A Roborock Q7 Max robotporszívó kedvezményesen vásárolható meg a Banggood bevezető akciójában, ahol európai raktárból 399$-ért szerezhető be.

A Roborock Q7 Max az európai rákból fehér színben érhető el. Lecserélték a sörtékkel ellátott oldal kefét és helyette az S7 szériában látott szilikon lapátokkal teli modellre váltották azt. A portartály 470ml kapacitású és szerencsére egyszerre porszívózhatunk és moshatunk fel az Q7 Max-szal. A víztartály kapacitása már 350 milliméteres.

Az elődből megmaradt az 5.200mAh kapacitású akkumulátor és már 4.200Pa szívóerő is. A szoftverét ellátták szoba felismerő funkcióval is, ami azért fontos, mert már külön a szobákra is beállíthatunk egyéni takarítási tervet is, hogy mikor, melyik nap takarítson ki és melyik szobában mosson fel. Teljesen feltöltött állapotban 180 perc működésre, illetve 300 négyzetméternyi terület kitakarítására alkalmas a Roborock Q7 Max. A dolga végeztével, vagy ha takarítás közben lemerülne, automatikusan rááll a dokkolójára és feltölti az akkumulátorát. Majd onnan folytatja a munkát, ahol abbahagyta.

A telefonos alkalmazásnak köszönhetően természetesen Android és iOS eszközzel is használhatjuk. Így lehetőség nyílik a porszívó LDS, lézeres szenzora által látott képet ellenőriznünk a telefonon vagy kiadni neki a takarítási utasításokat. Beállíthatunk időzítőt is, hogy reggel 8 órakor induljon el takarítani. De mivel WiFi-n keresztül az otthoni hálózatunkhoz kapcsolódik, ezért a telefonos alkalmazással akár a munkahelyünkről is elindíthatjuk, hogy mire hazaérünk a vendégekkel, a porszívó takarítson ki és mosson fel.

A CZ raktárból áfa és vámmentesen vásárolhatod meg

 

Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

 

Megosztás

Hozzászólás