A Xiaomi ROIDMI EVE Plus olyan különlegességgel rendelkezik, mint az automata porgyűjtés. Így valóban egy önműködően dolgozni képes takarító robottal lesz dolgunk. Ezen kívül pedig az ára is szimpatikus, hiszen nem drágább, mint az új Roborock S5 Max.

Xiaomi ROIDMI EVE Plus 1

A Xiaomi ROIDMI EVE Plus egy automata porgyűjtő tartályt kapott a dokkolójára építve. Így, amikor a takarítás végeztével rááll, hogy feltöltse magát, az összegyűjtött szennyeződést ebbe a tartájba fújja át. Ennek köszönhetően pedig nem kell folyamatosan a porszívó porgyűjtőjét üríteni, hanem bizonyos időközönként ráérünk a dokkolóra épített 3 literes kapacitással rendelkező tartályból kivinnünk a szemetet.

Xiaomi ROIDMI EVE Plus 3

A Xiaomi ROIDMI EVE Plus nem csak ebben mutat újat. Nagyobb lett a teljesítménye a sikertermék Roborock S50-nél is, a 2700Pa-nak köszönhetően még nagyobb szívóerőre képes, hogy alaposabban tudjon takarítani. Természetesen itt is megtaláljuk a letapogató szenzorokat, amivel képes a lakásban tájékozódni. Mobiltelefonos vezérlést is kapunk, így előre ütemezhetjük a takarítást, de akár virtuális falat is húzhatunk, hogy kerülje ki az adott területet.

Xiaomi ROIDMI EVE Plus 2

Fejlettebb lett a szőnyegtakarítás is, hiszen automatikusan képes megemelni a szívóerőt, ha felment egy szőnyegre. Ebben segíti az alsó forgó kefe, amivel a szálak közül távolítja el a szennyeződést. Az 5200mAh kapacitású akkumulátora már 220 perc üzemidőre elegendő. Ha végzett a takarítással magától rááll a dokkolóra vagy ha épp takarítás közben merülne le, miután feltölti magát, onnan folytatja, ahol abbahagyta. Természetesen felmosó funkciót is kapunk, így nem csak porszívózni, hanem felmosni is képes.

Xiaomi ROIDMI EVE Plus header

A Geekbuying európai raktárából rendelhető meg a Xiaomi ROIDMI EVE Plus robotporszívó, amihez egy kis kedvezmény kódunk is van. Jó hírként európai raktárból rendelhetjük meg, így 7 munkanap alatt akár meg is érkezhet a kedvezmény kóddal, 459$-ért (136.000 forint) megvásárolható robotporszívó.

A Xiaomi ROIDMI EVE Plus robotporszívót itt találod meg

Kedvezmény kód: ROIDMIEVE

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás