amazfit-1210623.jpg

A Xiaomi a Mi Band-el vált szereplővé az elérhető árú aktivitásmérő eszközök között. Majd jött a Mi Band 1s, ami az előd ráncfelvarrott verziója volt, pulzusmérő szenzorral kiegészítve. Majd a Mi Band 2, amiben már egy kis OLED kijelző teljesített szolgálatot és nemsokára jön a 3-as számú tagja is a sorozatnak. A gyártó viselhető eszközök termékpalettájából eddig kimaradt a GPS funkció is, ami az eddigi lépésszámlálás és pulzusmérés mellett képes valós időben egy térképen megjeleníteni helyzetünket, de ennél sokkalta többet tud…

A Xiaomi a Mi Band sikere után szintén a Huami-hoz fordult, akik a Mi Band termékeket készítik, hogy az okosórák piacán is megvethessék a lábukat. Ebből a házasságból született meg az európai piacra is szánt Amazfit Pace. A Pace különlegessége, hogy a jelenleg is kapható okosórákhoz hasonlóan, karunkra felcsatolható, kör alakú tokozást kapott. Az órából kétféle verzió készült, mi az angol nyelvvel ellátott verziót próbáltuk ki.

 

Kicsomagolás

Az Amazfit Pace doboza nem a szokásos Xiaomi csomagolást kapta. A kínai gyártó nevét nem is találhatjuk meg a dobozon található információk között, csupán az órát töltő bölcsőn találkozhatunk a “Mi” logóval. A doboz fekete-piros dizájn kapott, aminek a sokat mondó “GPS running watch” felirattal ellátott átlátszó teteje mögött látható az óra. A csomagoláson feltüntetett piktogramok jelzik, hogy ez a termék egy aktivitás követésre, pulzus mérésre, GPS-sel szerelt, zenelejátszásra és értesítések megjelenítésére alkalmas eszköz.

amazfit-1210624.jpg

A fedelet felhajtva vehetjük ki a szürke tálcán pihenő órát, aminek a szíja ötletesen fel van fűzve egy, a tálca mögé rejtett kis dobozba. A csomag belsejében két kis kinyitható ablakot találunk. A jobb oldaliban találhatjuk a töltéshez szükséges USB-MicroUSB végű kábelt és leírást. A bal oldali fakkban pedig a töltéshez szükséges, az óra hátuljára helyezhető bölcsőt.

A kör alakú óra 4.5 x 4.5 x 1.2 cm, a fekete-piros színű szíj pedig 24.5 x 4 centiméter hosszú és széles, az óra tömege 54 gramm. A szíjon szerencsére elegendő számú lyuk található, így kis léptékben állítható a csuklónkhoz megfelelő méret beállítása. Akkor sem leszünk bajban, ha idővel leszeretnénk cserélni, hiszen bármilyen 22 mm széles példánnyal pótolhatjuk azt. Mivel az órát sportoláshoz találták ki, így a szíj szilikonból készült, a bujtatón megtalálható az “AMAZFIT” felirat, a szürke színű csat fémből készült. Az óra műanyag háza szürke színű kerámia burkolatot kapott. IP67-es tanúsítvánnyal rendelkezik, tehát ha elkap minket az eső vagy vízbe ejtjük, az sem okoz neki gondot. Az órán egyetlen gomb kapott található, ami a ki/be kapcsolást szolgálja, ez 2 óránál kapott helyet az óra síkjának közepén. Nem egy megszokott pozíció, az első használatkor oda kell figyelni, hogy megtaláljuk a helyét az ujjunkkal. Arról nincs információnk, hogy milyen védőréteg óvja az 1.34 colos 300 x 320 pixel felbontású kijelzőt, de mióta használatban van semmilyen karcot nem találtunk rajta. A megjelenítő egy transzflektív LCD-t kapott, a kör alakú dizájn az óralap alján megszakad, hiszen itt kapott helyet a fénymérő szenzor. Az óra hátulján találjuk a pulzusmérő szenzort és a töltéshez, adatok másolásához szükséges csatlakozó lábakat.

A nagy próba

A legnagyobb hátránya sok mobiltelefonnak, hogy verőfényes napsütésben nem igazán látszanak a kijelzőn megjelenő tartalmak. Ezt a csorbát küszöböli ki a transzflektív panel, amit úgy kell elképzelni, mintha a kijelző alatt egy vékony tükör réteg kapott volna helyet, ami visszatükrözi a fényt. Tehát, minél erősebben süt a nap, annál erősebben látjuk a kijelzőn megjelenő tartalmat. Ez ugyancsak jó hatással van a fogyasztásra, hiszen nem az óra kis 280mah-s akkumulátorának kell energiával ellátni és megvilágítani a kijelzőt, hanem ezt megteszi nekünk a nap ereje. És valóban, a kijelző kültéri fényviszonyok között szuper. Aki először találkozik ilyennel, mint például én az nem hisz a szemének.

amazfit-1210634.jpg

Ilyen jól látható szikrázó napsütésben az óra kijelzője

A háttérvilágítás a szenzoroknak köszönhetően bekapcsol, ha a kezünket felemelve magunk elé tartjuk. Azt is beállíthatjuk, hogy jobb vagy bal kezünkön van-e az óra. Illetve beállíthatjuk, hogy a környezeti fényviszonyokhoz mérten automata, folyamatos vagy háttérvilágítás nélküli módban használjuk. A megjelenítő az oldalt található gombbal vagy dupla koppos ébresztéssel is feloldható. A menüben négy irányú simító mozdulattal és a kijelzőt megérintve navigálhatunk. A kezdő képernyőnkön, a rengeteg óra stílusból választható nekünk tetsző darabot állíthatjuk be, ez lehet a “kezdő oldalunk”. Van belőle analóg és digitális típus is, terep mintás, állatos, főbb funkciókat megjelenítő, például ha főként az akkumulátor kapacitásának kijelzése a fontos neked, akkor választhatsz olyan óralapot is. De van ami a megtett lépéseket vagy futásunkat kilométerben megadva jeleníti meg elsődleges funkcióként és van ami kombinálva több információt enged leolvasni. Egyszóval rengeteg lehetőség áll a rendelkezésünkre. Sőt egyes gyakorlottabb Amazfit felhasználók saját skin-t is készíthetnek órájukhoz.

Az angol nyelvű menü olyan részletes lett, olyan mélységekig lehet belemenni az egyes menüpontokba, hogy azt nem is gondoltam volna. A menübe belépve az előre beállított óralapot láthatjuk. A kezdőlapon tizenegy pont szerepel, ebből a második az idő megjelenítése. Hogy miért csak a második lett a sorban? Xiaomi-ék, illetve Huami-ék megpróbálták minél használhatóbban felépíteni a menüt. A kezdőlapra belépve és balra húzva az ujjunkat, találjuk az órán lévő alkalmazásokat, amik a következők:

Időjárás előrejelzés, ami öt napra előre meg tudja jeleníteni nekünk a telefonunkról szinkronizált időjárási információkat.

dsc04854-2.jpg

A következő menüpont a napi aktivitás mérése, ezen belül megnézhetjük, hogy aznap mennyit sétáltunk, futottunk, kerékpároztunk, stb… Illetve visszavelé kijelölhetünk napokat, hogy megnézzük mennyire voltunk aktívak az előző időszakban. De heti riportot is kapunk, hogy napra lebontva mik voltak, amikben tevékenyek voltunk. Visszanézhetjük grafikonon a pulzusunkat egy adott időponton, az elégetett kalóriát, ha épp kerékpároztunk, akkor a megtett távolságot, az átlag és legnagyobb sebességet, egyszóval hihetetlen mi mindenre képes.

A harmadik pont a pulzusmérés, amit grafikonnal jelez felénk, illetve itt tudjuk egy gombnyomással elindítani a mérést, a korábbi eredményeket pedig vissza is nézhetjük. Ezek az adatok inkább átlagolva mutatnak valós értékeket. Nagyjából jók a mérések, de a két-háromszori mérés adatai a pontosak. Ami viszont remek, hogy be lehet állítani folyamatos mérést is, így akár 24 órán keresztül is figyelni tudja a pulzusunkat.

dsc04860_1.jpg

Az óra belső tárhelyére másolt mp3 fájljainkat a zenelejátszó alkalmazással játszhatjuk le bluetooth-os fülhallgatónkon. Ez az ami szuper ebben az órában, hiszen nem kell magaddal telefont vinni, ha elmész futni, úgyis csak a zsebedet húzná. A vezetéknélküli kapcsolat révén nem is akadsz bele a füles kábelébe. Kerékározás, futás, edzés közben szuper dolog. Én jórészt biciklizés közben hallgattam zenét, közben az órára ráppillantva látom, hogy mennyit tekertem, milyen gyorsan megyek, válthatok a számok között az órával, de akár a fülhallgatóm kezelőgombjaival is. Csak a legfőbb funkciókat szolgáltatja lejátszáll/megállítás, előre/hátra léptetés, illetve a fogaskerékre kattintva beállíthatjuk a megfelelő hangerőt is.

dsc04861.jpg

Lehetőségünk van beállítani ébresztést is. Így nem verjük fel párunkat ha megcsörren a telefonunk, hanem a rajtunk lévő óra kezd el rezegni a karunkon, hogy ideje lenne felkelni.

dsc04862.jpg

A beépített iránytű alkalmazás inkább olyan tessék-lássék megoldás, a pontosságával vannak problémák. Nem azt mondom, ha nyugatra fordulok, ő keletre mutat, hanem képes 10-15 fokot csalni az irány meghatározásakor. Tehát ha túlélő játékban veszünk részt, akkor az életünket inkább egy hagyomásos iránytűre bízzuk. Az iránytűre koppintva kijelzi a légnyomási adatokat, tengeszint feletti magasságot és az északi szélesség, keleti hosszúság koordinátáit is.

dsc04863.jpg

A következő funkció a stopper, ahol köridőket is lehet mérni.

dsc04865.jpg

Az alvásmonitorozás a lehető legrosszabb funkció a számomra. Tudtam, hogy rosszul alszom, de hogy ennyire!? Az óra a mozgásunkból megpróbálja kitalálni, hogy mikor feküdtünk le, mennyit forgolódtunk és mikor ébredtünk fel. Nekem alig pár óra mély alvást jelzett, ergo csak kevés olyan időszak volt, míg aludtam, hogy nyugodt testhelyzetben feküdtem.

De van itt még repülő mód, amikor lekapcsolja a vezeték nélküli csatornákat, néma mód, hogy semmi se zavarjon, find my phone funkció, azaz az órával meg lehet csörgetni a telefonunkat.

Az utolsó menü a Training Center, ahol az óra lesz az edző partnerünk, így beállíthatjuk az edzési tervünk nehézségét. Van kezdő, 5 km, 10 km, félmaraton és maraton beállítás. Minden programhoz 8 heti edzés tartozik. Irányít és végigkísér az edzéseken, hogy minél erősebbek és kitartóbbak legyünk a további programok elkezdéséhez. Az alap edzésen az első héten két nap pihenéssel kezd, egy nap 2 km kocogás, két pihenés, kocogás és így a hét végéig. A következő héten ezt  a metódust folytatva már 2.4 km-t kell kocognunk egészen az utolsó, nyolcadik hétig, amikor már a napi kocogásunknak 5 kilométernek kell lennie. Ez még könnyűnek hangzik, ugye? Sőt ezért minek egy óra? Gondolhatnánk. A következő lépés az 5 kilométeres edzés kiválasztása, ami szintén 8 héten keresztül folyik. Itt már a dupla pihenő napok száma csökken és a kocogó futást is felváltja a normál sebességű futás, illetve a sprint váltakozása, illetve felajánlja az úszást, mint kiegészítést. Ugorjunk egyet, a maraton verzió a kőkemény edzésről szól. Egy héten egy nap pihenővel, 9.4 km-es futásokkal, sprintekkel, 24km-es futás, kocogás felváltva sprinttel és így tovább.

Készítettünk nektek egy rövid videót, ahol láthatjátok az órát működés közben:

Eddig az óra különböző alkalmazásairól volt szó. Most jöjjön, amit korábban mondtunk, az órán található legelső menüpont, amit azért tettek az első helyre, hogy ha sportolni akarunk, azonnal el tudjuk indítani a kívánt funkciót hozzá. Így sportolás előtt beállíthatjuk, hogy futni, kocogni, futó gépezni, biciklizni, terepfutást vagy elliptikus tréneren fogunk edzeni. Amikor megjelent az óra kutakodtam az interneten, de nagyon sok olyan funkció került bele az órába, amiről máshol nem olvastam. A kiválasztott programtól és az előre megadott beállításoktól függően bekapcsolja a beépített GPS-t, pulzusmérőt. Így edzés végén el leszünk látva statisztikai adatokkal, hogy milyen gyorsan haladtunk, mennyi volt a pulzusunk, de képes meghatározni a tengerszint feletti magasság különbséget is. A helymeghatározás segítségével az óra ki is tudja rajzolni, hogy milyen utat tettünk meg, amit az órán, de a telefonunkkal szinkronizálva utcaszinten is megnézhetünk, ha feltelepítjük az Amazfit Watch nevű alkalmazást, ami elérhető Andoidra és iOS-re is. Ezen kívül szinkronizálhatjuk adatainkat a Strava alkalmazással is, ami egy közösségi app-ként is funkcionáló futást és kerékpározást monitorozó alkalmazás.

nevtelen_13.jpg

nevtelen_12.jpg

Maga az alkalmazás Bluetooth-on kommunikál az órával, ez szinkronizálja az adatainkat, illetve lőheti fel a felhőbe a statisztikákat, amit egyébként az óráról is megtehetünk, hiszen található benne WiFi is, így csak fel kell csatlakoznunk egy hálózatra és megnyomni az “upload” gombot. Az App-ot folyamatosan karbantartják/frissítik, mióta nálunk van az óra, azóta két frissítést is kapott. Tehát várható, hogy egyre újabb funkciókat kap majd az óra. Ez az alkalmazás segít az óra beállításaiban, megadhatjuk, melyik város időjárását jelenítse meg az óra, milyen alkalmazások küldhetnek értesítéseket, Messenger, Viber, stb…, amikre válaszolni nem, csak olvasni tudjuk az üzeneteinket órán.

És most beszéljünk a helyzetmeghatározásról. Kültéren 30-50 másodperc kell neki, mire megtalálja a GPS jelet. Próbáltam bent a városban házak között, kis utcákban, de ott is tartotta a pozíciót. Nem képes egy méteres pontossággal eltalálni a helyzetünket, abban a tesztelésre összevetett Suunto Ambit 3 Sport óra jobb volt, de nem is egy kategória a két termék.

Az óra akkumulátorát 90-100 perc alatt lehet teljesen feltölteni, ezzel a gyártó adatai szerint 35 órán keresztül képes működni folyamatos GPS mellett. Ez a valós életben pár órával kevesebb. Az óra a beállításai között jelzi, hogy mikor volt utoljára feltöltve, illetve körülbelüli értékre kikalkulálja, hogy mikor fog lemerülni. GPS használata és nem folyamatos Bluetooth szinkronizálás mellett 6 nap után töltőt kér.

Még hosszú oldalakon keresztül lehetne elemezni az órát, de megpróbáltunk mindent belesűríteni a tesztbe. Hogy mi a véleményünk? Nem rossz, sőt kifejezetten jó kis termék lett az Amazfit Pace. Többen kérdezték, hogy mégis milyen óra ez és hol lehet hozzájutni. Még az ismerősünk is pozitívakat mondott róla, akinek odaadtuk, hogy hasonlítsa össze és nyúzza egy kicsit az általa is használt Suunto Ambit 3 Sport órával párhuzamosan.

Jó hír, hogy amint élesítettük a tesztet, az óra 30$-al lett olcsóbb. Ez csak a véletlen műve, nem vagyunk ekkora hatással a kínai gazdaságra, de azért ez mindenképpen pozitív. Így már csak nettó 104.49$. És kérheted EU Express szállítással is, tudod, így nem kell vámot fizetned, így duplán jól jársz.

Ha megtetszett az óra, itt megtekintheted

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Megoszthatod barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 

 

Ne felejtsd el megnézni az NMR blog Facebook oldalát, mert a híreket, amiket az oldalunkon hely hiányában nem  mindig tudunk megjeleníteni, illetve a legújabb és a kupon kódokkal jóval olcsóbban megvásárolható termékeket ott találod.

Megosztás

Hozzászólás