dsc04638.jpg

Egy kicsit déjà vu érzés fogott el, amikor elkezdtem írni ezt a cikket. Régebben volt alkalmam kipróbálni a Blitzwolf fülhallgatóját, a poszt hozzászólásai között pedig egyikőtök megkérdezte, hogy lesznek-e Xiami fülhallgató tesztek is? Így a jogosan felmerült kérdést megválaszolva és ráébredve, hogy ez eddig miért is maradt ki, beszereztünk és kipróbáltunk egy Xiaomi Hybrid fülhallgatót. Most pedig egy Xiaomi Piston Fresh Version-t szereztünk be és vettük górcső alá, hogy mit kaphatunk a gyártótól minőség és hangzás terén.

Az első Piston fülhallgatót nagyon sokan kedvelték és sokaknak etalonnak számított még a széria további 2-es és 3-as számozással ellátott tagjai után is. A gyártó fogta és a 1More Design-nal karöltve felfrissítette az első szériát. Piston Fresh Version először alacsony ára miatt fészkeli be magát az ember gondolatai közé, hogy mit tudhat ez a Xiami fülhallgató 5.8$-ért (kb. 1.500 forint). Azt már tudjuk a gyártó termékeiről, hogy a minimalista dizájn képviselői és megpróbálnak az adott árért minőségi terméket nyújtani.

Mivel a termék ajánlva érkezett és nem voltam épp itthon, ezért be kellett szaladjak érte a postára. A boríték, amit átvettem nem volt nagy, mondhatni egész kicsi volt, így kíváncsian vártam mi lehet benne.

 

Kicsomagolás

A kis fülhallgató csomagolását nem vitték túlzásba. A hybrid-hez hasonlóan fehér dobozban érkezett, rajta a termék fotójával. Itt bár nem találhatunk kivágott, átlátszó műanyaggal takart front részt, ami mögött már láthatnánk magát a terméket, hanem itt is a legköltségtakarékosabbra vették a figurát. A dobozt a jól megszokott perforált papír részt feltépve bonthatjuk ki és találjuk meg benne a fülhallgatót, két pár gumi harangot és egy aprócska, rövid leírást. Úgy látszik nekem valami mérnökien megtervezett hallójáratom lehet a külső fül részen, (amit utólag is köszönök szüleimnek) de, hogy nekem mindig az a legjobb harang illik a fülemhez, amit gyárilag felhelyeznek, az szinte hihetetlen. Szóval, ezzel nem volt gondom. A külsőről nagy vonalakban semmi újdonságot nem tudok írni. Mondom, nagy vonalakban. Minden termék, ami arra hivatott, amit egy kategórián belül választunk és használunk, annak külsejét meghatározza a funkció, amit ellát, amire szánták, a bele épített műszaki megoldások, az esztétikum, hogy ne legyen már-már zavaró például a mérete és nem utolsó sorban annak viselhetősége, ha már a fülhallgatókról beszélünk. Ezek alapján újdonságot nem tudok felsorolni, mert mint minden más eszköznél, itt is ugyanazokat a részeket találjuk. De mégis, nézzük meg ezeket kicsit részletesebben.

Az 1.25 méter hosszú kábel végén egy gumiborítással ellátott szabványos 3.5 mm-es jack csatlakozót találunk. A vége nem kapott aranyozott borítást, ez nem az a kategória. A kábel vége és a csatlakozó találkozásánál nem találunk semmi külön borítást, így a használatból eredő véletlenszerű kábel törést a fülhallgató csatlakozó elvékonyított szára gátolja meg, bár ez nem 100%-os megoldás. A hosszú vezeték egyszerű műanyag házat kapott. A kábel szétválásánál egy apró “mi” logóval ellátott elosztót találunk. Onnan a jobb oldalsó vezetéken egy gombos, mikrofonnal ellátott kezelőszervet kapunk. A nyomáspontja megfelelő, nem lötyög, egy kicsit talán hangosabban kattan az átlagnál. Helyét az áll magasságtól körülbelül 5 centiméterrel lejjebb pozícionálták. A hangminőséggel nincs gond, de értelemszerűen nem várhatunk Sennheiser színvonalat a mikrofontól. Tovább a sorban az egyre szélesedő, szintén a kábel védelmét szolgáló gumi vezető rész csatlakozik a driver házához. A vetőcső 45 fokos szögben van megdöntve, így a viszonylag nagyobb méret mellett is kényelmes a viselése. A driver házak fém borítást kaptak. És, bár a gyártó szerint ez a fekete példány, mégis egy kicsit sötét padlizsánlila szín fedezhető fel a matt felületén.

A nagy próba

A Xiaomi Hybrid után nem vártam egetverő csodát és nagy megdöbbenéseket. Sőt, semmi különöset sem vártam. A 6$ alatti ár elfeledtette velem mindazt, amit csak várhatok egy fülhallgatótól. És mindannyian tudjuk, hogy csodák nem léteznek, de a kis ördög ott mocorgott bennem, hogy azért ez mégis csak a Xiaomi és a 1More Design szerelemgyereke, úgy, ahogyan a Hybrid is. Az előbbinél tudjuk, hogy rossz termékeket nem szokott a piacra dobni. Pár napos bejáratást kapott, miközben utaztam, aztán jött a hallgatás. Otthon, csendben, majd később a városban is. Jack dugó be, zene indít, szem behuny és hallgatás. Az elsőre megállapítható volt, hogy másabb, szebb a hangja, mint a BlitzWolf BW-ES1 fülhallgatójának. Itt jobban érződnek a közepek, de nem annyira, mint ahogyan azt a Hybrid tudja. Érezhető, hogy a dual driveres megoldásos, azaz a dinamikus és armatúrás Hybrid szebben szól. Ez várható volt, nem is számítottam másra. A specifikációk a következőket hozzák, impedencia 32 Ohm, teljesítmény 5mW, frekvencia 20-20000Hz. A harangok nem annyira kemények, mint a Blitzwolf esetében, így hosszabb távon kényelmesebb a használatuk, minőségben kb. ugyan olyan, mint ami a Hybriden van. A külső zajokat megfelelően zárja ki. Én mindig is jobban szerettem a tiszta magas hangokat, úgyhogy itt is belenyúltam egy kis hangszínszabályzásba, nem nagyon, éppen csak egy hangyányit. A mélyeket nem kell piszkálnunk. Először is azért, mert amit alapból hallunk, az pont elég szerintem minden zenéhez, szépen adja ki a basszusokat. Másodszor pedig azért, mert ha megbabráljuk egy kis equalizerrel, akkor 100 zenéből egynél észrevehető volt, hogy van az a pont, amikor az alapjárattól eltérően elkezd torzítani a mély, a túlvezérelt beállítások miatt.

dsc04640.jpg

A hangok egész jól szétválnak, nincs az az összevegyített maszlag, ami az olcsó fülhalgatókat jellemzi. Van egy kis tér a zenében, főleg ha egy akkusztikusabb zenét hallgatunk rajta. Ilynekor jobban el tudnak különülni a hangszerek. Már sokszor megfogadtam, hogy nem felejtem el a Xiomi telefonom hangbeállításánál kipróbálni a saját márkás fülhallgatókra kalibrált hangzásjavítást. És tényleg, amit nekem az equalizer apró beállításaival kellett elérjek, itt még annál jobban megdobja egy kis energiával a magas, közép, mély hármast a telefon, talán kicsit még sok is. Aki Xiaomi telefonnal rendelkezik, mindenféleképp próbálja ki. A beállítás kikapcsolása után kicsit vérszegénynek, de természetesebbnek tűnik a zene. Nem könnyű, sőt nehéz átadni szóban, hogy milyen valamit hallani. Ha rangsorolnom kellene a három fülhallgatót, akkor az utolsó helyen a Blitzwolf végezne, második lenne a Xiaomi Piston és az első a Xiaomi Hybrid fülhallgatója.

Az egy gombos, faék egyszerűségű vezérlő teszi a dolgát. Egy kattintás zene indít/megállítás, két kattintás, következő zenére ugrás, három kattra pedig az előző számra ugrik, illetve ezzel vehetjük fel és utasíthatjuk el hívásainkat is.

dsc04641.jpg

Az 1500 forintos árával nem lövünk mellé, ha a Pistont választjuk, hiszen a hazai üzletekben ennyi pénzért nem kapni ilyen minőségű terméket. Ennyi pénzért úgy tudnám leírni a legpontosabban, hogy nem fogjuk magunkat átverve érezni, hogy mit akarunk egy ilyen olcsó fülestől. Az alap verzión felül választható még rózsaszín, kék, lila és ezüst színekben is, bár ezek már 1-2$-al többe keülnek.

 

A Xiaomi Piston Fresh Version-t itt tekintheted meg

Viszont aki most szeretne hangkeltőt vásárolni, annak külön jól jön az alkalom, hiszen a GearBest most akciózta le jó pár fülhallgatóját. A többi fülhallgatóért kattints a képre

Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot

Kattints a megosztásra, hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

Megosztás

Hozzászólás