A Huawei vezette be a köztudatba a nano memóriakártya fogalmát. A microSD sok-sok éve velünk van, de ahogyan a SIM, úgy a memóriakártyák fizikai mérete is csökken. A Huawei Mate 20 Pro-ban is használható nano (NM) memóriakártya pedig 128 és 256GB-os méretben vásárolható meg.
A Huawei által kifejlesztett nano memóriakártyák 45%-kal kisebb méretűek, mint a microSD memóriakártyák. Fizikai méretük megegyezik a nano SIM kártyák méretével, ennek köszönhetően pedig nem csak a kártya méretcsökkentésével spórolhatnak helyet a gyártók, hanem azzal is, hogy az azonos külsőnek köszönhetően az is megoldható, hogy a SIM kártyára fölé helyezzék a nano memóriakártyát. Ennek köszönhetően pedig, hogy nem az eddig megszokott módszer szerint egymás mellett foglalnak helyet, egy slottal kevesebbet foglal el a telefon belsejéből, aminek köszönhetően akár több hely maradhat az akkumulátornak.
A nano memóriakártyát természetesen csak az ezt támogató mobiltelefonokkal használhatjuk, mint például a Huawei Mate 20 Pro-val is. A Huawei memóriakártya 90mb/s olvasási és 60mb/s írási sebességgel rendelkezik. Most ehhez a 128GB-os modellhez szereztünk kedvezményt, amivel 28.5$-ért vásárolható meg a Huawei nano memóriakártyája.
A Huawei memóriakártyát itt találod meg
Kedvezmény kód: BGH011Y
BaNGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
Telepítsd az asztali Chrome böngésződ alá a plugit és támogass minket úgy, hogy ehhez semmi egyebet nem kell tenned, csak vásárláshoz nem a mobiltelefonodról, hanem a PC-ről vásárolsz. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat. Amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek.
További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on.
Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!


