heti_szemezgeto_uj_35.jpg

Az olcsó pop-up kamerás Elephone U2 mellett számos mobiltelefon került bele a mai válogatásba. De ezeken kívül itt van a Xiaomi új terméke és a BlitzWolf több méretkapacitással is rendelkező memóriakártyái!

 

ZTE Blade V10

 zte_blade_v10_2.jpg

A jó pár évvel ezelőtt hazánkban is berobbant ZTE a Blade szériával vált ismertté. Azóta sok víz lefojt a Dunán és már nem hallani olyan sokat a gyártóról. Pedig jelen vannak és folyamatosan jelennek meg jobbnál-jobb telefonjaik.

zte_blade_v10_1.jpg

A ZTE Blade V10 egy középkategóriás modell, ami a nemzetközi piacra készült, így B20 támogatással is ellátták, azaz a hazai 4G kapcsolat sem lesz akadály a számára. Igazi kis középkategóriásként a MediaTek Helio P70 processzor került a szerkezetbe, hogy ne essen csorba a felhasználói élményen sem. Ezt egészítették ki 4GB memóriával és 64GB belső tárhellyel, ami valószínűleg szinte minden felhasználónak elegendő lesz.

zte_blade_v10.jpg

A ZTE Blade V10 kimagasló előlapi kamera fronton, hiszen a szelfikhez nem is akármilyen, hanem egy 32 megapixeles kamerát kapott. A hátlapra egy 16+5 megapixeles optika került. A 6.3 colos kijelző 2280 x 1080 pixel felbontású, AMOLED technológiát használ. A hátlap alatt egy 3200mAh kapacitású akkumulátor kapott helyet. A telefon fedélzetén az új Android 9 rendszer fut. Nem is lett drága az új ZTE mobil, hiszen csak 189$-ba kerül, ami a Netherlands Registered(PDM) szállítással áfa és vámmentesen rendelhető meg.

A ZTE Blade V10 mobiltelefont itt találod meg

 

___________________________________________

 

Xiaomi Amazfit Smart Watch 2

xiaomi_amazfit_smart_watch_2_header.jpg

Az Amazfit Smart Watch 2 (International version) modell a Pace és Stratos által kitaposott vonalon halad tovább. azaz nem a kisebb Amazfit Bip és a Verge utódjának szánja a gyártó. Az Amazfit Smart Watch 2 1.39 colos AMOLED kijelzővel rendelkezik, amelynek felbontása 454 x 454 pixel, amit a Gorilla Glass 3 üveg véd a karcoktól.

xiaomi_amazfit_smart_watch_2_1.jpg

A cirkónium kerámia bevonattal ellátott ház vízálló, 5 ATM nyomást bír. A motorháztető alatt a Qualcomm, okosórákhoz készített processzora dolgozik, név szerint a Snapdragon Wear 2500. A négy magos processzor maximálisan 1.2GHz-es órajelre képes, alacsony fogyasztású Bluetooth 4.1 LE kapcsolatot használ. A fedélzeten 512MB RAM teljesít szolgálatot, az óra belső tárhelye 4GB méretű. Ellátták WiFi-vel, a pozícionálást a GPS, Glonass műholdak segítik.

xiaomi_amazfit_smart_watch_2_3.jpg

Az International verzió nem rendelkezik NFC támogatással, illetve ez külföldön is csak belépésellenőrzésre használható, fizetésre nem. Ellátták pulzusmérő szenzorral is, az EKG funkció pedig ugyancsak nem áll rendelkezésre az International verzióban. Az óra természetesen képes monitorozni az alvásunkat, lépésszámlálásra és hívásértesítésre is képes. Tíz különböző sport móddal látták el, így futástól kezdve a sétán át, a labdarúgásig, minden sportnál használhatjuk aktivitásmérésre. A beépített 480mAh kapacitású akkumulátor 5 napos használatot tesz lehetővé. Az International modell Angol, Orosz, Francia, Spanyol és kínai nyelvű menüvel érhető el.

Az Amazfit Smart Watch 2 előrendelhető a Banggood webáruházból 239$-os áron, ami az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentes

 

 ______________________________________

 

A BlitzWolf új fegyvere az olcsó memóriakártyák piacán

blitzwolf_bw-tf1.jpg

A mobiltelefon és az utóbbi időben a háztartási kiegészítőiről is híres BlitzWolf a memóriakártyák piacát célozta meg. A gyártó remek minőségű termékeit ismerve nem is gondolkodnék másban, ha egy olcsó memóriakártyára lenne szükségem.

blitzwolf_bw-tf1_3.jpg

Az új széria 16, 32, 64 és 128GB méretű microSD memóriakártyákkal rendelkezik, amelyekhez most minden darabhoz átalakító adaptert is kapunk, így ezt sem kell külön megvásárolnunk. A 16 és 32GB-os modellek Class 10, UHS-1 sebességűek, azaz 30mb/s olvasás és 10mb/s garantált írási sebességgel rendelkeznek. A nagyobb 64 és 128GB-os modellek pedig Class 10, UHS-3, V30 minősítésűek, azaz 80mb/s olvasási és 30mb/s írási sebességre képesek.

blitzwolf_bw-tf1_2.jpg

A memóriakártyák IPX7 vízálló minősítéssel rendelkeznek, ellenáll a szélsőséges hőmérsékleti körülményeknek, röntgen sugár és mágneses mező ellen is ellenáll. Mindegyik méretre él a kedvezmény, így például a 128GB-os 23$ helyett csak 16$-ba kerül.

A memóriakártyákat itt találod meg 

Kupon: BG25f221 

 

________________________________________

 

A bőr borítású Oukitel K12 mobiltelefon

oukitel_k12_3.jpg

Méretét és külsejét tekintve a strapatelefonokat idézi, bár nem kapott sem víz, sem porállósági tanúsítványt. A készülék oldalai mégis műanyag és fém megerősítést kaptak. A megjelenítője méretes, 6.3 colos 19.5:9 képarányú és 1080 x 2340 pixel felbontású kijelzőt kapunk, ami az előlap 92.7 százalékát foglalja el.

OUKITEL K12_10

A motorháztető alatt a MediaTek 12nm-en gyártott MTK6765 (Helio P35) processzor. A 8 magot tartalmazó processzor maximális órajele 2.3GHz, a grafikus feladatokat a PowerVR GE8320 végzi. Időtállóra tervezték a készüléket, így 6GB memóriát kapott, a belső tárhely mérete 64GB, de lehetőségünk van microSD kártya használatára is.

Az előlapra is és a hátlapra is 16 megapixeles kamera került. Míg az előlapon egy szenzor kapott helyet, addig a hátlapon a 16 megapixeles optikát egy 2 megapixeles, másodlagos kamera egészíti ki. A hátlapi fém pajzs részben, ami a Vertu mobilokból lehet ismerős, itt található meg az ujjlenyomat olvasó szenzor is, de ellátták arcfelismerő funkcióval is.

A WiFi támogatja az 5GHz-es frekvenciát is, kapunk Bluetooth-t, GPS-t és még NFC-t is. A Dual SIM kártyát kezelő telefon támogatja a B20-as frekvenciát is, tehát itthon is gond nélkül használhatjuk. A hátlap alatt egy óriási, 10.000mAh kapacitású telep található. Brutális teljesítményű töltővel látták el, ami 5V/6A, azaz 30W teljesítményre képes. Ezáltal az óriási telepet a gyártó adatai szerint 2 óra 20 perc alatt teljesen feltölthetjük. És ami a legfontosabb, hogy átlagos használat mellett 7 napig képes üzemelni egy feltöltéssel.

Új készülékként természetes, hogy a legújabb Android verzióval látták el, azaz az Android 9 Pie rendszer fut rajta, amin természetesen megtalálható a Magyar nyelvű menü is. Az új Oukitel K12 269.99$-ba kerül, ami a Netherlands Registered(PDM) szállítással áfa és vámmentesen rendelhető meg

Az OUKITEL K12 mobiltelefont itt találod meg

 

________________________________________

 

Xiaomi Sothing TITA autóilatosító

 xiaomi_sothing_tita_dshj-b-1902.jpeg

A Xiaomi tényleg mindent gyárt, még autóillatosítót is. Az új terméke egy kis bakelit lemezjátszó, amit az autó belső szellőzőrácsára kell felhelyeznünk. Az illatosítóhoz három cserélhető lapkát kapunk. Az egész kis szerkezet valóban jól néz ki, minőségi anyagokból épül fel. Fém klipsz, műanyag védőborítás, alumínium alap, fa és fém elemek jellemzik.

xiaomi_sothing_tita_dshj-b-1902_1.jpeg

A különböző illatok a kis lemezek, mint egy lejátszón cserélhetünk, ha kifogyott belőle az illat. A kisautó illatosító 9.99$-ba kerül, amit itt találsz meg

 

________________________________________

 

 A pop-up kamerás Elephone U2

elephone_u2_22.jpg

A gyártó megpróbálta kimaxolni a kijelző méretét, aminek jót tett, hogy nem kellett már a notch szenzorszigettel sem foglalkoznia. Így a kijelző/előlap arány 93.1%-ra nőhetett, ami üdvözítő, hiszen óriási méretben játszhatunk a kedvenc mobilos játékainkkal, de a felvett videókat és képeket is nagy méretben nézhetjük vissza. A 6.26 colos kijelző elbontása 2280 x 1080 pixel.

elephone_u2_19_1.jpg

A kisebbik modell, már ha nevezhetjük így 4GB/64GB kapacitással rendelkezik és nem túl nagy felárral kapható egy 6GB/128GB-os verzió. Az Elephone újfent a MediaTek processzorát használja, az új Helio P70-et (MTK6771). A 12nm-es gyártástechnológiával készített processzor 8 magos, maximális órajele 2.0GHz, ami az AnTuTu benchmarkban egész szép helyen, a középkategóriában végez a maga 150.000 körüli pontszámával.

79fe6583-fca8-4feb-a957-7460e12797bf.jpg

A felugró előlapi kamera fő szenzora 16 megapixeles f/1.6 rekeszértékkel rendelkezik, amit egy másodlagos 2 megapixeles optika egészít ki, hogy bokeh effekttel ellátott szelfiket is készíthessünk. A hátlapon három kamerát kapunk, amiben a fő szenzor 16, a kiegészítő kamerák pedig 5 és 2 megapixelesek. Az ujjlenyomat olvasó nem a hátlapra került, hanem mint az Elephone A6 Miniben is, jobb oldalra rakták, a be/ki kapcsoló gomb alá, de ezen kívül ellátták arcfelismerő funkcióval is, amiben jó szolgálatot fog tenni az előlapi 16 megapixeles kamera.  Bluetooth 4.2, 2.4 és 5GHz Wifi és dual SIM támogatás került a telefonba, amin természetesen elérhető a 800MHz-es B20-as hálózat is.

elephone_u2_14.jpgelephone_u2_4.jpg

Az Elephone U2 megint egy jó alternatívának tűnik azoknak, akik megszeretnék lovagolni ezt a felugró kamerás újdonságot. Hogy egy szinte az egész előlapot elfoglaló kijelzőt kaphassanak notch nélkül a MediaTek friss processzorával, az új Android 9 rendszerrel, amin megtalálható a Magyar nyelvű menü is. Az előrendelői akció július 1-ig tart, a szállítást július 19-én kezdik meg.

Mindkét modell áfa és vámmentesen rendelhető meg az EU Priority Line szállításnak köszönhetően

 

______________________________________

 

Ulefone Power 6 – Naponta 20 darab olcsóbban

ulefone_power_6.jpg

A Power 6 egy 6.3 colos IPS megjelenítővel rendelkezik. Felül, a mai trendeknek megfelelően megtaláljuk a kis csepp alakú kamera kivágást, amiben a 16 megapixeles f/1.8 rekeszértékű optika található meg. Tehát a szelfikre biztosan nem lehet majd panaszuk. A megjelenítő felbontása 1080 x 2340 pixeles, amely védve van a karcok ellen a Gorilla Glass 4 üvegnek köszönhetően.

ulefone_power_6_1_1.jpg

A telefon meghajtásáért a MediaTek Helio P35 lapka felel, ami 16nm-es gyártástechnológiával készült. A 8 magot tartalmazó processzor maximális órajele 2.3GHz, a grafikus feladatokat a PowerVR GE8320 végzi. A memória mérete 4GB, a belső tárhely pedig 64GB-os, tehát nem lesz gondunk a méretével. De microSD memóriakártyából akár egy 256GB-os verziót is használhatunk, hogy a zenéink, videóink ne a belső tárhelyet használják. 2.4 és 5GHz-es WiFi is megtalálható a telefonban, tehát a gyors vezeték nélküli kapcsolat is adott. A friss processzornak köszönhetően az új Bluetooth 5.0 kapcsolatot kapta meg a Power 6, a navigáláshoz pedig a GPS, Glonass, Beidou és Galileo műholdakat is használja.

A hátlapon f/1.8 rekeszértékű 16 megapixeles kamera található, amit egy 2 megapixeles optika egészít ki. A telefonról lekerült a 3.5mm-es fülhallgató csatlakozó, hiszen már USB Type-C portot használ a Power 6, amin az óriási kapacitással rendelkező 6350mAh kapacitású akkumulátort tölthetjük fel. A csomagban kapunk egy EU szabványú 5V/3A töltőfejet, Type-C kábelt, Type-C jack átalakítót, védőtokot és védőfóliát is.

ulefone_power_6_11.jpgJúnius 30-ig tart az akció, amiben midnen nap 20 készülékre él a GBMPULEP6 kód, amivel 139.99$-ra csökkenthetjük le az Ulefone Power 6 árát! Az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentesen rendelhetjük meg. Ha a mai nap már nem élne a kód, holnaptól újra 20 darab lesz megvásárolható olcsóbban.

Az Ulefone Power 6 készüléket itt találod meg

 

 

Xiaomi Sothing: A legesztétikusabb mozgás és fényérzékelő LED lámpa tesztje

xiaomi-sunny-night_header_1_1.jpg

Megosztás

Hozzászólás