A Xiaomi Sothing szériájának termékei között érdemes szétnézni, ha még nem ismered az alacsony árairól ismert termékeit, párásítóit, rovarirtóit.

A Xiaomi otthonosan mozog a kis éjszakai lámpák piacán. Már nem az első ilyen terméküket mutatták be, nálunk is járt már tőlük hasonló lámpa. Az új Sothing lámpa azonban több fronton is újdonság, hiszen nem csak teljesen más formát, hanem egy eddig nem látott megjelenést kölcsönzött neki a gyártó.

Érdemes megnézni az alacsony árú Xiaomi Sothing szériát

Az éjszakai lámpákat általában arra használjuk, ha este ki kell mennünk valahová, akkor legyen egy kis fény a szobában vagy a folyosón, amely a mozgásérzékelő szenzornak köszönhetően automatikusan felkapcsol. A gyenge fényének köszönhetően pedig nem egy atomvillanásnyi fényárral kell szembe néznünk ébredés után. Hanem egy lágy fénnyel, jellemzően irányfénnyel megvilágítja nekünk az utat. Persze nem csak a közlekedőben használhatjuk, hanem feltehetjük akár az ágy szélére is. Így, ha felkelünk, azonnal felkapcsol a kis lámpa, így máris megtalálhatjuk a papucsot és valószínűleg hasra esni sem fogunk. A Xiaomi éjszakai lámpája annyira bevált nálam, hogy azt tettem a mellékhelyiségbe a WC mellé. Amikor az ember az éjszaka közepén felébred, hogy elvégezze a dolgát, akkor lámpát sem kell kapcsolni. Amint belépünk a mellékhelyiségbe, azonnal felkapcsol, és máris végezhetjük a dolgunkat. Ugyancsak ki kell térnem a fényerőre, hogy nem bántja a szemet, épp kellő mennyiségű fényt biztosít erre az esetre is.

 

Xiaomi Sothing éjszakai lámpa kicsomagolás

Xiaomi Sothing (1 of 16)

A Xiaomi tudja, hogy meg kell mutatni a kíváncsi tekinteteknek ezt a valóban különleges terméket, így nem is takargatja azt. A téglalap alakú doboz eleje teljesen átlátszó, hogy megpillantva azt, egyből lelki szemeink előtt láthassuk, hogy hol mutatna a legjobban a lakásban. A lámpát tartó rekesz alatt egy kis leírást és egy rövid microUSB kábelt kapunk. Hiszen a kis lámpa beépített akkumulátorral rendelkezik.

A termék két színben válaszható. Én a szürke verziót választottam, de elérhető fa mintázatú kivitelben is. Szerencsére nem kérnek érte felárat, így mind a két lámpa egyaránt 19.99$-ba kerül. A lámpa teljes mérete a tartó konzollal együtt 14.9 x 6.1 x 5.6 centiméter, azaz nem egy óriási darab, súlyra 100 grammot nyom. A tartókonzol mögött egy ragasztható felület található. Ezektől félek mindig a legjobban, bár a Xiaominál már kezdem megszokni, hogy alaptalanul. A mellékhelyiségben felragasztott lámpa már lassan két éve a falon van, úgyhogy ez a ragasztó tényleg ragad. Az aranyszínű tartó szárhoz mágnesesen csatlakozik a kis gömb, amit egy mozdulattal levehetünk. De kellően erős a mágnes, hogy magától ne essen le.

Levéve a kis gömböt, egyből a Halálcsillag (Star Wars) jutott eszembe róla. Szemböl a 120 fokban és 0-3 méter távolságig érzékelő szenzort találjuk, lent a 3000K színhőmérsékletű 40-50Lm fényerősségű lámpa rész található. A mágnesesen csatlakoztatható rész alatt bújuk meg a microUSB port, a töltést visszajelző LED, ami kék és piros színben világít és a kapcsoló, ami off, on és auto módban működik.

Használhatjuk felkapcsolt módban, ilyenkor kiiktatjuk az érzékelőt, így 20 órán át képes folyamatosan világítani. Auto módban pedig 1500-1800 felkapcsolás érhető el vele a gyári adatok szerint, ami azt jelenti készenléti módban 180 napig képes működni egy feltöltéssel, ami nem kevés. Automata funkcióban használva 20 másodperc után magától lekapcsol. Az összeszerelésre nem lehet panaszunk, jól össze van rakva a kis eszköz. Nem recseg, nem ropog sehol sem. A kis golyó szenzor/lámpa is annyira masszív, hogy nem kell attól sem félnünk, hogy baja esten ha leejtenénk.

 

Xiaomi Sothing éjszakai lámpa teszt

Xiaomi Sothing (11 of 16)

Kicsomagolás után jöhetett az első töltés. A dolgot nem bonyolítottam túl, hiszen simán egy életszerű folyamatot akartam. Így munka közben csatlakoztattam a gépem USB portjára, hogy onnan töltse fel azt.

Xiaomi Sothing (10 of 16)

A felhelyezés könnyen ment, de én kicsit bonyolítottam rajta, hiszen nem egy teljesen sima felületre tettem fel, hanem egy lakkozott fa lécre, ahol azért itt-ott előfordultak apróbb hepehupák a lakkozás után, de nem vészesen. Hátsó ragasztó felület ráhelyezése a fára, kis nyomkodás és kész. Még tavasz végén rendeltem a terméket, úgyhogy most már két hónapja használom és azóta is erősen ragaszkodik a helyéhez.

Xiaomi Sothing (16 of 16)

Az érzékelési távolság valóban megvan a gyári érték által megadott 3 méter, és a 120 fokos érzékelési szög is a gyárinak megfelelő. A lámpa okos, hiszen a beépített fényérzékelőnek köszönhetően nappali fényviszonyok mellett nem fog felkapcsolódni, így energiát takarítunk meg vele. A lépcsőfeljáróhoz helyeztem fel, ahol eddig egy 5W-os LED égő égett, hogy lássunk valamit az éjszaka sötétjében. Most a kis Xiaomi mozgásérzékelő lámpa oldja meg ezt a problémát, persze nem akkora fényerővel, a töredékével, de irányfénynek tökéletes. Mivel nem tud 180 fokban érzékelni, ezért ha az alsó szintről sétálok fel, akkor a 3.-4. lépcsőfoknál kapcsol fel, mivel a földszinttől is jóval magasabban helyezkedik el. De nekem ennyit megér, hogy nem a vakítóan fehér lámpát kell felkapcsolni, hanem csak a kis Xiaomi működik. Akik pedig szobában, előszobában használnák, ott nincs ilyen érzékelési anomália, úgyhogy valószínűleg hozzám is fog jönni belőle még pár darab, hogy telerakjam vele a lakás azon pontjait, ahol egy kis éjszakai fényre van szükségem.

Az akkumulátorát 1-2 óra alatt feltölthetjük, és valóban nagyon sokáig bírja. Most telt el a második hónap, mióta használom és még most sem merült le. Egyszerűen szuper mit tudtak kihozni megint Xiaomiék ebből a kis lámpából! A 19.99$-os ár nevetségesen alacsony ezért a termékért. El is gondolkodtam, hogy a hazai, lakberendezéssel foglalkozó áruházak polcain milyen összeget kérnének érte, de biztos jóval többet, mint amennyiért megvásárolhatjuk.

xiaomi sunny night_3

Forintosítva a 19.99$-os árat, 5.700 forintot kapunk, ami nem sok egy olyan mozgás és fényérzékelő lámpáért, amit elég 2-3 havonta feltölteni.

A Xiaomi Sothing mozgás és fényérzékelő éjszakai lámpát itt találod

 

Ha tetszett a cikk nyomj egy like-ot vagy oszd meg az ismerőseiddel, ha őket is érdekelné a termék

Megosztás

Hozzászólás