p1010757_1.jpg

Ha valaki azt mondja nekem pár hónappal ezelőtt, hogy az Elephone egy Snapdragon processzorral ellátott telefont készül piacra dobni, lehet, hogy hahotázva körbenevetem. De a gyártó meglépte ezt, így biztosítva be azt a pozícióját, hogy ne csak egy kis kínai manufaktúraként gondoljunk rá, hanem igen is számolhatunk vele, ha egy komolyabb készüléket szeretnénk magunknak.

A U Pro már-már a felsőkategóriát támadja a beleépített Qualcomm Snapdragon 660 processzorával, 6GB memóriával és a Samsung Galaxy S6 Edge-re hajazó külsejével, hiszen a mobiltelefon mániások szívét könnyen meg tudja dobogtatni az oldalra lehajló kijelző, ami nem a jól ismert 2.5D-s kijelző üveg lekerekítés, hanem itt tényleg oldalra hajlanak a kijelző szélei. A telefont legalább annyira vártam, mint a OnePlus 5T-t hiszen nem a megszokott Elephone mobilt foghatom a kezembe, hanem valami újat. Ami, ki tudja, lehet, hogy meghatározó szereplő lesz azon az ösvényen, amin a gyártó ezzel a készülékkel kíván utat törni magának.

Kicsomagolás

p1010717.jpg

A készülék egy fekete kartondobozban érkezett. Már-már kicsinek is mondható a csomagolás mérete. A kemény tetőt leemelve, ahogyan azt már megszokhattuk, a telefonnal találkozhatunk először, ami egy kis műanyag fóliába húzva pihen a helyén. A telefont tartó fekete tálcát leemelve egy letisztult képet kapva, elegánsan tálalva találjuk meg a jelzésekkel ellátott kis dobozkákat, hogy már az első kibontáskor tudjuk, miket fogunk találni bennük.

p1010716.jpg

p1010721.jpg

p1010722.jpg

p1010725.jpg

A jobb oldali hosszúkás dobozban a telefon QC 3.0 kompatibilis gyorstöltőjét találjuk, ami maximálisan 12V 1.5A leadására képes. Kapunk egy USB Type-C kábelt és egy Type-C jack csatlakozó átalakítót. Utóbbi előrevetíti azt a tényt, hogy a telefonról lehagyták a 3.5mm-es csatlakozót. A másik dobozban nem csak a végre angol nyelvű leírást, SIM tűt, hanem egy kijelzővédő fóliát is mellékelnek, aminek különlegessége, hogy a szélei íveltek, így tökéletesen illeszkedik a telefonra. Utóbbi nagyon nagy pozitív a gyártó részéről, hiszen aki szokott külföldről kiegészítőket rendelni a telefonjához, ebben az esetben kijelzővédőt, az tudja, hogy szinte lehetetlen ilyen kiegészítőket beszerezni. Bár ebben nincs teljesen igazam, hiszen a készülékhez pót, gyári töltő és fólia is kapható és már egy-két tokot is látni a telefonhoz a GB kínálatában. Fülhallgatót sajnos nem kapunk a gyári csomagban, azt magunknak kell beszerezzük.

p1010727.jpg

p1010728.jpg

p1010730.jpg

Külsőre teljesen levett a lábamról. Ha nem használnám a OnePlus 5T készülékemet, akkor az eddig nálam megfordult telefonok közül őt választanám, hogy társam legyen a mindennapokban. De, hát egy OP5T, az azért mégis csak más kategória, így szerintem egy jó darabig még azt a telefont fogom használni. (Kivéve, ha merő véletlenségből nem szerzek be magamnak egy Xiaomi Mi MIX 2S telefont.)

p1010750.jpg

Mivel a telefont elől-hátul üveg borítja, azon kívül, hogy szépen összetapicskolhatjuk, nagyon jól néz ki. A szélek íveltek, a telefon oldalait egy sötétszürke fém csík öleli körbe. Az összeszerelés példás, a kidolgozás mesés. Az Elephone-ról nem ez jutna először az eszembe, de látszik, hogy megakarták mutatni, ilyet is tudnak. A fém és üveg kellemes érzést kelt az emberben, az elő és hátlap szélei íveltek, így a telefon nagyon jól kézre áll.

p1010452.jpg

p1010775.jpg

p1010780.jpg

A kijelző 5.99 colos és úgy ahogy van elfelejtették az IPS kijelzőt és egy AMOLED 2160 x 1080 pixel felbontású kijelzőt kapott, amit a Corning féle Gorilla Glass üveg 5. generációja véd a sérülésektől. Ami nagyon meglepett, hogy hiába ez a méretes kijelző, a telefon mégis kisebb, mint a OnePlus 5T készülékem. Egész pontosan 15.40 x 7.25 x 0.84 centiméteres dimenziókkal rendelkezik, a súlya 166 gramm. Szemből, a kijelző felett a szenzorok és érzékelő mellett a 8 megapixeles előlapi kamera foglal helyet és a (pozitívum) több színben is jelezni képes értesítő LED, ami ha nem világít, nem is látjuk a helyét. Újdonság, hogy a gyártó a SIM tálcát a készülék tetejére helyezte. Biztosan úgy voltak vele, hogy ha már az Edge vonal lekerekített kijelzője megihlette őket, akkor a Galaxy S8 és S9-ből ismerős SIM elhelyezéses trükköt is bedobják.

p1010754.jpg

p1020092.jpg

p1010738.jpg

p1020106.jpg

A telefon baloldalára nem kerültek gombok. A jobb oldalon helyezkedik el a be/ki kapcsoló és a hangerőszabályzó. Nem lötyögnek, nem kattannak hangosan és jó a nyomáspontjuk. A telefon aljára került az USB Type-C port, a hangszóró és a mikrofon négy-négy furata.

p1010739.jpg

p1010741.jpg

A hátlap üveg felületén szépen csillan meg a fény. Felül, katonás sorban a két 13 megapixeles szenzor és az ujjlenyomat olvasó található. Elsőre furcsa volt ez az ovális rész, amelyben a kamera+biometrikus szenzor páros foglal helyet. Egy egyenes vonal töri meg az optika védő üveg alját és az ujjlenyomat olvasó szenzort. Lehetséges, hogy csak én révedtem el ezen, de szerintem jól néz ki. A kamera páros mellett természetesen dupla LED villanót találunk. Alulra kerül a gyártó logója, amire később jöttem rá, hogy ez nem csupán egy fém színű szimbólum, hanem teljes egészben világítani is képes, ha bejövő hívásunk van. Ötletes és jól néz ki.

p1010757.jpg

p1020093.jpg

A nagy próba

Kapcsoljuk be és lássunk neki! Ami elsőre feltűnik az a kiváló betekintési szögekkel és gyönyörű színekkel operáló kijelző. Nem hiába, mégiscsak egy AMOLED panelhez van szerencsénk. A színek élettel telik, a kontraszt az egekben van (pozitív értelemben). Aki IPS kijelzőhöz szokott, annak talán túlságosan erőltetett ez a színvilág, amit a kijelző megjelenít. De semmi gond, szoftveresen lehetőség van finom hangolni. A feketék valóban feketék, annyira, hogy nem is lehet észrevenni a kijelző és a káva határait, mert szinte az egész egybeolvad. A maximális fényerő is elegendő és a minimuma is kellemes, nem fogja kiégetni a szemünket az éjszakai internetezés közben és természetesen van olvasó mód is.

p1010181.jpg

p1010183.jpg

A U Pro volt az a készülék, amire az Elephone először elérhetővé tette a legújabb Android főverziót a 8.0 Oreo-t. Mióta nálam van a telefon, azóta két frissítés érkezett hozzá. A gyártó teljesen átszabta a gyári droid felületet és egy színekben gazdag témát kapunk, ami mellett jól megfér az ikonok rajzolata és az értesítési sáv minimalista fehér stílusa is. Külön kiemelném a virtuális gombokat is, amik széles körben testre szabhatóak. Nem csak a vissza és alkalmazásváltó helyét cserélhetjük fel, de lehetőségünk van a stílusát és színét is megváltoztatni. Ha a kezdőképernyőn balra lapozunk, azonnal a legfrissebb híreket találhatjuk. Az Android rendszer mellett kapunk még a gyártótól egy fájlkezelőt, elemlámpa alkalmazást, FM rádiót (természetesen fülhallgatóval használhatjuk), egy téma választót, zenelejátszót és az Elephone szerviz alkalmazását. Szerencsére semmi malware vagy reklámokat dobáló alkalmazás nem került a készülékre.

1_3.png

Az első bekapcsolást követően a felhasznált tárhely 14,5 Gigabájt. Ez először soknak tűnhet, de a U Pro 128GB-os beépített tárhellyel rendelkezik, így ezt elég nehéz lesz megtölteni adatokkal. Akinek ez kevésnek bizonyul, az még a microSD kártyát is használatba veheti, hiszen ezeket a telefon 128GB-ig támogatja.

2_1.png

A rendszer működése villámgyors. Nem is lehetne másmilyen, hiszen a telefonban helyet kapó Qualcomm chip nem az alsó kategóriából való. Így került bele a telefonba a Snapdragon 653-at váltó újabb, Qualcomm Snapdragon 660-as processzor. A CPU 14nm-es gyártástechnológiával készült, így alacsony az energiafelhasználása. Ez a SoC, nyolc darab 64 bites Kryo 260 processzormaggal rendelkezik, ami maximálisan 2.2 GHz-en üzemelhet, a grafikus feladatokat pedig az Adreno 512-re bízták. Ez a processzor már hardveresen képes 4K anyagokat rögzíteni és lejátszani, így erre sem lesz gondunk. Természetesen nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen eredményt ér el a 660-as CPU az AnTuTu-ban, hiszen ilyen SOC-cal szerelt telefon nem járt még nálunk. A 7.0.7.-es verzióban 139814 pontot hozott, így a szám is majdnem tátva maradt. Aki ismeri a gyártót, illetve a gyártó telefonjait az tudja, hogy mit érezhetek, amikor ezeket a pontszámokat látom és ezeket a sorokat írom. Biztos sokan most csak legyintenek, de én még, ha nem is hajolok meg a gyártó előtt azzal, amit létrehozott, de egy biccentést mégiscsak megérdemelnek. Természetesen lefuttattuk a szokásos benchmarkokat is, a pontszámokat az alábbi táblázatban láthatjátok.

3_1.png

ELEPHONE U PRO XIAOMI MI 5X ELEPHONE S8 ONEPLUS 5T
Processzor Snapdragon 660 Snapdragon 625 MediaTek Helio X25 Snapdragon 835
Kijelző felbontása 2160 x 1080 1920 x 1080 2560×1440 2160 x 1080
Antutu 7 139814 77312 105665 215129
3D Mark Slingshot Extreme 1367/1074 464/429 1012 3567/2777
GFX Bench T-rex FPS 48 FPS 22 FPS 25  FPS 60 FPS
GFX Bench Car Chase FPS 8.6 FPS 3.5 FPS 4 FPS 24 FPS
Geekbench 4.0 Bench Single/Multi Core 1627/5857 886/4329 1007/4714 1974/6791

Természetesen kipróbáltuk játékfronton is, hiszen ezt a hardvert már sokkal nehezebb megizzasztani. Gond nélkül vitt mindent, melegedésnek nyoma sincs.

Sokan örülni fognak neki

Ha ránézünk az adatkapcsolatokra, akkor a Snapdragon X12 LTE modemmel szerelt kapcsolatot kapunk, amin az elérhető maximális letöltési sebesség 600mbps lehet. Természetesen 2.4/5GHz-es WiFi-ket is támogatja, ami papírforma szerint 867mbps-re képes. A Bluetooth verzió már 5.0 és támogatja a Qualcomm féle aptX audio technológiát is, így az audio adatfolyam 24-bit/48 kHz felbontású is lehet. Az LTE model kezeli a 800MHz-es B20-as LTE-t is, így nem lesz okunk panaszra a sebességet és a hálózati lefedettséget illetően. A telefon SIM tálcájára két nanoSIM helyezhető, illetve az egyiket válthatja fel a microSD kártya, ha megszeretnénk támogatni a képeinknek, videóinknak a belső 128GB-os tárhelyet még 128GB-tal.

A GPS pozícióra egy szavunk sem lehet, azonnal talál jelet a GLONASS, BEIDUO, GALILEO képes antenna, stabilan tartja azt és szinte azonnal pozícionál, a pontossága 3 méter körül van. A telefonból nem maradt ki az NFC sem, így ennek nagyon sokan örülhetnek.

6.png

A telefon hangszórója még maximális hangerőn sem torzít, és akkora hangja van, hogy ha véletlenül a legnagyobb erősségre állítjuk és megcsörren a telefonunk, azonnal rohanhatunk a nyugtatóért, mert kegyetlen hangorkánra képes a kis hangszóró. A minősége rendben van, de mit is várhatunk egy kis hangszórótól? A magasak nem csilingelnek, és ki lehet hallani a hangok közül, hogy hol képzelték el a zenei műben a basszusokat. Persze nem járhatunk úgy vele, mint anno Brooklyn utcáin a vállra tett magnókat bömböltető afroamerikai fiatalok.A Type-C jack átalakítóval is remekül szól. A nemrég tesztelt KZ ZSR fülhallgatóval próbáltuk ki és remek hangot produkál, mind a füles, mind pedig a telefon.

p1010189.jpg

Ha éppen telefonálunk, akkor a mobil tetején lévő másodlagos mikrofon segít kiszűrni a háttérzajokat. A beszélgetés hangminősége megfelelő, kellően hangos és a vonal túlsó felén is jól hallottak minket. Egy egész jó kis újítás a gyártó részéről, hogy ha hívnak, akkor a kijelző két oldalán egy kék csík suhan végig. De a legjobb, amit már a cikk elején írtam, hogy a telefon hátlapján található Elephone logó bejövő híváskor világít.

p1020098.jpg

Csináltunk egy kis gif-et is, hogy megmutassuk, ahogy felvillan az Elephone embléma

ezgif_com-video-to-gif_1_1.gif

Ha biztonságról van szó, akkor a telefon ismét jól helytáll. A hátlapi ujjlenyomat olvasó jól teszi a dolgát 10/9-es aránnyal dolgozik. Kapunk egy kis újítást is egy plusz szolgáltatás személyében, ami az arcfelismeréses azonosítás. Nagyon jól működik, de természetesen nem kapunk külön szenzort hozzá, mint az iPhone X-ben, de majdnem annyira jól használható, mint a OnePlus 5T arcazonosítása. Ha a lezárt képernyő mellett megnyomjuk a be/ki kapcsoló gombot, akkor a képernyő felvillan és a kijelző alján láthatunk egy felhasználó karakter ikont. Ilyenkor próbálja beazonosítani az arcunkat, ha ez nem sikerül, az ikon átvált egy ujjlenyomat jellé, így megadja a lehetőséget a biometrikus azonosításra. Természetesen, ha az arcazonosítás sikerrel járt, akkor a kis jel egy nyitott lakattá válik, így egy kijelzőn való suhintással már be is léphetünk a telefonba.
screenshot_20180411-165223.png

Kamera

 p1010765.jpg

Ha rábökünk a kamera alkalmazás ikonjára, akkor nem a jól ismert Google féle alap appal találkozunk, ezt alaposan átgyúrta az Elephone. Vizuális tartalmat három módon rögzíthetünk, a kamera választó résznél találjuk a fényképező, videó felvevő és a panoráma módot. Fényképeket maximálisan 13 megapixeles méretben rögzíthetünk. A beállítások jól tagoltak és hihetetlen részletesek, mintha valamelyik nagy gyártó készüléke lenne a kezeim között. Természetesen használhatjuk a vakut, megadhatunk neki GPS koordinátákat, állíthatjuk a kép felbontását, a minőségét, lehetőség van időzítőre is. Van itt még sorozatkép, arcfelismerés, ISO, expozíció, fehéregyensúly állítás, de kapunk vörös szem csökkentő módot is, sőt az exponálás hangját is némíthatjuk.
4.png

5_1.png

A telefon nem csinál rossz képeket, de egy kicsit többet vártam tőle. A fókusz lehetne gyorsabb is, az elkészített képeken látszik, hogy nagyon sokat akar a szoftver finomítani, de így ha belenagyítunk a fotókba, akkor előjön egy kismértékű szemcsésedés. Kromatikus aberráció nem zavaró, viszont a vonalélesség szembetűnő a kép szélein.

img_20180417_154844.jpg

img_20180417_155449.jpg

img_20180417_155551.jpg

img_20180417_155556.jpg

img_20180417_155609.jpg

A videó felvevő képes 4K tartalmat is rögzíteni DCI és UHD módban is, azaz 4096 x 2160, illetve 3840 x 2160 pixeles méretben. A telefonba képstabilizálás is került, viszont ezt nem engedélyezi a 4K felbontásnál, így csak 1080p-ben tudjuk ezt az opciót bekapcsolni. FullHD-ben viszont lehetőségünk nyílik HFR és HSR módban is maximálisan 120fps-el rögzíteni a videóinkat. A 4K tartalmakat 42, míg a FullHD tartalmakat 19mbps rátával rögzíti.

Akkumulátor

A telefonba épített akkumulátor 3550 mAh kapacitású. Mivel a Snapdragon chip támogatja a QC3.0 gyorstöltést, ezért tényleg gyorsan fel lehet tölteni maximumra a készüléket. 90-100 perc kell neki mire teleszívja magát energiával és normál használat mellett 5 – 5 ½ óra kijelzőidőt lehet kihozni belőle. Jó hír viszont, hogy telefon támogatja a vezeték nélküli Qi töltést is, így ha rendelkezünk ilyen töltőpaddal, akkor így is elláthatjuk energiával.
p1010461_1.jpg

Ha most nem a OnePlus 5T készülékemet használnám, valószínűleg, hogy az Elephone lenne a társam a mindennapokban. Vagány külsővel rendelkezik, a benne található hardver is igen kellemes és a friss Android rendszer is jó hír. Jelenleg 429.99$-os áron mérik az Elephone U Pro készüléket, ami a MediaTek chipekkel szerelt telefonokkal szemben magasabb árcédulát képvisel, de nem is azonos kategóriában játszanak. Nekünk nagyon tetszett a készülék, de főleg az a hozzáállás a gyártótól, hogy egy ekkora újítást hozott össze, mind külsőre, hardveresen és szoftveresen is. Így reméljük, megtartják ezt a jó szokásukat, amire jó példa lehet a nemrég bemutatott Elephone A4 típusú készülékük, ami az alsóházban szerepel, de cserébe friss Android 8.0 rendszert és remek árat kapott, a maga 109.99$-os árcédulájával.

Az Elephone U Pro készülékért jelenleg 429$-t kérnek, ami ez EU Express szállítással áfa és vámmentes. A gyártó készített egy MediaTek processzorral szerelt verziót is, ami az  Elephone U nevet kapta (Pro előtag nélkül), ez a készülék 359$-ért lehet a miénk.

1515718824822932449_eredmeny.jpg

Az Elephone U Pro készüléket innen szereztük be

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy más is elolvashass

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 

Megosztás

Hozzászólás