A teljesen hátrahajtható, azaz a laptopunkat felnyitva, a gép hátuljára hajtható kijelzővel rendelkező Teclast F5 olyan újdonságot tud nyújtani, mint a HP Pavilon X360 vagy a Lenovo Yoga. Teszi mindezt a kínai gyártóktól megszokott alacsony árazással.

_1_eredmeny32018_08_15_11-39-23.jpg

A Teclast F6 Pro kapcsán nagyon kellemesen csalódtunk, most pedig bemutatta a gyártó az F5-öt, ami egy méretben és teljesítményben kisebb, árban alacsonyabb termék a 2 in 1 laptopok piacán. A laptop teljes egészében alumínium borítást kapott, így a prémium érzésnek leszünk hiányában. A Teclast egy igazán kisméretű terméket szeretett volna megalkotni, hogy használható lehessen laptop szemmel nézve, de ne legyen túlságosan nagy, ha táblagép módban használnánk. Így egy 11.6 hüvelykes kijelzővel szerelt laptoppal álltak elő, ami kisebb, mint egy A4 méretű papírlap. A 27.4 x 18.8 x 1.2 centiméteres méret mellé 1,08 kilogrammos súly társul, tehát igazán kicsinek és könnyűnek mondható.

_1_eredmeny162018_08_15_11-27-03.jpg

A 11.6 colos kijelző egy FullHD felbontású, azaz 1920 x 1080 pixel megjelenítésére alkalmas IPS panel. A saját F6 Pro laptopom is remekül működik. A pár hónapos használat után is megfelelően feszesek a zsanérok. A laptopot használhatjuk normál üzemmódban, lefektethetjük a billentyűzetére, hogy a kijelzőt használhassuk, felállíthatjuk egy „A” betűt formázva, de természetesen táblagépként is használhatjuk, ha a kijelzőt teljesen hátrahajtjuk.

A gép lelke egy Intel Gemini Lake N4100-as processzor. A hűtést nem igénylő CPU négy magos, alap órajele 1,1GHz, de turbó módban 2,4GHz-ig skálázódhat. Ennél a processzornál nincs szükség ventilátorra, így igazán vékonyra szabhatták a gép házát. A grafikus feladatokért az Intel UHD 600 felel.

Memóriából 8GB, míg belső tárhelyből 128 gigabájtnyi SSD-t kapunk, ami nagyon jó hír! Jó hír, hogy van gyorstöltési lehetőség az USB Type-C porton keresztül, de kapunk még HDMI kimentet és fülhallgató csatlakozót is! Ahogyan az lenni szokott a gép angol billentyűzetkiosztással rendelkezik, így érdemes hozzá beszerezni egy magyar matricát. A gép látja a 2.4 és 5GHz-es wifi hálózatokat is. Most ajándékként kapunk mellé egy USB elosztót és egy fülhallgatót is. A 309$-os ár remek ajánlattá teszi, hogy egy könnyű, hordozható laptopra tegyünk szert.

A Teclast F5 laptopot itt találod meg

Az ingyenes EU Priority Line áfa és vámmentes szállítással rendelheted meg

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!
Megosztás

Hozzászólás