A sok tech kütyü mellett, ami nap mint nap megfordul a kezeim között, úgy éreztem kell nekem egy PlayStation 4! Így beszereztem, és a közös, játékokkal teli napok utáni élménybeszámoló következik azoknak, akik esetleg szintén PS4 konzol vásárlása előtt állnak.

Folyamatosan megy a harc a két tábor között, mintha a Microsoft és Sony pártolók legalább olyan nagy elánnal csapnának össze, mint a konzol vs. PC felhasználók. A sok-sok műszaki kütyüs teszt után jó volt az a kis kikapcsolódás, amikor beszereztem a PlayStation 4 konzolt az ünnepek előtt és újra játszhattam egy kicsit. Így az eddig megszokottaktól eltérően most inkább egy élménybeszámoló lesz a mostani, mint egy teszt. Így a következő írás talán azoknak a játszani vágyóknak segíthet, akik a PlayStaion 4 konzol mellett tennék le a voksukat.

playstation_4_slim_konzol.jpg

Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, kell egy kis kikapcsolódás. A mindennapos kötelezettségek mellet kell egy kis szünetet tartani. A sok-sok év PC építős hobbim után döntöttem úgy 2007-ben, hogy megvásárlom életem első játékkonzolját, az XBOX 360-at. Öt évig jó szolgálatot is tett, majd egyre kevesebbszer kapcsoltam be, ültem le egy kicsit játszani. Fontosabbá vált a család, barátok, munka és hobbi, így a Microsoft konzol bekerült egy dobozba és azóta is pihen a maga kifogástalan állapotában, a most már 12 éves matuzsálem.

A több éves XBOX konzol rengeteg kellemes élményt szerzett nekem és a baráti összejöveteleknek köszönhetően rengeteg ismerősömnek is. Igazi kis iszogatós, beszélgetős játékokkal teli alkalmak voltak. De ezek után jöttek a PC és konzoljáték nélküli évek, majd egy ismerősöm PlayStation 4 konzol vásárlása után kezdett el bennem mocorogni a kis ördög, hogy a hétvégéken vagy esetleg néha a hétköznapok forgatagának végén, jól esne egy kis kikapcsolódás.

Fontos kitérni arra, hogy bár nem voltam a szó szoros értelmében nevezett XBOX fan, mégis először a Microsoft konzolja volt az, ami után elkezdtem először nézelődni. Sokan talán márkahűség, a visszafelé kompatibilitás, de a legtöbben valószínűleg az exkluzív címek alapján választanak játékkonzolt. Illetve nyomós érv lehet az is, hogy melyik nagy gyártó terméke található meg barátainknál is. Nem egy utolsó szempont, hiszen így többen megvásárolva egy játékot, majd azt körbe-körbe adva, netán egymás közötti cserélgetéssel rengeteg pénzt tudunk spórolni. Bár valóban először a Microsoft játékkonzolja volt az, amelyik után először kezdtem el nézelődni. Mégis a saját szubjektív véleményem az volt, hogy a Sony a PlayStation 4 érában sokkal több exkluzív címmel rukkolt elő, mint a Microsoft. Mivel a multiplatform címekkel sok esetben akár PC-n is játszhatnék, meg kell mondjam, az eddig nem próbált Uncharted széria, God of War vagy a híres Gran Turismo Sport, igen csábítónak hangzott.

ps4_jatekok.jpg

Arra most nem nagyon térnék ki, hogy a Slim helyett, miért nem a Pro verziót választottam, hiszen „mekkora különbség van a két konzol között”. A rövid válasz: az én FullHD-s televíziómmal úgy gondoltam, hogy elég lesz az olcsóbb megoldás is. Bár lehet, sokan nem tudják, hogy a Pro is lehet jó egy 1080p-s TV mellé, hiszen még így is kaphatunk magasabb minőségű textúrákat, stabilabb, magasabb FPS számot is. De igen, a lényeg, hogy nem szerettem volna annyit költeni. Így a kiválasztott szettem, mert mindenféleképp szerettem volna pár játékot is hozzá, egy 1TB-os PlayStation 4 Slim lett. A Last of Us, Uncharted 4, Ratchet and Clank játékokkal, ami mellé kaptam egy ajándék God of War játékot is. Így máris négy cím volt a tarsolyomban a karácsony alatti szabadnapokkal teli időszakra.

 

PlayStation 4 Slim – Kicsomagolás

p1050255.JPGMint minden új terméknél, ami a kezem ügyébe kerül, varázslatos dolog az első kicsomagolás. A PS4 mellé egy hálózati kábel, egy mono fülhallgató, HDMI, microUSB kábel és DualShock 4 kontroller járt. A szögletes megjelenésű konzolon elöl két darab USB portot találunk, a Blu-ray olvasó alatt pedig a két fizikai, a be és ki, illetve a lemez kiadó gombot találjuk. A fő kapcsoló diszkrét világítást kapott, nem vonzza oda a tekintetünket a fényáradat, az első ellenségekkel harcolva a God of War közben sem.

p1050260.JPG

p1050261.JPG

p1050527.JPG

p1050545.JPG

Hátulra került a gigabites LAN, HDMI, AUX és a tápcsatlakozó. Emellett kapunk Bluetooth 4.0 és a/b/g/n/ac hálózatot is ismerő, azaz 2.4 és 5GHz-es WiFi-t is. Ha esetleg te is XBOX 360-ról váltasz, könnyebbség lesz, hogy nem kell egy bazi nagy adaptert dugdosni a TV mögött. Hiszen csak egy kábelt kapunk, a kis PS házba ugyanis beépítették a tápot is. Oldalt fut körbe a szellőzőnyílás, külön tetszik, hogy a matt borítást kapott ház nem gyűjti az ujjlenyomatokat, a külső a megjelenésnek köszönhetően pedig egyáltalán nem hivalkodó. Egy kis reteszt találunk oldalt, amit könnyedén lepattinthatunk. Itt található a merevlemez, tehát nem kell a legközelebbi zservízbe rohanni, ha például az 500GB-os verziónkat szeretnénk 1TB-ra növelni. Kikapjuk a merevlemezt és mehet helyére az új.

p1050534.JPG

p1050536.JPG

 

DualShock 4 v2

p1050265.JPG

p1050263.JPGp1050267.JPG

A Dualshock 4 kontroller merőben más, mint amit a hosszú évek során megszoktam az XBOX 360 mellett. A felső rész sima, matt felületű, az alsó rész pedig kapott egy kis apró rácsozott textúrát, így kevésbé csúszik ki a kezünkből. Beépített akkumulátort kapott, amit a microUSB porton keresztül tölthetünk a konzolról vagy akár a mobiltelefon töltőnkről is. A PlayStation 4 pihenőüzemmódjában lehetőség van arra, hogy kevés csekély fogyasztva folytassa a letöltéseket, vagy az USB portok áramellátását engedélyezve tölthessük róla, kvázi kikapcsolt állapotban a kontroller(eke)t.  A Microsoft kontrollerének nagyobb mérete, ergonomikusabb kialakítása számomra kényelmesebb. Nem fog el az undor, ha a Sony kontrollerét fogom a kezembe, de ha egy tízes listán tíz ponttal jutalmaznám a Microsoft fehér irányítóját, akkor a Sony 9 pontot kapna.

p1050266.JPG

A Dualshock 4 kapott egy klikkelhető érintőpadot is, így akár a szövegbevitel válhat könnyebbé általa vagy egyes játékokban plusz, gyors elérésű funkciókat hívhatunk elő. Ilyen például az Uncharted 4-ben a térkép megnézése. Elöl egy lightbart kapunk, ez jól jön, ha PlayStation kameránk van, de ellát plusz jelzésekkel is. Töltéskor sárgán világít, ha egy hatalmas harc közben nem bírnánk az ellenséggel és az örök vadász mezőkre küldenek minket, akkor pedig az eddig megszokott kék alapszín pirosra vált.

Van lehetőségünk fülhallgató használatára is, amit a kontroller szabványos jack kimenetéhez csatlakoztathatunk, így a rokonokat nem felverve indulatunk harcba. Én a Xiaomi fülesemet kötöttem rá. Fontos, hogy a normál mikrofon nélküli fülhallgatók nem fognak menni vele a csatornakiosztás miatt. Legalábbis az én Sony fejhallgatómmal nem sikerült működésre bírnom. Egy feltöltéssel körülbelül 10 órát játszhatunk vele. Ez persze attól is függ, mennyire állítjuk erősre a vibramotort és a kontroller világítását. Kapott egy kis hangszórót is, amin egyes játékok hangjai szólalhatnak meg. Például a The Last of Us játékban az elemlámpa ki és bekapcsoló kattanása a kontroller apró hangszórójából jön, mintha a kezünkben kattintanánk fel a lámpát.

p1050547.JPG

 

PlayStation 4 Slim – Hardver

A 8 magos AMD x86-64 Jaguar processzor dolgozik a PS4 Slimben. Működés közben szinte alig hallani a hangját. A legtöbb zavaró hangot az optikai meghajtó kelti. Szerencsére mivel 1TB méretű merevlemezzel vásároltam a konzolt, így a játékok feltelepítése után csak az indításhoz kell a lemez. Így nem pörgeti a lemezt folyamatosan, hanem minden adatunkat a HDD-ről olvas és tölt be a konzol. De természetesen minden játék indításnál bent kell lennie a meghajtóban a lemeznek. Tehát, ha kölcsön adjuk a játékot, addig mi sem tudunk vele játszani, hiába van felmásolva az egész a PS merevlemezére. Ez alól természetesen kivételt képeznek az online megvásárolt játékok. A PS4 Slim 500GB és 1TB háttértárral szerelt méretben kapható. Nekem öt feltelepített játékkal, kicsivel több, mint 200GB hely már le van foglalva. Így mindenkinek a saját döntésére van bízva, hogy neki mekkora merevlemezzel szerelt gépre van szüksége.

A PlayStation 4 menüje jó átlátható, természetesen van Magyar nyelv is. A csempés megjelenítésnek köszönhetően nem kell percekig kutakodni semmi után. A kontrolleren helyet kapott egy Share gomb is, így rögzíthetjük a játékunkat és akár élő streamet is csinálhatunk.

 

PlayStation 4 Slim – Játék

Azt hiszem a játékok grafikájáról, és az általuk nyújtott élményről felesleges írnom. A YouTube-on megannyi videóval találkozhatunk a platform összes játékával kapcsolatban. De az első játék, amit kipróbáltam, az a God Of War volt. Nem hiába választották meg ezt a címet az év egyik legjobb játékának. Lehengerlő történetvezetést, cselekményt és csodás grafikát kapunk a Sony címétől. Nem egyszer esett le az állam a játékot játszva. Mivel nem vagyok hardcore gamer, ezért kicsivel több, mint másfél hónap kellett hozzá, hogy kipörgessem a játékot, de még így is megannyi felfedezni való van még hátra, hogy Kratos & Atreus, apa-fia párossal likvidáljam a valkűröket és rendet tegyek a világukban. Szerencsére el vagyok látva most pár programmal, amik mellé már itt van a Gran Turismo Sport is, ami szinte kötelező számomra. Hiszen még nem próbáltam a Polyphony Digital játékát, de a Microsoft konzolon imádott Forza Motorsport helyett kellett egy autós játék is. Azt hiszem a PC mellé remek kiegészítő egy játékkonzol, legyen az XBOX vagy PlayStation.

god_of_war_20181127203441.jpg

god_of_war_20181216200424.jpg

gran_turismo_sport_20190101173039.jpg

Még rengeteg cím van hátra, amikkel már most szemezek, hogy ha tengernyi időm lesz, akkor be kell szereznem őket. Red Dead Redemption 2, Spiderman, Detroit Become Human és még sorolhatnám. De mondhatnám akár az idén megjelenő Ghost of Tsushima játékot is.

PlayStation 4 Slim konzolt már 79.990 forinttól lehet kapni, ha szétnézünk a népszerűbb árösszehasonlító oldalakon. Én a saját példányomra még a Black Friday alatt csaptam le, így egy kicsivel olcsóbban tudtam beszerezni a korábban már említett játékokkal. Pár héttel ezelőtt rendeltem hozzá egy vezeték nélküli kontrollert, természetesen Kínából. Így nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen minőséget kapok a körülbelül 5.600 forintos árért cserébe. Tehát, ha minden jól megy, akkor hamarosan jön egy alternatív PS4 kontroller teszt is, ami valljuk be őszintén, sokszor jól jön, ha átjönnek a barátok. Hát még, ha az árát nézzük, hiszen mindig jól jön egy tartalék…

Nem gondoltam volna, de itt és itt rengeteg kiegészítő van a konzolhoz!

Reméljük, hogy tetszett ez a kis különc bemutató. Nem írtunk még ilyen témáról, de jó volt egy kicsit más vizekre is evezni. Ha esetleg szeretnél hasonló, a tesztektől eltérő más témájú cikkeket is olvasni, akkor írd meg nekünk, hogy tudjuk van-e rá igény.

 

Tetszett a cikk? Nyomj egy Like-ot!
Oszd meg az ismerőseiddel is, hogy ők is tudjanak a hírről!

Csatlakozz a Facebook követőink táborába!

Megosztás

Hozzászólás