Az utóbbi időben egyre többet hallani a FIIDO elektromos kerékpárjairól. A városi közlekedést megcélzó eszközök után megjelent az elektromos FIIDO M1 fatbike, amivel akár a legnehezebb terepekre is kimerészkedhetünk.

A FIIDO M1 fatbike 20 colos kerekekkel rendelkezik, a széles abroncsoknak köszönhetően nem csak terepen, de homokon vagy akár havas úton is sokkal jobb tapadást biztosít. Az alumínium váz összecsukható, így arra is lehetőségünk van, hogy összecsukva betegyük a kerékpárt az autó csomagtartójába.

Természetesen elöl és hátul is teleszkópokat találunk. A 250W teljesítményű motor erejének optimális kihasználására a 7 sebessége Shimano gyártmányú váltót használhatjuk. A 12.5Ah kapacitású akkumulátor segítségével, moped módban, azaz a tekerés mellett egy kis elektromos rásegítéssel akár 100 kilométert is megtehetünk egy feltöltéssel.

A kormányon az első és hátsó tárcsafékkel rendelkező kerekek fékkarját találjuk. A sebességváltó mellett egy kis kijelzővel is ellátott fedélzeti computert kapunk, ami kijelzi a pillanatnyi sebességünket, a megtett távolságot és az akkumulátor kapacitását. A kerékpár beépített első ledes lámpával is rendelkezik. A Geekbuying webáruháznak köszönhetően nem kínai, hanem európai raktárból rendelhető a FIIDO M1 fatbike. Így áfa és vámmentesen, ingyenes és rövid szállítási idővel rendelhető meg az elektromos terep kerékpár.

A FIIDO M1 elektromos fatbike 949$-ba (294.000 forintba) kerül, ami európai raktárból áfa és vámmentesen rendelhető meg

Még több FIIDO elektromos kerékpár

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!
Megosztás

Hozzászólás