heti_szemezgeto_13_3.jpg

 Újra itt vagyunk egy adag válogatással a hét termékeiből.

OUKITEL K7 óriási akkumulátorral

 uu.jpg

Talán sokak már tudják, hogy az OUKITEL K szériás telefonjai a nagy akkumulátor kapacitással rendelkező szériát képviselik. Nincs ez másként most sem, hiszen a K7 egy olcsó okostelefon, ami 10000mAh kapacitású akkumulátorral rendelkezik, így a gyártó adatai szerint akár 50 nap készenléti idő is kihozható belőle.

Nem hiszem, hogy azért vennénk egy méretes akkumulátorral szerelt készüléket, hogy ne használjuk. A gyártótól nálunk járt K10 és HOMTOM HT70-es is ekkora akku kapacitással rendelkezett és egy feltöltéssel mindkét telefont majdnem egy hétig tudtuk használni. A K7 pont az a HOMTOM HT70 kihívója, amit ezen a héten teszteltünk le. Egy MediaTek MTK6750T processzor teljesít benne szolgálatot, megspékelve 4GB memóriával és 64GB tárhellyel, amit akár egy 128GB-os microSD kártyával is megtoldhatunk.

20180619144727_66590_eredmeny.jpg

6 colos 2160 x 1080 pixel felbontású kijelzőt kapott, támogatja a 800MHz-es B20-as LTE-t. Az előlapra 5, míg a hátlapra 13+2 megapixeles kamera került. A hátlapra természetesen ujjlenyomat olvasó is kerül és szerencsére a legújabb, Android 8.1-es rendszer fut rajta.

20180619144727_51828_eredmeny.jpg

A legszerethetőbb tulajdonsága, hogy egyáltalán nem szálltak el az árral, hiszen 159.99$-ba kerül, ami az EU Express szállításnak köszönhetően áfa és vámmentes. Így jó áron egy hosszú üzemidőre képes, friss rendszerrel ellátott telefont kapunk.

Az OUKITEL K7 telefont itt találod

___________________

NO.1 F13

 20180619144627_48019_eredmeny_1.jpg

Korábban mi is kipróbáltunk egy NO.1 órát, az F6-ot. A gyártó folyamatosan újít valamit, ennek köszönhetően pedig az óra előlapját már zafírüveg védi a külső behatásoktól és IP68-as védettséget is kapott.

20180619144629_43945_1.gif

A Nordic 51822 chippel szerelt óra Bluetooth 4.0 kapcsolaton csatlakozik a telefonunkhoz, így képes megjeleníteni a készülékünk értesítéseit is. Ellátták lépésszámlálóval, pulzusmérő szenzorral és képes monitorozni az alvásunkat is, amely adatokat a telefonunkon kielemezhetünk. de ezeken kívül rengeteg sport móddal is rendelkezik.

20180619144629_73334_eredmeny_1.jpg

Az óra egy 1.0 colos érintésérzékeny kijelzőt kapott. A beépített akkumulátora 350mAh kapacitású, amivel akár 25 napot is kibír. Az óra természetesen kompatibilis Android és iOS rendszerekkel is.

A NO.1 F13 órát itt találod

___________________

HNW – 018

 1526522623925227_eredmeny.jpg

Az utóbbi időben elég sokszor össze lehetett futni hasonló termékkel. Megmondom őszintén én is kíváncsi vagyok, hogy mit tud, úgyhogy mi is rendeltünk belőle egyet.

1526524179180697_eredmeny.jpg

Az eszköz működési elve nagyon egyszerű. Egy USB porton keresztül veszi fel a működéséhez szükséges áramot, ami lehet akár egy számítógép USB portja, egy telefon töltő vagy akár egy külső akkumulátor. A fejrészben apró LED-ek világítanak, amik odavonzzák ne csak a szúnyogokat, hanem más rovarokat is. A felső lamellákkal borított rész alatt egy ventilátort helyeztek el, ami folyamatos működése által, a LED-ek felé repülő rovarokat beszívja és az eszköz alján található rácsos tartályba fújja őket. A tartály mérete igen nagy, így akár több napig is folyamatosan használhatjuk, így idővel elpusztulnak a benne található rovarok.

20180516191230_73870_eredmeny.jpg

20180516191230_93300_eredmeny.jpg

Különlegessége, hogy nem kell utántöltő lapkát, folyadékot és semmilyen más kémiai anyagot sem használnunk. A termék 12.99$-ba kerül, alacsony ára miatt áfa és vámmentes.

A terméket itt találod

 ___________________

Xiaomi Redmi 5

 20180331114601_14839_eredmeny.jpg

A Redmi 5 készülék a költséghatékonyság nevében fogant, így egy Qualcomm Snapdragon 450-es processzort kapott, ez található többek között a HUAWEI HONOR 7C-ben is. A 450-es chip egy nyolc magos 1.8GHz-es megoldás Adreno 506-os GPU-val. A kisebbik verzió 2 GB memóriával és 16 GB tárhellyel szerelt, a nagyobbik testvér már 3 GB memóriát és 32 GB tárhelyet kapott. Akinek ez a tárhely kevésnek bizonyulna, microSD kártyával megtoldhatja azt.1522477968154062_eredmeny_1.jpg

A Redmi 5 kijelzője is már az új trendeknek megfelelően 18:9-es képaránnyal rendelkezik, ennek köszönhetően a kijelző alsó és felső sáv alatti rész is vékony maradt. A telefon HD+ felbontást kapott, azaz 1440 x 720 pixelt képes megjeleníteni az 5.7 colos kijelzőn. Az előlapon található kamera 5 megapixeles, a hátlapra szerelt verzió pedig 12 megapixeles képeket képes készíteni. Nagyon jó hír, hogy a legkisebb szériáról sem hagyták le az ujjlenyomat olvasót, ami a hátlapi kamera alá került. A Redmi 5 széria akkumulátora 3300mAh kapacitású és 7-es verziószámú magyar nyelvvel is ellátott Android rendszert futtat, a legújabb MIUI 9 felülettel és természetesen két SIM slottal és B20 támogatással rendelkezik.1522477959602366_eredmeny.jpg

Igen, a Redmi 5 széria 2/16GB tárhellyel szerelt készüléke, az új sorozat legolcsóbb tagja. A választható színeket is bővítette a Xiaomi az eddigi készülékeihez képest, így elérhető arany, kék és fekete színben is. Utóbbi a legolcsóbb, hiszen 115.99$-t kérnek érte. Mi minden esetben az EU Express szállítást ajánljuk, hiszen így a terméket áfa/vámmentesen kapod meg.

 

A Xiaomi Redmi 5 készüléket itt találod

___________________

Bluboo S1

 1499163154584779_eredmeny.jpg

A Bluboo S1 jól bevált alapokra építkezik, a hardveres felszereltségre nem lehet panaszunk. A Bluboo mérnökeinek a MediaTek processzorára esett a választásuk. Egy MTK6757 típusú ( Helio P25 ) nyolc magos, maximálisan 2.5GHz-en futó processzort építettek be a telefonba, amit megtámogattak 4 GB memóriával. A tárhelyről sem feledkeztek meg, itt sem kell szűkölködnünk, 64 GB-ot kapunk, amit memóriakártyával 256 GB-ig bővíthetünk.

1499163156727527_eredmeny.jpg

A kijelző egy 5.5 colos 1920 x 1080 pixeles FHD felbontású, lekerekített 2.5D-s kijelző, amit Corning Gorilla Glass 4, véd a karcok ellen. A kijelző különlegessége, hogy a kereteket nagyon vékonyra szabták, így a kijelző az előlap 90%-át foglalja el. A készülékbe egy 5 és egy 13 megapixeles elő és hátlapi kamerát szereltek, amik interpolálva 8 és 16 megapixeles képeket készítenek.

1499163151338168_eredmeny.jpg

A telefon két SIM kártyát kezel és támogatja az itthon szabványos B20-as 800MHz-es LTE-t is. Akkumulátora 3500mAh kapacitású, amit USB Type-C porton keresztül tölthetünk. Bluetooth 4.0, WiFi, GPS is a repertoár részét képezi. A telefon 129.99$-ba kerül, EU Express szállítással áfa és vámmentesen rendelheted meg.

A Bluboo S1 telefont itt találod

___________________

DELI 36 darabos ceruza készlet

 1469094993902528_eredmeny.jpg

Már egy ideje új divat hódít már, az egyre népszerűbb színezés. Az üzletekben kapható, de már online letölthető és kinyomtatható színező minták segítenek oldani a stresszt, elterelni gondolatainkat és egy kis kreatívságot visznek a mindennapjainkban. Igen ám, de ki, hol, mennyiért szerzi be a hobbijához a színes ceruzáit?

1469007732327727_eredmeny.jpg

1469007732664156_eredmeny.jpg

Ez a 36 darabos készlet egy könnyű induló csomag az új hobbit próbálók számára és csak 12.26$-ba kerül

A ceruza készletet itt találod

___________________

Xiaomi Wireless Mouse Youth Version

 20180601162426_23974_eredmeny.jpg

A Xiaomi új egere nagyon hajaz az első generációs változatra, itt is megmaradt a karcsú forma és a kerekded lekerekítés. Most is ezt az előző generációs egeret használom és a képeket elnézve az új testvér külseje tényleg a Xiaomi minimalista stílusát hordozza magán.

20180601162426_77234_eredmeny.jpg

20180601162426_89262_eredmeny.jpg

A fehér és fekete színekben kapható Xiaomi egér gombjai fényes, míg az többi része matt borítást kapott. Az egér hátsó részét kissé megemelték, így jobban kézre áll majd. Az optikai szenzor felbontása maradt az elődben is megtalálható 1200dpi-s szenzor. A gombok alatt található kapcsolók pedig a gyártó szerint 3 millió kattintást bírnak.

20180601162426_13078_eredmeny.jpg

Szerencsére olcsóbban várható az új PC kiegészítő, mint az előző verzió, így 13.99$-ba kerül.

A Xiaomi vezeték nélküli egerét itt találod

 A héten természetesen tesztekkel is jelentkeztünk

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy az ismerőseid is tudjanak róla!

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

Megosztás

Hozzászólás