Az egész kutatásom a termék után úgy kezdődött, hogy szerettem volna egy hangulatos lámpát, ami jól néz ki, kis helyen is elfér, nincs nagy fényereje csak annyi, hogy egy vacsora mellett vagy egy esti tévénézés mellett legyen valami kis fény a szobában. Tavaly pedig megjelent a Xiaomi Atmosphere Candela Light, ami formában hajaz a Bedside lámpájukra, de megjelenésben és tudásban teljesen más.

A Candela Light számomra az idei év egyik legjobban várt rendelése volt. A Xiaomi ötletesen egy olyan termékkel állt elő, amit nem az éjjeliszekrényen fogunk tartani az esti olvasáshoz, mint a Bedside lámpát. De nem is az íróasztalon fogjuk használni, mint a Xiaomi Yeelight YLTD01YL lámpát (amit mi is kipróbáltunk). A Candela Light a hangulatvilágításra ment rá, és ebben az elsők között tarthatjuk számon.

A Xiaomi Candela a lágy melegfehér fényével egy esti beszélgetésnél vagy vacsoránál, nem csak a romantikus hangulat megteremtésénél lesz hű társad. De ezen felül a különleges megjelenésének köszönhetően design elemnek sem utolsó.

 

Xiaomi Atmosphere Candela Light – Kicsomagolás

A Banggood webáruháztól megrendelve, rövid időn belül át is vehettem a régóta várt csomagomat. A Xiaomit nem kell félteni, ha a külsőségekről van szó. Így a termék doboza is megállná a helyét bármelyik üzlet polcán. A számtalan képpel és információval tagolt külső borítás belsejében egy újrahasznosított papírból készült dobozt kapunk, amiben a lámpa egy ajtóval ellátott rész mögött várja, hogy kiemeljük onnan. Leírást és a lámpa alatt található rekeszben pedig egy microUSB kábelt mellékeltek. Ez már előrevetíti, hogy a lámpa nem fogja drasztikusan megpörgetni a villanyórát, hiszen a működtetéséhez elég egy USB port is.

A Candela Light nylon ruháját lehámozva már használatba is vehetjük. Találkozásunk előtt az interneten kutakodva a videók és képek sűrűjében is csak az jutott eszembe, hogy milyen mutatós ez a henger alakú test, az egyszerű fém alsó és az átlátszó felső résszel. Nem kellett csalódnom, amikor kézbe fogtam az Atmosphere Candela Light-ot. Ha a képeken neked is tetszett, élőben még jobban fog, ezt garantálom. Az ezüstszínű alsó rész fémből van, így nem csak a lámpa tömege nagyobb, ami abban segíti, hogy nehogy könnyen felboruljon, de minőségérzetben sem utolsó. Súlya 430 gramm, mérete 7.20 x 7.20 x 19.50 centiméter.

A lámpán szemből egy Yeelight logót találunk, az átlátszó búra aljánál pedig egy +, – jelet, utalva rá, hogy bizony itt tudjuk szabályozni a fényerőt. Aki még nem ismeri a lámpa működését, azok most figyeljenek, hiszen a fényerősség állításához nem egy külön kapcsolóra van szükségünk, hanem a burát kell tekernünk jobbra és balra, hogy be vagy kikapcsoljon a lámpánk és, hogy szabályozhassuk annak fényerejét. De még ne szaladjunk ennyire előre. A Candela Light 1800K fokos színhőmérséklettel rendelkezik. Fényereje először szokatlan lehet, aki még nem látott hasonló jellegű hangulatvilágítást. 10Lm fényerőséggel rendelkezik, tehát nem elegendő arra, hogy a sötét szobába az íróasztalnál ülve olvashassunk a fénye mellett.

A Xiaomi Atmosphere Candela Light alja gumírozott, így egyáltalán nem fog csúszkálni asztalunkon. A már említett fém alsórész pedig határozottabb súllyal vértezi fel, így nem fog imbolygásba kezdeni, ha meglöknénk az asztalt. Az alsó rész rejti a microUSB portot, amin keresztül nem csak energiával láthatjuk el a lámpát, hanem az akkumulátorát is innen tölthetjük fel. Ez a mód pedig plusz lehetőségeket biztosít számunkra, hiszen nem leszünk helyhez kötve, hanem tényleg szinte bárhová magunkkal vihetjük a lámpát, hogy ott világíthassunk vele, ahol csak szeretnénk. Csak pár ötlet, amire én gondoltam:

  • A nyári estéken, kerti beszélgetéseknél,
  • Egy nyugodt esti, romantikus páros fürdés, ahol csak a Xiaomi lápája világít,
  • Egy romantikus vacsora vagy akár a házban a lépcsőre felhelyezve, hogy lágy fényével megvilágítsa nekünk az utat.

Tényleg sok lehetőség rejlik a kis lámpában, és még nem is beszéltünk a Bluetooth módról. Azon kívül, hogy a vezeték nélküli kapcsolattal, a mobiltelefonunkkal is vezérelhetjük, még arra is lehetőség van, hogy ha több Xiaomi Atmosphere Candela Light lámpát szerzünk be, akkor összehangoljuk őket. Így azt is megtehetjük, hogy két vagy több lámpát elhelyezve egymás közelében, ha az egyiket felkapcsoljuk, akkor a többi is így tesz. Ha állítjuk a fényerősséget, akkor a többi is automatikusan átállítja magát. Egyszerre 30.000 lámpát kapcsolhatunk össze, úgyhogy nem hiszem, hogy ez a szám valakinek is kevés lenne. A lámpa alján egy három állású kapcsolót találunk, amivel be/ki kapcsolhatjuk és Bluetooth módba rakhatjuk. A microUSB port is ide lett elrejtve a töltést visszajelző apró pirosan világító LED tárasaságában.

Természetesen a Bluetooth mód nem csak erre használható, hanem arra is, hogy a mobiltelefonról, azon belül is a Yeelight alkalmazásból vezérelhessük. Bár személy szerint ennek nem láttam sok értelmét. Azért az első pár napban jópofa dolog volt a telefonról fel és lekapcsolni a lámpát, de az idő múlásával csak fölösleges funkcióvá mérséklődött számomra, végül visszatértem a manuális módhoz.

 

A nagy próba – És a varázslat….

A Xiaomi Atmosphere Candela Light lámpát egy egyszerű tekerő mozdulattal kapcsolhatjuk fel. A búrát megfogva az óramutató járásával megegyező irányba tekerve kapcsolhatjuk be és növelhetjük a fényerősséget. Ellenkező irányba tekerve pedig lejjebb vehetjük a fényerősséget és lekapcsolhatjuk a lámpát. Először tényleg varázslatosnak tűnik a lámpa, főleg ha otthon még kisgyerek is van, ők imádni fogják. Csak vigyázzunk, nehogy baja essen a lámpánknak. Szerencsére nem kell attól tartani, hogy a véletlenül leesne, akkor széttörne a búra. Valószínűleg ez lebegett a Xiaomi mérnökeinek szeme előtt is, így az átlátszó borítás nem üvegből, hanem műanyagból készült.

Egyetlen extra lehetőségünk van a fénymódok közül, ez pedig a gyertyaláng imitálása. Ilyenkor felkapcsolt állásban egy kicsi, de annál határozottabb csavaró mozdulattal lejjebb, majd utána feljebb kell tekerni. Ezután egy gyertya lángját imitáló fényt kapunk. Bár ez a mód nem nyerte el a tetszésemet, úgyhogy ezt a funkcióját soha sem használtam.

Amire én használom, nekem ez vált be, az az esti olvasásnál vagy filmnézésnél a halvány fénye. Az 1800K fokos színhőmérséklet nem bántja a szemet. Mostanában rászoktam arra, hogy este az ágyban még használom a táblagépemet. Videót nézek rajta vagy fülhallgatón keresztül zenét hallgatok. Ilyenkor pedig jól jön a Xiaomi Atmosphere Candela Light, hogy van egy kis hangulatfény a szobában, ezáltal nem a táblagép kijelzője az egyetlen fényforrás, és így nem is bántja a szememet a 10 colos kijelző fénye. De, ha mellém van téve az éjjeliszekrényre, akkor ez e-book olvasót is használhatom a fénye mellett.

A beépített 2100mAh kapacitású akkumulátort 2 óra alatt tölthetjük fel a microUSB portján keresztül. A gyári adatok szerint 6 órán át keresztül képes világítani maximális fényerő mellett, amit valóban tud is. Bluetooth módban használva, ha nem kapcsoljuk le az alján található kapcsolóval, csak a búra tekerésével, akkor pedig sajnos 1-2 nap alatt is képes lemerülni. Mivel nem érzem szükségét a Bluetooth módnak, ezért ezt a funkciót nem is használom. Normál „on” állásba kapcsoltam, mert az ágy mellett az éjjeliszekrényen használom a lámpát, ezért csak egy mozdulattal fel vagy letekerem, ha szükségem van rá.

A lámpát általában a teljes fényerőssége háromnegyedénél szoktam használni, így szinte minden este körülbelül 1 órát világítok vele, így nekem egy hétig is elmegy egy feltöltéssel. Szinte bárhol tölthetjük, a telefonunk adapterén keresztül, a számítógépünk/laptopunk USB portjáról vagy akár külső akkumulátorról is. A kertbe is nyugodtan kivihetjük, a 6 óra világítás azt hiszem elegendő lesz mindenki számára egy esti beszélgetés alkalmával. Ha pedig szűkében lennénk az energiatartaléknak, akkor akár egy külső akkumulátorról is tölthetjük a lámpát. Utóbbi külön pozitívum, hogy természetesen töltés közben is használhatjuk, akár maximum fényerősség mellett is.

A Xiaomi Atmosphere Candela Light lámpát itt találod meg, ami az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentes

Megosztás

Hozzászólás