_1_eredmeny12018_07_16_17-12-46.jpg

Az év elején kipróbáltuk, hogy mit tud valójában a Xiaomi alsókategóriás készülékeire veszélyt jelentő Vernee M5. A nagy csinnadrattával beharangozott, a gyártó első vékony kijelző kerettel szerelt telefonja, mint a Vernee MIX 2 vagy a híresen olcsó, Vernee Thor utáni Vernee Thor E hosszú nyomkodása után is azt éreztük, hogy nem rossz darabok. Már, ha valamit szeretnénk olcsón megvásárolni, hiszen természetesen magasabb árért, jobb felszereltségű, jobb minőségű készülékeket lehet kapni. Ahogyan az kiderült az OUKITEL MIX 2 tesztje alapján is, ami megszólalásig hasonlított a Vernee versenyzőjére, de mégis jobb volt annál.

A fordulópont ott érkezett el, ahol nem is számítottam rá. Egyáltalán nem voltam elájulva, amikor először megláttam a Vernee M5 készülékét. Egy átlagosnak tűnő alsó kategóriás mobilnak tűnt, némi Xiaomi beütéssel. De megrendeltem és a vele eltöltött pár nap után éreztem azt, hogy ez kell egy olcsó telefonba! Alacsony ár, az értékéhez képest korrekten üzemelő hardver, kellő mennyiségű memória és tárhely és stock Android felület, amit úgy szabunk kedvünkre, ahogy csak akarunk, Emellett volt valami, ami megfogott a külsejében.

Kicsomagolás

p1030084.JPG

A Vernee drágább készülékei lapos, négyszögletes dobozban kaptak helyet. Ezzel szemben a Vernee M6 egy ugyanolyan dobozban érkezett, mint anno az M5. Egy fehér téglalap alakú csomag, amin a gyártó neve és a telefon típusa olvasható. A fedél alatt a már megszokott fehér színű, Vernee feliratú műanyag tasakban kapott helyet a telefon, alatta egy felnyitható papírtálca alatt találjuk a fehér színű töltőt, ami természetesen EU szabványú és 5V 2A teljesítményre képes, és a mellékelt microUSB kábelt. Fülhallgatót sosem mellékel a Vernee, így csak leírást, egy kijelzővédő fóliát, ami nagyon jól jön és egy SIM tűt kapunk.

p1030086.JPG

p1030087.JPG

p1030088.JPG

A Vernee jelzéssel ellátott fóliát eltávolítva a telefont húzhatjuk elő, ami meglepő módon egy átlátszó szilikon tokban pihen. Mindig jó látni, ha egy gyártó előre gondoskodik a vásárlóiról és nem nekünk kell külön beszereznünk az újonnan megszerzett készülékre a kijelzővédő fóliát és a telefonhoz való tokot. Ez idáig nem halmozott el minket a Vernee a telefonját védő szilikon tokkal, de most meglepetésként egy egész jó darabot sikerült mellékelnie, aminek sarkai nem csak oldalra emelkednek ki a tok síkjából, hanem még hátulra is nyúlnak, így még nagyobb védelmet biztosít, ha véletlenül leejtenénk a készüléket.

p1030207.JPG

A Vernee M5 és M6 között nem telt el sok idő. Az M5 bemutatása után fél évvel később a Vernee kiadta az M6-ot, ami nem kifejezetten az „M” sorozat új tagját testesíti meg, inkább amolyan ráncfelvarrott verzió lett. Hogy miért, arról nemsokára szó esik.

A Vernee M6 egy hangyányit szélesebb és magasabb lett, mint az M5. Ez a méret új kijelzőt jelent, a korábbi 5,2 colos panel helyett az új modell már egy 5,7 colos IPS LCD megjelenítőt kapott. A felbontás pedig 720 x 1440 pixelre nőtt. Hiába a nagyobb méret és a fém ház, amit hátul csak az antennákat rejtő műanyag szegély határol, a telefon nagyon könnyűre sikeredett, hiszen a mérlegen csak 150 grammot nyom. Pontos mérete 15.4 x 7.32 x 0.69 centiméter.

p1030114.JPG

Az előlapon a megnövelt 5,7 colos kijelző terpeszkedik. A 18:9-es képarányának köszönhetően az alsó és felső káva rész vékonyabb lett. A kijelző felett találjuk a beszélgetési hangszórót, a fizikailag 8 (szoftveresen 13) megapixeles előlapi kamerát, a fény és közelségérzékelő szenzorokat és természetesen az értesítési LED-et. A kapacitív előlapi érintőgomb már régóta a múlté, így a kijelzőről érhetünk el minden funkciógombot.

p1030095.JPG

p1030210.JPG

Az oldalsó élek íveltek, baloldalra a két nano SIM kártyát fogadó tálca került, de az egyik szolgáltatói kártya mellé, akár microSD kártyát is helyezhetünk egészen 128GB-os kapacitásig. Jobboldalra került a hangerőszabályzó és a be/ki kapcsoló gomb. Pontos az illesztés, nem lötyögnek, határozott nyomásponttal rendelkeznek.

p1030090.JPG

p1030094.JPG

A fém hátlapon, egy kis szigeten emelkedik ki a 13 (szoftveresen 16) megapixeles szenzor, alatta a LED villanó és a kör alakú ujjlenyomat olvasó, ami ezen a szigetes kialakításon belül egy kissé mélyebben ül, ennek köszönhetően nem kell a hátlapot végigtapicskolni, mire megtaláljuk a helyét.

p1030108.JPG

p1030105.JPG

A készülék alján számomra furcsa volt a mikrofon és a hangszóró megjelenése. Mostanában általánossá vált, hogy szimmetrikusan helyezik el a hangszóró és mikrofont takaró rácsokat a töltőcsatlakozó két oldalán. Ezzel szemben a Vernee a mikrofonnak csak egy kis lukat fúrt a készülék baloldalán, középre került a microUSB port, jobboldalon pedig a hangszóró kapott helyet. Mivel microUSB portot kapunk, ezért már mindenki sejtheti, hogy felül a 3.5 mm-es jack csatlakozó található, egy másodlagos, zajszűrő mikrofon társaságában.

p1030093.JPG

A nagy próba

p1030145.JPG

Bekapcsolás és ismerkedés, a már ismert rendszerrel. A kijelző a nyári napsütésben már nem annyira jól látható, minimumra véve viszont zavart, hogy világosabb, mint amit egy esti olvasásnál megszoktam. A betekintési szögek jók, a színek nem olyan élénkek, mint egy MAOLED esetében, de ezen a MIRAVISION segíthet, ám nem kapunk részletes beállítási lehetőséget az alkalmazásban.

A telefonon az Android 7.0 rendszer fut (biztonsági hibajavító csomag dátuma 2018. március 5.), a Vernee VOS 1.0 felületével. Még mindig az 1.0 verziónál tartanak már 1-2 éve. A VOS azaz a Vernee OS felülete egy gyári Android kinézet, a TouchPal Keyboard-on kívül semmilyen más hozzáadott külső szoftvert nem találunk rajta. Megszabadultam ettől a billentyűzettől is és feltettem a jól megszokott Google féle Gboard-ot. A csupasz VOS felületnek köszönhetően stock droid rendszert kapunk, így szerencsére nincs tele szemetelve külső alkalmazásokkal. Lefuttatva a Malwarebytes szoftverét semmilyen kártékony szoftvert nem talált a program.

1_76.jpg

A telefon nyelve természetesen magyar, de a gyártó által hozzáadott kiegészítők angolul jelennek meg. Ilyen a navigációs gombok felcserélésének lehetősége, a gesztusok, amivel könnyedén némíthatjuk a telefont vagy képernyőképet készíthetünk, ha egyszerre három ujjunkat húzzuk lefelé a kijelzőn, és a zseb mód, ami arra hivatott, hogy elkerüljük a véletlen készülék feloldást.

2_60.jpg

A 64GB-os belő tárhelyből 52,61GB-ot használhatunk fel kedvünkre, illetve toldhatjuk meg ezt a méretet egy 128GB-os microSD kártyával. Mivel ez egy ráncfelvarrott készülék, a Vernee M6-ba is az elődből már ismert processzor került, ami egy MediaTek gyártmányú MediaTek MT6750-es CPU. A 6750-es egy nyolc magos, 64 bites processzor, 4 darab ARM-A53 1.0GHz-re és szintén négy 1.5GHz-re skálázott ARM-A53-as maggal. Ilyen processzorral találkozhatunk a Vernee M5, az LG K10 (2017) és a MEIZU M5-ben is. A grafikus feladatokért az ARM Mali-T860 MP2 felel. Mivel ez a SOC nem egy erőmű, így várható, hogy játék fronton nem teljesít rózsásan, azaz nem ezzel fogjuk kimaxolni a PUBG-ben. Az AnTuTu benchmark 7.0.9-es verziójában 51759 pontot ért el, ami nem egy csúcsteljesítmény, de egy alsókategóriás készüléknek megfelelő. A rendszer sebességével nincs gond. Nem kell másodperceket várni egy-egy alkalmazás megnyitásához, de természetesen egy erősebb hardverrel rendelkező telefon gyorsabban tölti be a programokat, a nagyobb erőforrást igénylő játékokról ne is beszéljünk.

3_52.jpg

VERNEE M6 LEAGOO KIICA MIX HOMTOM HT70 Xiaomi Redmi 5
Processzor MediaTek MT6750 MediaTek MT6750T MediaTek MT6750T Snapdragon 430
Kijelző felbontása 1440 x 720 1920 x 1080 1440 x 720 1440 x 720
Antutu 7.0.4 51759 54968 59529 69170
3D Mark Slingshot Extreme 306 376 387 431
GFX Bench T-rex FPS 22 FPS 17 FPS 26 FPS 32 FPS
GFX Bench Car Chase FPS 4.3 FPS 2.7 FPS 4.9 FPS 6.8 FPS
Geekbench 4.0 Bench Single/Multi Core 613/2510 614/2612 613/2705 758/3331

A RealRacing 3-nál itt-ott némi lassulást tapasztaltam. Az Angry Birds gond nélkül futott, a PUBG pedig csak low beállításokon volt játszható. Ebből adódóan, aki kisebb, egyszerűbb játékokkal kíván csak játszani, azoknak még ez a hardver is megfelelő. A 4GB memóriának hála a multitasking is jól működött. Elindítottam a Real Racing 3, majd az Angry Birds játékokat, mellette a Chrome böngészőt és a kamera alkalmazást is. Pár percig használva az egyik, majd a másik alkalmazást, nem zárta be őket, nem lőtte ki a futó alkalmazásokat a háttérben, használható volt minden program párhuzamos futtatása.

A mobilunk természetesen támogatja a B20-as LTE-t, azaz nem lesz gond sem a lefedettséggel, sem a gyors internettel. Dual standby üzemmódban két SIM kártyát is használhatunk, így egyszerre lehet nálunk a saját és munkahelyi kártyánk is, és ehhez nem kell két telefont magunknál tartani.

A beszélgetési hangszóró hangereje, szerencsére nem lett olyan gyenge, pontosan akkora hangerővel rendelkezik, mint a OnePlus 5T telefonom. A hangminőséggel nincs gond, a mikrofon jól működik, nem volt gond a beszélgetések közben.

5_22.jpg

A Bluetooth verziója 4.0, WiFi-ből pedig a b/g/n kapcsolatot kapta meg, így a 2.4GHz-es frekvencián használhatjuk, az 5GHz támogatása kimaradt. Természetesen felvértezték GLONASS+GPS kombóval is. Kültéren 2-3 méteres pontossággal találta meg a helyzetemet, de beltérben is viszonylag meglepően gyors volt, és 5 méteres pontossággal lőtte be a helyzetemet. Volt már pár telefon nálam, ami beltérben egyáltalán nem látták a GPS jelet.

A hátlapi ujjlenyomat olvasó rendben teszi a dolgát. Szerencsére az elmúlt évek alapján kiforrott technológia már nem nagyon téveszt, így nem kell idegesen összetapicskolnunk a szenzort, hogy végre valahára beengedjen a rendszer. Az elhelyezése jó lett, pont kézre áll. A szigetes elrendezésnek köszönhetően könnyű megtalálni a helyzetét, a pontossága 10/9-es, egy másodperc alatt képes feloldani, így nem lett rossz.

p1030101.JPG

A telefon alján található, rácsokkal tagolt hangszóróval nem fogunk utcai bulit csinálni. A hangszóró lehetne hangosabb. A Vernee-től már megszokhattuk, hogy se mélyeket, sem magasakat nem nagyon találni, ha elindítjuk kedvenc zenéinket, de szerencsére nem recseg, nem torzít maximális hangerőn sem.

Kamera

p1030110.JPG

A hátlapon egy 13 megapixeles szenzor található, amit a gyártó szoftveresen megnövelt, így az elmentett képek maximális mérete 16 megapixel. Fotózhatunk 16:9-es képaránnyal is, ilyenkor meg kell elégednünk a 9 megapixeles felbontással. Az elkészült képek mérete 3 MB körüli.

4_42.jpg

A kamera szoftver a gyári Google féle kamera app. Lehetőségünk van panoráma módra, bekapcsolhatjuk a HDR-t, elmenthetjük a GPS helyzetünket, állíthatjuk az expozíciót, fehéregyensúlyt, van sorozatfelvétel, állíthatjuk az ISO-t. Az elkészített képek minősége nem a legjobb. Ha elegendő fényt kap a szenzor, akkor egész jók az elkészült produktumok a kategóriában, de amint beltérben fotózunk vagy éjszaka, ott már érezhetőek a szenzor gyengeségei.

img_20180715_084106.JPG

img_20180715_084352.JPG

img_20180717_110120.JPG

img_20180717_110141.JPG

Videót maximálisan FullHD felbontásban rögzíthetünk 17mbps mellett. Végre mp4 formátumba menti a fájljainkat és választható ez EIS, azaz kapunk elektronikus képstabilizálást is, ami egész jól működik.

A telefonba épített akkumulátor 3300mAh kapacitású. 10%-ról 2 óra kell, mire a mellékelt töltő telepumpálja energiával. Vegyes használat mellett, amibe volt egy kis PUBG, internetezés, telefonálás, 5 óra kijelzőidre volt elegendő ez az akkukapacitás.

A Vernee M6 143.99$-ba kerül, ami nem sok pénz érte. Nem felsőkategóriás telefon. Azt kaptuk a pénzünkért, amire számítottunk. Egy korrekt alsó kategóriás telefont, ahogyan azt a Vernee M5-nél is láthattuk. Igazi vetélytársa lehet a Xiaomi alsóházban szereplő telefonjainak, bár, ha most kellene ekkora összegben készüléket választanom, akkor valószínűleg inkább a Xiaomi Redmi 5 mellett tenném le a voksomat. Nem lett rossz a Vernee M6 a maga kategóriájában, de a gyorsan terjeszkedő kínai gyártó nagy konkurencia számára.

A Vernee M6 készüléket 143.99$-ért vásárolhatod meg, a TomTop pedig a Duty Free Shipping szállítást ajánlja, hogy áfa és vámmentesen érkezzen meg a készülék.

_1_eredmeny12018_07_16_13-54-59.jpg

A Vernee M6 mobiltelefont itt találod kék és fekete színben

„NMR” csoport
Facebook-csoport · 38 tag
 

Csatlakozás a csoporthoz

 

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy az ismerőseid is tudjanak róla!

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

Ez a kép jelképezi az általad beszúrt forrás kódot. A kép csupán a kód helyét jelzi, a kód által megjelenített elem méreteit és elrendezését nem, erre használd az előnézet gombot!

Megosztás

Hozzászólás