választás, nem csak nekünk, azoknak is, akik hasonló cipőben járnak. És ha unatkoznánk, akkor pedig elindíthatjuk a LIMBO-t!

Ha megtetszett a laptop, itt találhatod meg

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy más is elolvashassa.

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 

Megosztás

Hozzászólok