A BW-SHP13 fogyasztásmérő távoli vezérlésre is használható, hogy az otthontól távol is be vagy ki lehessen kapcsolni. Használatával megállapítható egy-egy eszközünk energiafelvétele, amely szükséges a működésükhöz.

A zöld-fehér doboz már nem okozott túl nagy meglepetést, egyrészt már jó párszor láttuk ezt a csomagolást, másfelől semmilyen extrát nem tartalmaz magán az okoskonnektoron és a leíráson kívül.

 

Anyagát tekintve tűzálló V0 besorolású műanyagból épül fel a külső ház. A V0 érték azt jelenti, hogy extrém magas hőmérsékleten sem kap lángra, de az eszköz háza deformálódhat. Csatlakozója EU szabványú, tehát pont nekünk, magyar vásárlóknak találták ki. 110-240V és 16A maximális áramerősség mellett használhatjuk, tehát a maximális fogyasztó, amit ráköthetünk 3840W lehet. Ezzel akár hűtőszekrény, mosógép, számítógép vagy elosztóval több eszköz, de akár a villanybojler is működtethető róla, ha arról van szó.

BlitzWolf BW-SHP13 teszt_

A beállítás pofonegyszerű, de mivel Zigbee rendszert használ, így csak Zigbee kompatibilis gateway-en keresztül működik. Időközben megjelent az SHP15 modell is, ami már nem csak ezt a protokollt, hanem TuyaSmart APP, a BlitzWolf sajátja vagy Smart Life appon keresztül is működik.

BlitzWolf BW-SHP13 teszt_-3

BlitzWolf BW-SHP13 teszt_-2



Csatlakoztassuk az aljzatot a konnektorhoz és kapcsoljuk be. A WiFi kapcsolaton keresztül ismertessük fel az eszközt a Zigbee gateway-el és adjuk meg a WiFi jelszavát. Ezek után már látható is a kezelőfelületét. Baloldalt egy konnektort, alatta pedig egy USB portot mintázó piktogramot találunk. A „power” feliratú gombra bökve bekapcsolható vagy áramtalanítható az eszköz és a hozzá csatlakoztatott fogyasztók.

  • A „Timer” beállításnál megadható, hogy mely napokon kapcsoljon be és ki automatikusan az eszköz, órára és percre pontosan. Mivel az otthoni WiFi hálózatunkat használja az eszköz, mobiltelefonról, akár mobil internet kapcsolaton keresztül is csatlakozhatunk hozzá, nincs szükség arra, hogy az otthoni vezeték nélküli hálózat közelében legyünk.
  • A “Countdown” opció egyfajta visszaszámlálás beállítás, itt megadhatjuk, hogy mennyi idő elteltével kapcsoljon ki az eszköz.
  • Az Electric menüpont alatt található meg a fogyasztásmérés opciója. Az alkalmazás megjeleníti a napi fogyasztást és alatta pedig a pillanatnyi mA, W, V és KWh értékeket is. Diagramm formájában megnézhetjük az adott hónapot is, napokra lebontva, hogy hány KW volt a fogyasztás.

BlitzWolf BW-SHP13 teszt 2

A teszthez egy elosztója lett rákötve, amihez asztali PC, monitor, töltőadapter volt csatlakoztatva. Bekapcsolt monitor mellett jelen cikket írva a gép fogyasztása 95-121W között ingadozott, de játék közben meg volt izzasztva, ami az első képen látható. Itt ugyanis már 310 wattot is felvett a PC-m.

BlitzWolf BW-SHP13 fogyasztásmérő vélemény

A BlitzWolf BW-SHP13 fogyasztásmérő esetében nem igazán találtam hibát, tökéletesen és egyszerűen működik. A WiFi kapcsolatból a 2.4GHz-es frekvenciát használja, de mivel összepárosítjuk a hálózatunkkal, ezért az alkalmazásnak köszönhetően, az otthoni WiFi-től is távol a mobilapplikáció segítségével bárhonnan csatlakozhatunk az okoskonnektorhoz a Zigbee gateway segítségével. Ezáltal akár a balatoni nyaralásunk alatt is kiválaszthatjuk, hogy mikor kapcsoljon be és mikor kapcsoljon le a rákötött eszköz. Tökéletes arra, hogy távolról vezéreljük az eszközöket, hogy tölthessük róla a telefonunkat és persze a legjobb, hogy segít a költségvetésben is, hiszen kiszámolhatjuk vele, hogy mennyit fogyasztanak a különböző műszaki termékeink. A Zigbee kompatibilitással pedig a saját otthoni rendszerünkbe integrálható.

BlitzWolf BW-SHP13 teszt 1

A BlitzWolf BW-SHP13 a 14$-os ára remek ajánlattá teszi, ami mellett érdemes megnézni a gyártó többi hasonló okos eszközét is vagy a velük kompatibilis Tuya vagy Zigbee tartozékokat is.

A BlitzWolf BW-SHP13 okoskonnektort itt találod meg

BlitzWolf hosszabbítók és USB-s töltők

Zigbee gateway

Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akciókat

Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért

BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Megosztás

Hozzászólás