Újra itt vagyunk egy adag válogatással a hét termékeiből.
Rcharlance HS – HK7 elektromos rolller
A kis roller egyik nagy húzóereje az ára, hiszen csak 209.99$-ba kerül. A 250W teljesítményű elektromos motorjával maximálisan 20km/h sebességre képes és maximálisan 15 km tehető meg vele egy feltöltéssel. A 7.65kg súlyú, alumínium ötvözetből készült kis roller összecsukható, így könnyen szállítható. A kormányra egy kis digitális kijelző is helyet kapott, ahonnan a fontosabb adatokat olvashatjuk le. Szerencsére az első kerékhez egy kis teleszkópot is szereltek, hogy tompítsa az út egyenetlenségeit.
Szerencsére az Europe Railway Priority Mail szállítással áfa és vámmentesen rendelhető meg a termék.
A rollert itt találod
____________________
64GB-os microSD kártya 16.99$-os áron
Az UHS-1 U3 szabvány már nagyon kellemes 98MB/s olvasási és 40MB/s írási sebességre képes, ami aztán igazán elegendő szinte bármilyen mobilkütyü tárhelyét bővíteni legyen szó akár drónról, mobilról vagy okosóráról.
Nyugodtan rábízhatjuk akciókameránk, vagy egyéb eszközünk adatainak tárolását. Biztonságban tudhatjuk fájljainkat, ugyanis a gyártó tesztelése alapján ellenáll a szélsőséges hőmérséklettel szemben is és nem utolsó sorban víz, ütés és röntgensugár ellenálló.
Amennyiben szeretnél vásárolni a Netac memóriakártyából, az alábbi linken teheted meg csupán 16,99$-ért, körülbelül 4600 forintért, a szállítás pedig ingyenes.
A Netac 64GB-os memóriakártyát itt találod
____________________
Xiaomi MiaoMiaoCe szobai hőmérő
Nem csak a lakás hőmérsékletét, de még a páratartalmát is meg tudjuk vele, és egy kis jópofa mosolygós vagy épp szomorú fejecske mutatja, mikor megfelelő a lakásunk páratartalma. Tizedes pontossággal képes megállapítani az értéket, melyet tetszés szerint Celsius és Fahrenheit mértékegységekben jelenít meg.
A mérő anyaga műanyag és csupán egyetlen darab CR2032-es elem szükséges a működéséhez, amivel akár egy évig is képes üzemelni az energiatakarékos E-ink kijelzőnek hála. Kifejezetten beltéri használatra lett tervezve, így 0 és 60 fok között képes mérni a hőmérsékletet.A hőmérőt akár az asztalra, éjjeliszekrényre is felállíthatjuk, de akár a falra is felragaszthatjuk a mellékelt kiegészítőknek hála.
Amennyiben tetszik a Xiaomi MiaoMiaoCe hőmérő és szeretnél vásárolni, az alábbi linken teheted meg a TomTop-nál most 10,99$-ért, és még a szállítás is ingyenes.
A Xiaomi MiaoMiaoCe hőmérőt itt találod meg
____________________
Ulefone Power 3 mobiltelefon
A Power 3 18:9-es képaránnyal rendelkezik, aminek a felbontása 2160×1080 pixelesre sikeredett, mindez 6 hüvelyk méreten terül el. Az Android 7.1-es rendszert az MTK6763-as processzor hajtja meg, Octa core-os és mindegyik mag kerek 2.0GHz-en dorombol. A video megjelenítésért a Mali-G71 MP2-es chipje felel. Memóriából már a szerintem fölösleges kategória került bele, de lehet valakinek épp ez a fontos, 6 GB! 64GB alap tárhellyel, melyet bővíthetünk a személyes fájljainknak, egészen 256GB-ig, ha esetleg ez a méret nem lenne elegendő.
A mobil fekete és aranyszínben érhető el, mérete 15,9 x 7,59 x 0,99 centiméter, súlya 218 gramm. Nem csoda, hogy kicsit testesebb lett, valahova el kellett férjen a 6080mAh-s beépített akkumulátor, és a fém ház sem épp súlycsökkentő tényező. Ekkora kapacitás mellett a gyártó normál használat mellett 4 napos üzemidőt, illetve 63 óra folyamatos beszélgetési időt ígér.
A telep mérete szinte megköveteli a gyors töltés funkciót, szerencsére ebből sincs hiány mintegy 30 percnyi töltés elegendő ahhoz, hogy egy napot kibírjon a készülék, valamint 120 perc alatt teljesen tele lehet csepegtetni a százalékokkal, hogy újabb 4 napig nyüstölhessük. Kamera fronton sem szégyenkezhetünk a készülékkel, ugyanis dual kamerák állnak rendelkezésre elől és hátul egyaránt. 13+5 megapixeles szenzorok felelnek a szelfikért és 21+5 megapixeles szenzorok a jó minőségű fotókért. Nem elhanyagolandó az sem, hogy FaceID feloldás is belekerült a szoftverbe, így aztán szinte tényleg minden adott, hogy felvegye a harcot a többi gyártó trendi készülékeivel.
Szuper kis készülék kedvező árcédulával, hát kell ennél több? Amennyiben most rendelitek meg a készüléket, úgy ajándékba jár egy kis csomag, ami a következőket tartalmazza: plusz telefon tok, képernyővédő fólia, USB OTG kábel, MicroUSB – Type-C adapter, valamint egy Type-C – 3,5 jack adapter. A TomTop-nál most akciósan vásárolhattok belőle 199,99$-ért, azaz körülbelül 54500 forintért és szerencsére a vámmentes Duty Free Shipping szállítási opció is rendelkezésre áll.
Az méretes akkumulátorral rendelkező Ulefone Power 3 telefont itt találod
____________________
UMIDIGI Z2 – Notch és a legújabb Android rendszer
6.2 colos FHD+ (1080 x 2246) kijelzőt kapott a készülék, így nem mondhatjuk azt, hogy relatíve kevés pixel jelenik meg a méretes kijelzőn. Itt is a szenzorszigetet öleli körbe a megjelenítő felső része, ahogyan az almás gyártó készülékénél is. A Z2 mérete 15.34 x 7.44 x 0.83 centiméter, súlya 163 gramm.
A Z2 egy kisebb verzió a sorozatból, így ő egy MediaTek MTK6763 processzort kapott (Helio P23), ami 4x Cortex-A53 2.0GHz és 4x Cortex-A53 1.5GHz-es magot tartalmaz. Hogy könnyebb legyen beazonosítani ezt a processzort, ez kapott helyet többek között az Elephone U, Vernee X és Oukitel K10 készülékekben is. A grafikus meghajtásért a Mali G71 MP2 felel, memóriából 6GB-ot, míg belső tárhelyből 64GB-ot kapunk. Ha ez kevésnek bizonyulna, akkor lehetőség van microSD kártya használatára egészen 256GB-ig.
Kamerából összesen négy darabot kapunk, így az elő és hátlapon is egy 16+8 megapixeles optika kapott helyet. A telefonon a legújabb Android verzió, a 8.1-es Oreo fut és szerencsére egy teljesen stock droid rendszert fogunk kapni, minden felesleges alkalmazás nélkül. Ez remek hír, hiszen korábban szerette a gyártó teljesen felesleges alkalmazásokkal tele pakolni a telefonjait. Szerencsére úgy tűnik, hogy ez már a múlté.
A Z2 3850mAh kapacitású akkumulátorát 18W teljesítményű gyorstöltővel tölthetjük fel. A telefon természetesen támogatja a 800MHz-es LTE-t és két SIM kártyát kezel. Az ujjlenyomat olvasó mellett arcazonosítással is felvértezték. A telefon természetesen támogatja a GPS, Glonass műholdakat, Bluetooth-ból a 4.0 verziót használja és a 2.4/5GHz-es WiFi hálózatokat is kezeli. Az UMIDIGI Z2 telefont június 11-től 18-ig 299$ helyett, 249$-ért szerezheted be az akció ideje alatt. Így nem tűnik rossz alternatívának a többi hasonló megjelenítővel szerelt Androidos telefonok között.
Szerencsére az EU Express szállítással az UMIDIGI Z2 is áfa és vámmentesen rendelhető meg, így az akciós 249$-os ár nem hangzik rossz ajánlatnak.
Az UMIDIGI Z2 telefont itt találod
____________________
HOMTOM S8
A HomTom S8 is a Samsungtól ellesve egy Infinity Display szerű kijelzőt használ. A felbontás ugyan kisebb, de maradt a 18:9-es képarány. A 2.5D lekerekítéssel készült kijelző 5.7 colos HD+ jelölést kapott, ami 1440×720 pixeles felbontást takar. Az előlapra szerelt kamera 13 megapixel felbontású. A lekerekített fém kerettel ellátott ház 15.2 x 7.25 x 0.79 centiméter méretű, súlya 169 gramm. Belső felszereltségének központi része egy MediaTek MTK6750T, ami egy nyolc maggal rendelkező, 64 bites processzor, ami négy darab 1.5GHz-es és szintén négy darab 1.0 GHz-es ARM-A53 magból áll. Memóriából 4 GB-ot, tárhelyből pedig 64 GB-os Samsung gyártmányú chipeket kapunk, természetesen bővíthetjük memóriakártyával is, amiből maximálisan 128 GB-os méretűt fogad. A készülék Dual SIM képes, egy NANO és egy Micro SIM kártyát kezel vagy egy Micro SIM-et és memóriakártyát. Természetesen támogatja a hazánkban is használatos B20-as LTE-t is. A-GPS képes helyzet meghatározás, Bluetooth 4.0, WiFi, Hotknot is megtalálható a telefonban. Az OTG képes MicroUSB porton tölthető beépített akkumulátora 3400mAh teljesítményű.
A hátlapra dupla kamera szenzor került. Az elsődleges egy 16 megapixeles optika, a másodlagos 5 megapixeles felbontással rendelkezik, mellette dupla LED villanóval. Az egymás alatt elhelyezkedő kamerák alatt találjuk az ujjlenyomat olvasó szenzort. Egészen jó áron beszerezhető, hiszen most csak 149.99$-t kérnek érte. Az EU Express szállítással pedig áfa és vámmentesen rendelhető meg.
A HomTom S8-at itt tekintheted meg
____________________
Xiaomi párásító
Párásítja és felfrissíti a lakásunk levegőjét rendkívül jótékony hatással van bőrünkre, hiszen szükségünk van relatív párás környezetre, hogy ne száradjon ki. Aki szereti a lakásában a különböző illó olajok használatát, annak most jó hírem van, ugyanis akár ebbe a kis készülékbe lehetőségünk van, hogy illó anyagokat rakjunk a párolgó víz mellé.
Kialakításának köszönhetően nagyon egyszerűen tisztán tartható. A tartálya 4 literes, így mindösszesen egy feltöltéssel közel 16 órán keresztül képes párologtatni otthonunk melegében. WiFi kapcsolaton keresztül kiválóan tudjuk a Xiaomi mérnökei által megalkotott app segítségével figyelni a készülék állapotát. Azon olvasóinkat, akik aggódnak, hogy hangos lehet az eszköz, meg kell nyugtassam őket, hogy csupán 40 dB, így alig hallható működés közben.
Amennyiben megtetszett a Xiaomi párásító kütyüje az alábbi linken megtalálod. A TomTop-nál most kedvezménnyel 137,99$-ért vásárolhatod meg és ráadásul még a Duty Free Shipping szállítási mód is elérhető, ami ingyenes, ezáltal vám és áfa mentesen rendelheted meg.
A Xiaomi Smartmi Pure párásítót itt találod
____________________
Alfawise U20 3D nyomtató
A nyomtató megjelenésében nem hoz sok újdonságot, hacsak nem említjük a méretes 30x30x40 centiméteres nyomtatható felületet. Az ABS, Carbon Fiber, PLA, TPU 1.7mm átmérőjű, azaz szabványos filamenteket használó gép fúvókája 0.4mm-es vékonyságú anyagból építi fel a megtervezett tárgyat.
Különlegessége abból áll, hogy három részből épül fel a csomag. Egy vízszintes és egy függőleges tengelyű elemből, ami a nyomtató és a különálló vezérlő részből áll. Ezzel érte el azt a gyártó, hogy nem kell minden apró alkatrészt nekünk összeállítani egy kész produktummá, hanem csak pár perc kell hozzá, hogy a félkész terméket összeszereljük és csatlakoztassuk a kábeleket.
A nyomtatandó tárgyakhoz természetesen nem kell tervezőknek lennünk, hiszen az interneten millió számra elérhetőek a különböző tervek, amiket a számítógépünkről kábelen vagy a 3D nyomtatóba helyezett memóriakártyára másolva szó szerint egy gombnyomással kinyomtathatunk.
A vezérlő már érintőkijelzőt kapott és olyan funkciókkal is ellátták, amiket sok nyomtató nem tud, mint például jelez, ha kifogyott a filament tekercs, amiből a produktumot nyomtatná, de egy estleges áramszünet esetén sem kell bosszankodni, hogy félbemaradt a nyomtatás és kidobhatjuk a félkész terméket, hiszen amint újra áram alá kerül a szerkezet, attól a ponttól folytatja a munkát, ahol abbahagyta.
A 3D nyomató 299.99$-ba kerül az akció ideje alatt, ha szerencsés vagy, akkor 169.99$-ért szerezheted be, amit az EU Express szállítással áfa és vámmentesen rendelhetsz meg.
Az Alfawise 3D nyomtatóját itt találod
A héten természetesen tesztekkel is jelentkeztünk
Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy az ismerőseid is tudjanak róla!
Ha tetszett a cikk, Like-old az oldalt
Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést