Újra az olcsóbb kategóriából sikerült válogatnunk, méghozzá olyan termékeket, amik eddig nem voltak a piacon. Így minket is meglepetésként ért, hogy mi mindent kell még kipróbálnunk!

 

FLOUREON Ultra Mini 10000mAh kapacitású akkumulátor

1542247639615652.jpg

A FLOUREON gyártótól láttunk már biztonsági kamerarendszert és több műszaki kiegészítőt. Most ők álltak elő egy olcsó és kiméretű külső akkumulátorral. De nem csak ez az egyetlen újdonság a termékükben, hanem az a tény is, hogy akár 5V/2A teljesítményű töltésre is képes, de két USB portján keresztül akár a saját és párunk telefonját is egyszerre tölthetjük fel.

A FLOUREON Ultra Mini 10000mAh kapacitású akkumulátora tényleg kicsi, ugyanis 9 x 6.3 x 2.25 centiméteres méretekkel rendelkezik és 180 grammot nyom. Apró mérete miatt akár a zsebünkbe is tehetjük, hogy akár menet közben is tölthessük róla a mobiltelefonunkat vagy akár a fényképezőgépünket.  Az oldalán egy be/ki kapcsoló gombot találunk, az elején két szabványos USB port, amiről tölthetjük Androidos vagy iOS rendszerű mobiltelefonjainkat is, a két port között pedig egy microUSB port kapott helyet, ahonnan pedig a külső akkumulátort láthatjuk el árammal.

A FLOUREON Ultra Mini 10000mAh kapacitású akkumulátora nem is lett drága, 12$-ba kerül, ami körülbelül 3400 forintnak felel meg.

 

_____________________

 

Gocomma PlayStation 4 vezeték nélküli kontroller

20181122182102_46960.jpg

Bármilyen terméket is nézünk, a hozzá vásárolható eredeti kiegészítők mindig is drágák volta. Már több éve vagy évtizede találhatunk minden termékünkhöz alternatív kiegészítőt. Most a Gocomma állt elő egy PlayStaton 4 kontrollerrel, ami az eredeti termék árának harmadába kerül. A kék, piros, fekete és fehér színben kapható vezeték nélküli vezérlő 99%-ban megegyezik az eredeti kontrollerrel, annyi különbséggel, hogy a be/kikapcsoló gombon nem találjuk meg a PS logót.

Ugyanott találhatók meg a gombok, az akkumulátorának kapacitása is azonos a gyárival és az elején található világító LED is pont ugyanúgy működik, mint az eredeti vezérlőn. A Gocomma kontrollere viszont jóval olcsóbb, 20$-ba, azaz 5700 forintba kerül.

 

______________________

 

Blitzwolf BW-SDB0 soundbar

 1544606308_26.jpg

A BlitzWolf neve, ahogyan a Xiaomi is, összeforrt a minőséggel. Bár a BlitzWolf más kategóriában domborít, mégis megéri odafigyelni a gyártóra. Most egy új terméket dobott a piacra, amit otthoni zenelejátszóként vagy a TV-re kötve, kiegészítve az eredetit, tisztább dinamikusabb hangot kaphassunk vele az otthoni filmnézés közben.

A hangszóró 375 x 55 x 65 milliméteres méretekkel rendelkezik. 2 darab 5W teljesítményű hangszóró kapott benne helyet. Az előlapon találhatók meg a főbb kezelőgombok, a hátulján találjuk a működéshez szükséges microUSB portot, AUX csatlakozót, USB portot és egy microSD kártyanyílást, hogy akár memóriakártyáról is lejátszhassuk kedvenc zenéinket. A microUSB port nem csak a működéshez szükséges, de innen tölthetjük fel az 1200mAh kapacitású akkumulátorát is, így akár a szabadba is magunkkal vihetjük a hangszórót, hogy odakint is hallgathassuk kedvenc zenéinket. Ez segíti a Bluetooth kapcsolat, így a telefonunkkal könnyedén rácsatlakozhassunk, hogy az ott található zenéket is a hangszórón szólaltathassuk meg.

A Blitzwolf BW-SDB0 soundbar 28$-ért rendelhető elő a Banggood webáruházából

 

______________________

 

 Xiaomi MITU játékok

A Xiaomi mindenhol megveti a lábát, tette ezt most is a MITU szérián belül, ahol főként játékait és a már ismert mini drónját találjuk meg. Ezen kívül sok olyan dolgot is tartogat a márkát kedvelők számára, mint a szintén gyerekeknek való, építhető robot vagy akár a fa vasútkészlet is.

nevtelen_26.jpgA mostani játék egy DIY szett, azaz egy csináld magad játék, így a megadott elemekből építhetjük meg a kész játékot. Az 1:16 méretarányú autó daru része 360 fokban körbe forgatható, dőlésszöge állítható. A 6 éves kor felett ajánlott játék nem kevesebb, mint 720 építőelemből áll.

paa0632-1-9e62-9vqp.jpg

paa0632-1-9e62-24e2.jpg

A 720 darabból álló játék 39.99$-ba kerül

 

Ezen kívül itt és itt találhatunk még pár játékot, ami a Xiaomi nevéhez kötődik

Aki pedig már az ismerős GearBest webáruházat választja, ott is találhatunk szép számmal a Xiaomi gyerekeknek szóló termékeiből!

 

______________________

 

V5 TWS Bluetooth headset

akaso-v5-tws-bluetooth-earphone-with-v5-0-edr-stereo-sound-wireless-microphone-sport-sweatproof-headset_jpg_640x640.jpg

A Bluetooth 5.0+EDR kapcsolatot is támogató apró fülhallgatók teljesen kábelmentesek, még a töltésükhöz sincs szükségük kábelre, így töltőcsatlakozó sem található rajtuk. A trükk a fülhallgatók számára kialakított tokban rejtőzik. Hiszen ez nem csupán védelmet nyújt és segít, nehogy elveszítsük a füleseket, de a beépített akkumulátorának köszönhetően tölti is azokat.

A kagylóként kinyíló tartó 500mAh kapacitású akkumulátorral rendelkezik. Ez tölti fel a 65mAh kapacitású fülhallgatóinkat. Sok gyártóval ellentétben dual töltési módot választottak, így nem csak a tartóban, hanem USB portról is tölthető a fülhallgató.A Bluetooth vezeték nélküli technológiának köszönhetően a hatótávolság 10 méter. Ha telefonálni szeretnénk nem szükséges mindkét fülest használnunk, elég csak az egyiket a fülünkbe helyezzük. Zenehallgatáshoz természetesen mindkét fülhallgató használható.

A 65mAh kapacitású akkumulátorral ellátott fülhallgató 6 órányi zenelejátszásra vagy beszélgetésre használható. A töltés 1 órát vesz igénybe. A mellékelt akkumulátorral szerelt tokban teljes töltöttség esetén pedig 4 alkalommal tölthetjük fel a fülhallgatókat.

A Bluetoothos mini headset nem is kerül sokba, hiszen jelenleg 21.49$-t kérnek érte

 

___________________

 

Lenovo K5 Pro mobiltelefon

lenovo_k5_pro.jpeg

A Lenovo K5 Pro egy az egyben megegyezik a Xiaomi Redmi Note 6 Pro modelljével. Persze, ha a Qualcomm Snapdragon 636 processzort nézzük, ami jelenleg nagyon jól megállja a helyét a középkategóriában. A 14nm-en gyártott processzorban nyolc mag kapott helyet, amik maximálisan 1,8GHz-en képesek üzemelni. A grafikus gyorsító szerepét az Adreno 509 GPU tölti be. Másfelől a drágább Xiaomi 4GB memóriával és 64GB tárhellyel érkezik. Ezzel szemben a Lenovonál ez a memória és tárhelyméret alapnak számít. A hardveres alapokra a Note 6 Pronál is megtalálható Android 8.1 rendszer épül. A mobiltelefon természetesen támogatja a megannyi hálózat között az itthon is használt, B20-as, 800MHz-es frekvenciát is. Ezt akár két SIM kártyával is megtehetjük, vagy akár az elsődleges SIM mellé egy memóriakártyát is használhatunk, ha nem volna elég a 64GB-os belső tárhely.

Mivel nem kapunk noccot, ezért a kijelző 5.99 colos, pixelekben nincs hiány, 2160 x 1080 képpontú IPS panelt kapunk. A megjelenít feletti kamerákat sem spórolta le a gyártó, így itt is, mint a Xiaominál, két optika került az előlapra és a hátlapra is, amik 16+5 megapixelesek. A hátlapi kamerapáros alatt találjuk a kör alakú ujjlenyomat olvasót. Természetesen 2.4 és 5GHz-es WiFi, Bluetooth 4.2, GPS, Glonass, Beidou képes helymeghatározást is kapunk. Az akkumulátor pedig itt is kellemes, 4050mAh kapacitású.

Míg a Xiaomi Redmi Note 6 Pro ugyanakkora memóriával és tárhellyel szerelt verziója 189.99$-ba kerül, a 3GB/32GB-os pedig 175.99$-ba, addig a Lenovo K5 Pro mobiltelefon 169.99$-ba kerül. Azaz 20$-al olcsóbb, mint a Xiaomi modellje. Természetesen, akik a pár év alatt meghatározó szereplővé váló Xiaomi modelljét választja, ők sem járnak rosszul, hiszen egytől egyig remek készülékek az új Redmi 6 Pro modellek!

A terméket a weboldalon található Buy Now gombra kattintva, a kosárban kiválaszthatjuk a Netherlands Registered(PDM) szállítási opciót, amivel áfa és vámmentesen rendelhetjük meg a kiválasztott modellt.

 

__________________________

 

Megawheels S1 – Az olcsó elektromos roller

megawheels_s1_elektromos_roller.jpg

A Megawheels még ha nem is durrantott akkorát, hogy az egész világ harsogja a nevét, mégis megérdemelne egy kicsivel nagyobb hírverést. A Xiaomi által letarolt elektromos rollerek között ott van a kis Megawheels is a Megawheels S1-2 termékével. Ezek az elektromos rollerek nagyon olcsón megvásárolhatók. Főleg most, a Geekbuying európai raktárából. Ennek köszönhetően hamarabb megérkeznek a rendelt termékek és az európai raktárnak köszönhetően teljesen áfa és vámmentesek!

A Megawheels S1 elektromos rollert mi is kipróbáltuk, készült is róla egy teszt, illetve videó is, amit itt megnézhetsz!

A Megawheels S1 elektromos roller a kisebb testű példányok között játszik. Így ne, csak fizikai mérete, de kerekei is kisebbek, mint amit a Xiaomi M365 rollernél láthatunk. Természetesen ez is összecsukható. Ahhoz, hogy elehető legkisebb méretet érhessük el, a kormányt teljesen le is engedhetjük. Ez nem csak a szállításnál előny, hanem akkor is, ha gyerekeknek szánjuk a rollert.

A Megawheels S1 8 kilogrammot nyom, a kerekek tömörgumit kaptak. A meghajtásért a hátsó kerék felel, amiben egy 250W teljesítményű elektromos motor található. A 4000mAh kapacitású akkumulátorát 2-3 óra alatt tölthetjük fel, amivel súlytól és útviszonyoktól függően 10-15 kilométert tehetünk meg. A maximális sebesség pedig 23km/h.

Az első kerék teleszkópot is kapott, így csökkentve a rázkódást. A kis roller maximális terhelhetősége 90 kilogramm, így nem csak gyerekek használhatják. Kis mérete miatt a kocsi csomagtartójában is elfér.

Az elektromos rollert a Geekbuying európai raktárából 199$-ért, azaz 56.000 forintért rendelheted meg

 

 

Tetszett a cikk? Nyomj egy Like-ot!
Oszd meg az ismerőseiddel is, hogy ők is tudjanak a hírről!

Csatlakozz a Facebook követőink táborába!

Megosztás

Hozzászólás