20170720180703_12664_1.jpg

Párommal mostanában rászoktunk arra, hogy lefekvés előtt a konyhába bedugunk a konnektorba egy fényérzékelős lámpát, ami bevilágít az előszobába is. Így ha éjszaka felkelünk, mert vannak azok az alkalmak, amikor az embernek egyszerűen ki kell mennie. Akkor az ember nem töri össze magát a tök sötétben, hanem van egy kis fényforrás, ami mellett ki tudunk botorkálni az álomtól beragadt szemekkel az előszobába, onnan pedig a wc-re. De mindig itt volt a dolog kellemetlen része, hiszen a lámpát így is úgy is fel kell kapcsolni a mosdóban, hiszen a sötétség nem az ember legjobb barátja egy mellékhelyiségben. A lámpát felkapcsolva egy atomvillanás szerű hirtelen fényár szokott elkedvetleníteni a dolgoktól. Így nagyon jól jött, hogy a Xiaomi nemrég elkezdte árusítani az infravörös és mozgásérzékelővel felszerelt éjjeli lámpáját.

Kicsomagolás

Ha azt mondom, szokásos Xiaomi doboz, akkor a tapasztalt olvasó már el is tudja képzelni, hogy mire gondolok. És igen, a gyártó hozta a formáját, hiszen egy szokásos fehér színű doboz érkezett a termék logójával, a hátoldalán a főbb specifikációkkal. Kicsit könnyebb dologra számítottam, hiszen a dobozka, a súlya miatt elsőre inkább ajtókitámasztóra emlékeztetett.

dsc04816.jpg

A csomagot kibontva egyből a kör alakú Mijia márkalogóval ellátott lámpát találjuk, aminek mérete 8.40 x 8.40 x 3.60 cm, súlya pedig 141 gramm. Alatta egy leírást, egy felhelyezéshez szükséges műanyag lapot és a súly okozóját a három darab AA ceruza elemet. Amik a tömegükből sejtve, nem a piacon vásárolt elemekkel vannak egy súlycsoportban, ezek az akkumulátorok is a Xiaomi saját termékei.

A kütyüt használatba venni nem egy nagy ördöngösség, bár egy keveset filozofáltam, hogy miért is kell nekünk ez a műanyag lap. A lámpa szépen, átlátszó fóliával körbe van csomagolva, így ezzel kezdtük a bontogatást. A hátulján egy szürkés színű kör volt még leragasztva fóliával, amivel odaragaszthatjuk például a csempéhez. Igen, hiszen ez a termék nem a jól bevált 220V-ról működik, hanem, mint azt fentebb írtam, elemekről, így az áramellátás és ezzel együtt az aljzatból adódó helyhez kötött elhelyezése is más, több társától eltérően. Ekkor döbbentem rá (így jár az, aki nem olvassa el a kínai leírást), hogy a műanyag kiegészítő pont a ragasztó felületére tapad rá, így nem kell a falra felragasztanunk a mozgásérzékelős lámpánkat, hanem egy csavarra, egy akasztóra is felakaszthatjuk azt, ezáltal sokkal mobilabbá válik.

A lámpa műanyag kör alakjának közepén találjuk a 360 fokban körbefutó fény csíkot. Az elején csak egy fehér Mijia logós előlapot találunk. A hátulját kissé elcsavarva helyezhetjük be az elemeket. Itt találjuk a fényerősség szabályzó kapcsolót is, aminek két állása van. A gyengébb fény mellett 0,7 lm-es üzemmódban körülbelül 12 hónapig képes világítani, az erősebb fokozat pedig 3.8 lumen erősségű, amivel a gyártó adatai szerint körülbelül 6 hónapig használható a három darab AA elemmel. Készenléti állapotban fogyasztása nagyon alacsony, 0,25 mW.

A nagy próba

dsc04825.jpg

Mivel itthon adott volt, hogy hová fog felkerülni, így kicsit megtisztítottam a fürdőszoba csempéjét, párom szaktanácsát kikérve becéloztuk a helyes pozícióba (mégis csak jó, ha nem utána mondja a barátnőd, hogy ez a kütyü baromi rossz helyen van, pedig neked pont ott lenne jó), majd odanyomtam a helyére a tapadós felével. Megmondom őszintén, biztos voltam benne, hogy aznap este már a földön fog heverni a lámpa, mert nem fogja megtartani a ragasztó. Már egy hete fent van. És ahogy próbálgattam, tekergettem, hogy le tudjam szedni a lámpa elülső részét a fényerősség kapcsolgatásához, nagyon úgy tűnik, hogy ezt ha muszáj volna, se tudnám egykönnyen leszedni. A körülbelül 9nm2-es fürdőszobánkban, a wc mellé helyeztem el, így a kisebb fényerősség is teljesen elegendő.

Színhőmérséklete 2700 Kelvin, tehát meleg fényt ad, ami sokkal barátságosabb a fáradt szemnek. Infravörös szenzorának köszönhetően, sötétben 120 fokos szögben, 5-7 méter érzékelési távolsággal rendelkezik. Így, ha mozgást érzékel automatikusan bekapcsol, és 15 másodpercig világít. Attól sem kell féni, hogy nappal működésbe hozzuk mozgásunkkal. A fényérzékelő csak nagyon alacsony fény mellett hozza működésbe a lámpát. Az oldalirányban felhelyezett kör alakú LED fénysor szétszórja a fényt, biztosítva annak egyenletes terjedését. Nem egy ördögien bonyolult termék, de letisztult, egyszerű és tökéletes. Az első megrendelése után, nem sokra rá rendeltem még egyet, így az már az előszobában teljesít szolgálatot. Párom is megszokta már, hogy nem kell fényárban úsznia az egész háznak, ha csak a mellékhelyiségig kell eljutni. Egyszóval, mintha nekem, illetve nekünk találták volna ki.

Normál áron 14.99$, ami átszámolva 3800 forint, ami jócskán alatta van a vám és áfa köteles árnak, így nem kell plusz költséget fizetned érte. Ha azt vesszük, hogy három darab elemmel, akár egy évig is bírja, akkor tökéletesen megfelel olyan helykre, ahol kis területet kell megvilágítani, illetve azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint én és nem akarnak lámpát kapcsolni éjszaka ha el akarják kerülni a hasra esést.

Ha megtetszett, akkor itt tudod megvásárolni

Egy ideig még akciós, így csak 11.99$-ba kerül

Nemsokára újabb cikkel jelentkezünk, hiszen már javában folyik a Xiaomi Amazfit Pace tesztje.

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Megoszthatod barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 

 

Ne felejtsd el megnézni az NMR blog Facebook oldalát, mert a híreket, amiket az oldalunkon hely hiányában nem  mindig tudunk megjeleníteni, illetve a legújabb és a kupon kódokkal jóval olcsóbban megvásárolható termékeket ott találod.

Megosztás

Hozzászólás