p1000721_eredmeny_1.JPG

Mit jelent neked a 11000mAh, magnézium ház, báránybőr borítás együttes? Egy kis teljesítményű elektromos autót? Nem… Lehet, hogy nekem sem az OUKITEL neve ugrana be először, de a kínai gyártó újított az eddig megszokott „K” széria, hatalmas akkumulátor kapacitást rejtő telefonjai között és egy igazi szteroidon nevelkedett prémium hatású készüléket dobott össze. Így kapjuk meg az OUKITEL K10-et.

Kicsomagolás

p1000683_eredmeny.JPG

Az OUKITEL a csomagolást is áttervezte és itt is megpróbálja finoman jelezni felénk, hogy nem a megszokott, tucat telefonokat próbálja másolni a gyártó, hanem az éjfekete doboz, mind kívül, mind belül, egyszerűre, de ugyanakkor elegánsra sikeredett, a kiegészítőket tartó dobozok, apró ezüstszínű jelzéseivel egyetemben.

p1000657_eredmeny.JPG

A lapos, négyzet alakú szelence tetejét leemelve, ahogyan azt vártuk, egyből a telefonnal nézünk farkasszemet, ami már a készülékhez mellékelt szilikon tokban pihen, egy fehér színű tasakba bújtatva. A telefont és az azt tartó tálcát kiemelve egy hosszabb kartondobozban a telefonhoz tartozó leírást és egy kijelzővédő fóliát találunk. Mellette két egyforma méretű, négyzet alakú pakkal találkozunk. Az egyiken egy töltő adapter piktogramja látható. Ha kinyitjuk, akkor kezünkbe vehetjük a 25, és még egyszer mondom, tehát 25W teljesítményre képes európai szabványú töltő fejet. Ekkora teljesítményű adaptert én még nem láttam. A OnePlus 5T szupergyors Dash Charge töltője is csak 4A teljesítményre képes. Ezzel szemben az OUKITEL nem lacafacázott és egy 5V 5A teljesítményű adaptert pakolt a telefon mellé. Ami kell is, hiszen egy átlagos töltővel nagyon sokáig tartana, míg ezt a 11000mAh kapacitású telepet feltöltjük.

Az ezüst SIM tűvel jelölt dobozban sok mindent belezsúfoltak. Ebbe találjuk a töltésre, adatszinkronizálásra szolgáló USB Type-C kábelt, az USB Type-C jack átalakítót és a SIM tűt.

p1000658_eredmeny.JPG

p1000688_eredmeny.JPG

p1000689_eredmeny.JPG

Kicsi Rock

p1000685_eredmeny.JPG

A mobiltelefon úgy néz ki, mintha Dwayne „Rock” Johnson-t befestették volna koromfeketére és ráadtak volna egy szmokingot. Robosztus egy telefon. Külsőre a strapa és normál mobilok szerelemgyerekének terméke lehetne. A mellékelt füstszürke szilikon tok visszafogja a vagányságot kölcsönző fém, csavarokkal szegélyezett keretet és a pajzs formájú kameraszigetet, no meg a bőr hátlapot.

Balról OUKITEL K10, Vernee X, OnePlus 5T

p1000728_eredmeny.JPG

p1000721_eredmeny.JPG

p1000671_eredmeny.JPGTok nélkül 290 grammot nyom a mérlegen, ilyen nehéz telefonnal még nem volt dolgom, és 16,7 x 7.8 x 1.35 centiméteres dimenziókkal rendelkezik. Ha rá pillantottál a telefonra, akkor már elsőre tudhatod, hogy nem egy zsebbarát készülékről van szó. Jól meg kell húznunk a nadrágon az övet, ha nem akarjuk, hogy lecsússzon, már ha belefér a telefon a zsebünkbe.

p1000676_eredmeny.JPG

Ha megnézzük a K10-et, akkor láthatjuk, hogy az alap koncepció fém házból, megpróbáltak valami áramvonalasabbat alkotni, ami valamennyire sikerült is, hiszen a felső és alsó él nem egyenes, hanem a szélek közepe felé egy leheletnyit kidudorodik, mint egy lopakodó vadászbombázó. Az oldalsó élek sem egyszerű sima felületek, hanem bordázott textúrát kapott, ami sokat dob a külsőn és a fogása is kellemesebb. A készülék oldalai az elő és hátlap felé is le lettek csapva, így jobban kézre áll és bár nem gömbölyded formát kapott, mégis vékonyabbnak hat általuk. Szemből a hatalmas 6 colos kijelző néz velünk farkasszemet, amit Dragontail üveg véd, de a csomag része a már előre felhelyezett kijelzővédő fólia is. Felette a fény és közelségérzékelő szenzor, a körminta kialakítású beszélgetési hangszóró, szelfi LED és két előlapi kamera. Nincsenek előlapi gombok, a telefonon a kijelző alján megjelenő szoftveres gombsorral navigálhatunk.

p1000709_eredmeny.JPG

Baloldalon a SIM tálcát találjuk, ami két NANO SIM kártyát vagy kombó módban egy SIM-et és egy microSD kártyát kezel. Jobb oldalon a szigetes hangerőszabályzó és a be/ki kapcsoló gombot találjuk. Mindegyik fémből készült, jó a nyomáspontjuk, nem lötyögnek. A telefon felső élén nem találunk semmit sem, két árva csavaron, na és persze a textúrázott fém élen kívül. A telefon alsó részére került a beszélgetési mikrofon és a hangszóró furata, itt kapott helyet az USB Type-C port és egy másodlagos mikrofon is. Igen, jól sejted, az OUKITEL itt is a Type-C portra bízta a fülhallgatónkat, mellékeltek is hozzá egy átalakítót.

p1000678_eredmeny.JPG

p1000698_eredmeny.JPG

p1000699_eredmeny.JPG

A telefon hátulja véleményem szerint nagyon jól néz ki. Középen egy pajzs formájú sziget töri meg az Ausztráliából importált fekete bőr hátsó részt (legalábbis a gyártó ezt állítja). Itt találjuk a 16 és 0.3 megapixeles kamerákat, alatta a kör alakú ujjlenyomat olvasót. A kis sziget mellett egy kéttónusú LED villanó kapott helyet. Alulra még egy OUKITEL logó is került. A bőr hátlap és fém keretek között pedig fekete műanyagot használtak, így csökkentve a telefon súlyát.

p1000703_eredmeny.JPG

p1000790_eredmeny.JPG

A telefon kialakítása miatt egy strapatelefonnak tűnik elsőre és talán másodikra is. Bár IPX védettséget nem kapott a készülék, de a műanyag és fém kombinációjának használata miatt nagyon masszív összeszerelés jellemzi a terméket. Nem hajlik, nem recseg, és nem ropog. Visszagondolva az előbb leírtakra, ezt a készüléket valószínűleg, hogy nem is fogjuk egy Jurassic Park féle sárban dagonyázó túlélőtúrán kalapácsként használni, hiszen a bőr hátlap is inkább eleganciát sugall, egy HUMMER-nek tűnő házban.
p1000792_eredmeny.JPG

A nagy próba

Az első bekapcsolást követően az első dolog, ami meglepett, az a 6 colos FULL HD+ felbontású kijelző volt. IPS in-cell technológiát használ és nagyon szép éles képe van. A betekintési szögek jók, bár ha oldalról néz rá az ember a kijelzőre, akkor tűnik fel neki, hogy nem AMOLED panellel van dolga. A maximális fényerő megfelelő, a minimum egy kicsit sok nekem. A telefon nem azonnal, hanem szépen lassan szabályozza a fényerőt, szinte észre sem veszem, olyan gyengéden teszi a dolgát.

p1000716_eredmeny.JPG

p1000720_eredmeny.JPG

A telefonon Android 7.1.1 fut, a biztonsági javítócsomag dátuma 2017.december 5-i. Természetesen honosított nyelvezettel, és az OUKITEL saját fémes ikonkészlettel szabott felületével Szerencsére nem bonyolították túl a dolgot, így nem lett túl erőltetett, de akinek ez nem tetszik, az úgyis egy saját launcherre fog váltani. Szoftverek közül kapunk egy fájlkezelőt, egy angol nyelvű pedometer (lépésszámláló) alkalmazást, System Manager-t, amivel a felesleges, nem használt fájlokat, cache-t tudjuk törölni, illetve elláthatjuk alkalmazásainkat jelszóval és zárolhatjuk is őket. Malware keresőt végigfuttatva semmilyen káros programot nem találtunk. Előtelepítve Facemoji billentyűzetet kapunk, ami azonnal likvidálva lett és felkerült helyette a Google Gboard.

2_50.jpg

Az alapbeállításokon végigfutva 52 GB szabad tárhely vár minket, hogy megtöltsük adattal. Ha ez kevésnek bizonyulna, akkor a SIM tálcára egy microSD kártyát is helyezhetünk. A menüben böngészve találunk még egy Gesture Motion menüpontot, ahol beállíthatjuk, hogy ha hívásunk van és lefordítjuk a telefont, akkor lenémítsa  azt. De itt állíthatjuk be a háromujjas képernyőmentést és a szomatoszenzort is. A „Gesture unlock”-kal lezárt képernyő mellett alkalmazásindítást állíthatunk be. Kapunk egykezes módot is, ami szuperül működik, akár a Xiaomi készülékein. De kapunk „Fast Capture” és QR kód olvasót is. Valószínűleg legjobban az NFC támogatásnak fognak örülni a felhasználók, hiszen nagyon kevés telefon támogatja ezt a funkciót, de ezt az OUKITEL nem spórolta ki a készülékéből.

1515397883224985_eredmeny.jpg

3_43.jpg

3_43.jpg

Az OUKITEL mérnökei újítottak és a MIX 2-ben található MediaTek P25-ös processzort a K10-ben leváltották a P23-ra. Ez a processzor kapott helyet a korábban általunk is tesztelt Vernee X-ben is. A P23 egy nyolc magos CPU, ami a K10-ben maximálisan 2GHz-en üzemel, a grafikus gyorsító szerepét a ARM Mali-G71 MP2 tölti be. Nagyon nem kell szégyenkeznie a P23-nak, majdnem azt a teljesítményt nyújtja, mint a P25, csak az órajelcsökkentés miatt energiahatékonyabb. A legújabb AnTuTu 7.0.6-ban 66790 pontot kaptunk rá.
1_68.jpg

OUKITEL K10 VERNEE X MAZE ALPHA X XIAOMI MI 5X
Processzor MediaTek Helio P23 MediaTek Helio P23 MediaTek Helio P25 Snapdragon 625
Kijelző felbontása 2160 x 1080 2160 x 1080 2160 x 1080 1920 x 1080
Antutu 7.0.4 66790 67851 77717 77312
GFX Bench T-rex FPS 21 FPS 21 FPS 22 FPS 22 FPS
GFX Bench Car Chase FPS 3.6 FPS 3.6 FPS 3.9 FPS 3.5 FPS
Geekbench 4.0 Bench Single Core/Multi Core Nem futott le Nem futott le 843/3823 886/4329

Kipróbáltuk a Real Racing 3-at, amivel nem volt gond. A legújabb Shadowgun Legends minimum beállítások mellett futott folyamatosan és megnéztük a World War Heroes c. játékkal is, ami a Finland pályán átlagban 20 FPS-t hozott.

Ami kellemes csalódás volt, hogy a hosszú játéktesztek ellenére sem melegedett fel a telefon, bár nyáron biztos más lesz a helyzet. De a méretes házban úgy tűnik maradt hely a szellőzésnek is. Nem fukarkodtak memória fronton sem a srácok. Nem lehet kiakasztani a rendszert, minden elfér a RAM-ban, amiből 6 GB-ot kapunk. A futó alkalmazások váltásával sem volt gond. Játszottunk, majd megnyitottunk más alkalmazásokat is, lezártuk a telefont, majd újra használtuk, de nem lőtte ki őket és nem kellett újra megnyitnia és betölteni a programokat, hogy megint használhassuk őket.

Hálózat

Amit az utóbbi pár évben minden kínai telefon felhasználó akarva, akaratlanul is megtanult, az a B20 avagy a 800MHz-es frekvencia. Ugyanis kis hazánkban a szolgáltatók ezt a frekvenciát használják javarészt, ami régebben sok embernek galibát okozott, mert a régebbi telefonok, köztük a nagyon kedvelt Xiaomi is, voltak olyan típusok, amik nem támogatás a 800MHz-es LTE-t, így azt nem használhattuk. Cserébe be kellett érnünk az internetezésre szinte alkalmatlan Edge kapcsolat típussal. Jó hírünk van, most már nagyon sok gyártó nyit az európai piac felé, így a K10 is már ismeri a B20-as frekvenciát, tehát nem kell aggódnunk, hogy emiatt internet, illetve hálózat nélkül maradunk. A készülék ismeri a 2.4 és 5GHz-es WiFi hálózatokat is.

screenshot_20180409-130910.png

A GPS A K10-ben is jól szuperált, ugyanúgy, ahogyan a Vernee X-ben is. Házon belül pár másodperc alatt 4 méteres pontossággal lőtte be a helyzetemet. Kültéren pedig 2 méteres pontossággal pozícionálta be magát a GLONASS képes GPS.

p1010203.JPG

Az előlapi kamerákkal szerelt kijelző feletti részen egy értesítési LED is helyet kapott, amit nem tudunk alkalmazásonként külön hangolni, csak az előre meghatározott jelzéseknél villan fel a három színben világítani képes LED, mint a töltés, alacsony akkumulátor jelzés és az elmulasztott hívások, illetve olvasatlan üzenetek.

Az OUKITEL a K10-nél is az USB Type-C portra bízta a fülhallgatós zenehallgatást. A kiadott hang nem torz, nem zajos. A telefon hangszórója kellően hangos. Nem pakoltak bele Xiaomi minőségű hangszórót, de a hangjával meg lehetünk elégedve, már amennyiben egy kis telefon hangszóróval meg lehetünk. Vannak kiemelkedőek azért ebben a kategóriában is, a K10 pedig hozza a kötelezőt. Nem torz, nem recseg, de azért nem olyan tiszta a hangja, mintha egy két, három utas hangfalon keresztül hallgatnánk zenét, de nem is egy kategória.

Arcfelismerés, ami működik!

 1515397883817418_eredmeny_1.jpg

Nem vártam tőle túlságosan sokat, de működik az arcfelismerés. Azt tudni kell róla, hogy nem kapott külön biztonsági szenzort, tehát csak az előlapi kamerákra támaszkodhatunk. Nappali fénynél egész jól működik, de amint leszáll az est, keresztet vethetünk rá, hogy látni fogja a két előlapi szenzor az arcunkat. Ha pedig sálban, sapkában szeretnénk, hogy felismerjen, akad egy kis gondja a szoftvernek, tehát ez pont olyan dolog, hogy tudja a készülék, de nem 100%-osan, de még így is jobb, mint a Vernee X készülékében található megoldás.
p1010206.JPG

A hátlapi „pajzson” helyet kapott kör alakú ujjlenyomat olvasó szépen teszi a dolgát. 10/9-es aránnyal dolgozik, így nem rossz. Nekem pont kézre áll a pozíciója, a pereme miatt nem fogjuk se eltéveszteni a helyzetét, se összetapicskolni a kameraszenzort védő borítást.

Kamera

A készülék előlapján található 8+0.3 megapixeles segédszenzornak köszönhetően a szelfik is bokeh effekttel készülhetnek. Sőt az előlapra szerelt LED villanónak köszönhetően még egy esti buliban is fénnyel megvilágított képeket készíthetünk.
5_16.jpg

A hátlapon 16 megapixel (21 megapixel interpolálva) egészül ki szintén egy 0.3 megapixeles kamerával, ami csak a mélységélesség analizálása miatt került a telefonba. A kamera kissé lassan fókuszál. Az elkészített képek minősége pont olyan, mint amilt a kisebb kínai gyártók telefonjai produkálnak. Ha majd végre kint is jobb idő lesz és nem ebben a szürke vacak időben kell fotózni, akkor biztos más produktumok születnek majd. Az elkészült képekkel nem fogunk művészeti kiállításokon megjelenni. Az algoritmus kicsit megpróbálja mosni a zajosodást, ezért halványan elmossa a képet és a vonalélesség sem tökéletes. A fehérek itt is hajlamosak kiégni, (mint szinte minden mobiltelefonon) és itt-ott egy kis kromatikus aberráció is felfedezhető.

img_20180325_120903.JPG

img_20180325_120917.JPG

img_20180325_120923.JPG

img_20180325_121001.JPG

Videót maximálisan FULL HD (1920×1080) felbontásban rögzíthetünk 3gp formátumban. Szerencsére van elektromos képstabilizátor, a videókat pedig 17000kbps-sel rögzíti.

Túlélőbajnok

 1515397883404982_eredmeny.jpg

A telefon méretes kis testében egy 11000mAh kapacitású akkumulátor lapul. Ez 3.5x akkora méret, mint ami a saját telefonomban van. Ez a kapacitás nem csak hosszú időre elég, de ahhoz is, hogy ne kelljen sok időnek eltelnie, amíg telepumpáljuk az akkumulátort energiával, ezért az OUKITEL egy brutális, 5V 5A teljesítményű töltőt mellékel hozzá. Így 25W energia táplálja a telefont, amivel körülbelül 3 óra alatt telepumpálhatjuk energiával az akkumulátort. Külföldi oldalakon jó sok infót lehet találni, hogy különböző igénybevételkor milyen üzemidőre számíthatunk. Az ott kapott adatok is szinte hihetetlenek. Az egy dolog, hogy én hat napig, igen 6 napig elvoltam egy feltöltéssel, ami még számomra is hihetetlen volt, úgy, hogy közben nem nyúztam halálra a Shadowgun Legends-el, hanem „normál felhasználóként” éltem vele a mindennapjaimat. Azért az sokat mond, hogy videó lejátszást 32 órán keresztül bír, egy feltöltéssel. Ami túlszárnyal engem, én már egy egész napos filmnézés után is lemerülök.

p1000807_eredmeny.JPG

Mégis kinek ajánlott az OUKITEL K10? Aki egy egyedi megjelenésű telefont szeretne, olyan akkumulátor kapacitással, amit nem kell minden nap, de még minden második vagy harmadik nap sem töltőre dugni. És ha ezt nézzük, márpedig ezt a készüléket ezért alkották meg, akkor nem fogunk benne csalódni. Az OUKITEL K10 jelenleg 309$-ba kerül, ami körülbelül 77.000 forintot jelent. Sokat lehet spórolni, ha EU Express szállítással rendeli meg az ember, mert ebben az esetben nem kell áfát/vámot fizetni, így sok pénz marad a zsebünkben.

1521597216512037360_eredmeny.jpg

OUKITEL K10

Itt a legkülönfélébb strapamobilokat találod

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy az ismerőseid is tudjanak róla!

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

Megosztás

Hozzászólás