6e226d01-a20d-40c2-bfb1-5714d8ba644d_eredmeny.jpg

Azt hiszem, hogy még az Ulefone mérnökei sem gondolták komolyan, hogy valami óriási technikai mérföldkő lesz az, amit alkotnak, ezért is maradtak meg a már mindenki által annyira jól ismert iPhone X után ők is ennél és megjelent az Ulefone X.

fc56c069-2564-41aa-91c0-c3bc0a4442e7_eredmeny.jpg

e7e93d6c-6108-4e4a-9360-7b026e02226f_eredmeny.jpg

Mint ahogyan azt sejteni lehet, az ázsiai gyártó is olyan kijelzővel ellátott készülékkel jelent meg, ami körülöleli az előlapi kamerának is helyet adó szenzorszigetet. Viszont, amiben egyértelműen jók, az az ár, amit a készülékéért cserébe kérnek, főleg most, hiszen 159.99$-ért rendelhető elő a fehér és fekete verzió is.

1919fbc4-bea9-4922-a86f-3f41591482e2_eredmeny.jpg

Az Ulefone X mellett szól a friss Android rendszer, hiszen már a 8.1-e verziószámmal ellátott Oreo fut rajta. A gyártói adatok szerint a kijelző/előlap arány 91%. A telefon kijelzője 5.85 col, amely a szenzorszigetet is körbefutó megjelenítőnek köszönhetően 18.9:9-es képarányra nőtt, így a felbontása 720 x 1512 pixel.

376c4ef0-ccce-44cc-9a3d-7ec6f56d77b7_eredmeny.jpg

A telefon 150.93 x 73.41 x 9.05 milliméteres méretekkel rendelkezik, súlya 217 gramm, nem hiába, hiszen mindenhol a fém és üveg dominál. A telefonban a MediaTek MT6763 processzora dolgozik, ami nyolc magos, 64 bites, maximálisan 2.0GHz teljesítményre képes. A processzorhoz az ARM Mail-G71 MP2 700MHz GPU társul, hogy a játékokkal se legyen gondja a telefonnak.

f578c79a-0c9f-472e-a38d-da8ab506a9b1_eredmeny.jpg

Memóriából 4GB-ot kapott, ami teljes mértékben elegendő több alkalmazás egyidejű futtatásához. A tárhely mérete 64GB, amit természetesen megtoldhatunk microSD kártyával is, amiből maximálisan 256GB-os verziót támogat.

76d92f61-19f4-4161-866b-7e112909aac0_eredmeny.jpg

dd9be5e3-7670-46f9-8274-85507865104a_eredmeny.jpg

Az előlapra egy 13 megapixeles szenzor került, míg a hátlapon úgy találhatjuk meg a szenzorokat, mint az iPhone X készüléken. Ezek 16+5 megapixeles felbontással rendelkeznek, a fő szenzor egy SONY IMX135, amely f2.2-es rekeszértékkel rendelkezik. A hátlapon található a kör alakú ujjlenyomat olvasó, de a telefont felvértezték arcfelismerő szoftverrel is.

605fd1a7-2fa0-4206-a702-8cba660e9b35_eredmeny.jpg

18aaa9ce-f1cf-4307-9b39-438dc4228893_eredmeny.jpg

Az Ulefone külön megemlíti, hogy egy AW8736 audio chip került a telefonba. Természetesen kapunk Bluetooth 4.0, 802.11 a/b/g/n, 2.4GHz/5GHz, a GPS és GLONASS műholdakat is támogatja. A telefon természetesen támogatja a B20-as 800MHz-es LTE-t is, így mindenhol internetezhetünk. Ezen kívül olyan extrát is kapott, mint a vezeték nélküli töltés, így akár 5W teljesítménnyel is tölthetjük a vezetéknéküli QI technológiának hála. Beépített akkumulátora 3300mAh kapacitású, amit a vezeték nélküli töltés mellett USB Type-C porton keresztül is feltölthetünk.

9fbbffb8-ba3e-4199-9ad8-fb2ad41e0f66_eredmeny.jpg

f27800b0-62ca-4725-bca3-afe8452aadab_eredmeny.jpg

Az Ulefone X telefon mellé a gyártó egy OTG kábelt, és kijelzővédő fóliát is mellékel a csomagban. A készülék valóban nem lett drága, főleg ha azt nézem, hogy újfajta kijelző designt kapunk, nem mellékesen pedig a legfrissebb Android rendszer fut a készüléken. Még tart az előrendelés, így 159.99$-ért vásárolható meg a telefon. A jó hír az, hogy az European Direct Mail szállítással áfa és vámmentesen rendelhető meg.

Az Ulefone X telefont itt találod

 

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy az ismerőseid is tudjanak róla! 

 

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 

Megosztás

Hozzászólás