Az Onesport OT16‑2 úgy lett kitalálva, hogy a hétköznapi közlekedésben rugalmas legyen, mert egy mozdulattal összecsukható, könnyen befér a csomagtartóba vagy az előszobába.

Széles 20×3,0 colos abroncsokon, a hajtást 48 voltos, 17 amperóra kapacitású akkumulátor és 250 wattos (hátsó agy) villanymotor adja, ami legfeljebb 25 kilométer per óra rásegített tempót enged. A hatótáv tisztán elektromos módban nagyjából 60 kilométer, pedálszenzoros rásegítéssel akár 120 kilométer is elérhető egy töltéssel, az akkumulátor pedig 8-10 óra alatt telíthető az 54,6 volt 2 amperes töltővel.



A mechanikus tárcsafékek elöl és hátul lassítanak, az első villa rugózása kisimítja az úthibákat, a SHIMANO 7 fokozat pedig kényelmessé teszi az emelkedőket (gyári adatok szerint 20 fok a maximális kapaszkodóképesség). A három üzemmód: tisztán elektromos, rásegítéses és hagyományos tekerés között a Bluetooth‑képes, többfunkciós LCD kijelzőn válthatsz, a kijelző a legfontosabb menetadatokat is mutatja, és alkalmazáskapcsolatot kínál.

A váz acélból készül, maximális terhelhetősége 100 kilogramm, a nettó tömege 29,7 kilogramm. Kinyitva 1660×1220×770 milliméter, összecsukva kompakt méretre húzható (kb. 900×770 milliméter), ezért könnyű tárolni szűk helyen is. A kényelemhez és biztonsághoz praktikus részletek járnak: sárvédők, csomagtartó, kitámasztó, valamint első és hátvilágítás. Az ajánlott testmagasság 160–200 centiméter, így széles tartományban állítható, kényelmes pozíciót nyújt.

Onesport OT16‑2 elektromos kerékpár

 

Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akciókat

Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért

BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás