A Vactidy V12-vel elfelejthetjük azt, hogy egy olcsó kínai termék csak rossz lehet. Ahogyan az utóbbi 2-3 év kínai gyártói a mobiltelefonok, gépjárművek területén, úgy a Vactidy sem köszön vissza múltszázadi tapasztalatokra. A gyártó hamar olyan nagy ismertségre tett szert, hogy már idehaza is forgalmazzák pár termékét. Lehet nem hallottál még róluk, de ez pont amiatt lehet, hogy nagyon hamar berobbantak a piacra.

Vactidy V12 1

Mindegy gyártó megpróbál folyamatosan fejleszteni, ahogyan ez nem maradt el a Vactidy V12 esetében sem. Korábban nagyon örültünk, ha egy porszívó 25000-30000Pa szívóerőt tudott. Most ott tartunk, hogy a Proscenic P20 már 700000Pa szívóerőre is képes. Ez nem vesz el semmit a Vactidy termékének értékéből, hiszen az 50000Pa szívóerő is akkora teljesítmény, amire valószínűleg sosem lesz szükségünk, hogy maximális fokozaton pörgessük azt.

A V12 rúdporszívóhoz mérten kis dobozban érkezik. Ezen is látszik, hogy a fejlesztések jó hatással vannak a gyártók portékáira. Maga a motor, a tartály, akkumulátor egyre kisebb lesz, míg a cső kicsire összehajtható és ne menjünk el a súly mellett, mert az is fontos egy kézbe fogható takarító eszköznél, de erre sem lesz majd panasz, mert csak 2.2 kilogrammot nyom.

Vactidy V12 3

A dobozban számos kiegészítőt kapunk a porszívó mellett. Fali tartó, amin keresztül tölthető a porszívó, extra HEPA filter, akkumulátor, motoros fej, résszívó fej, kisméretű sörtés fej, cső és tisztító kefe. A Geekbuying-nál extra fejet, akkumulátort és szűrőket is vásárolhatunk, ha feltankolnánk ezekből.

A gyártók egyre jobban a kontrasztos megjelenés felé mozdultak el, így ez a modell is a sötétkék mellett aranysárga színekkel rendelkezik.

Vactidy V12 2

A porszívó 500 ml kapacitású portartállyal rendelkezik, amelyből egy gombbal kiönthetjük a felszívott port. Ez a tartály könnyen levehető, hogy kiporoljuk vagy kimossuk a HEPA filtert. Szerencsére adnak mellé egy másik darabot is, így jó darabig elleszünk ezzel a kettővel is. Igazán igényesen oldották meg a szűrők kialakítását is, külön kis fém fogantyú tartja a helyén a szűrő mögötti részt.



Vactidy V12 7

A kifelé áramló levegő is sok filteren keresztül megy át, hogy a lakásba egyáltalán ne kerüljön vissza semmi sem a beszívott levegőből. A porszívó sötétkék házának felső része apró pontokkal textúrázva készült el, ami feldobja annak látványát. A műanyag minősége nem olyan, mint az említett Proscenic P20 esetében, ez a gyártó kissé visszább vette itt a „minőségérzetet”, de egyáltalán nem vészes mértékben.

A porszívóra feltehetjük a motorosan forgó fejet, amin „V” alakban helyezkednek el a sörték, amellyel így kevésbé gubancolódnak fel rá a hosszabb hajszálak és a motoros kefe által a padlón található szennyeződés is a szívófej nyílása felé kerül. Szőnyeggel rendelkezők külön örülni fognak ennek a sörtés megoldásnak, hiszen a szőnyeg anyagából így jobban ki lehet szívni a port, mint egy sima porszívóval. A cső használatával nem csak a padló takarítása lesz egyszerűbb, hanem a teleszkópos kialakításával megnövelhető annak hossza, így akár a mennyezetről lelógó pókhálókat is könnyedén szedhetjük le. Ezt sem tudnánk megcsinálni ennyire könnyen egy 230V-ról működő porszívóval és nem csak ez az egyik előnye a Vactidy V12-nek.

Vactidy V12 9

Az üzemidőt tekintve maximum 50 perccel számolhatunk alacsony fokozaton. Itt érdemes kitérni arra, hogy a legtöbb gyártó 3-4 fokozatot szokott használni, de a Vactidy úgy gondolta, hogy ad egyet a normál takarításhoz és egyet akkor, ha a maximális teljesítményre van szükség. Így 30000 és 50000Pa szívóerőt használhatunk. Az alacsonyabb szívóerő is épp akkora, mint amit a bevezetőben olvashattál arról, hogy a gyártók 1-2 évvel ezelőtt ebben maximalizálták a maximális teljesítményt, most meg ezt tekinthetjük átlagosnak. A gyártó által Vortex funkciónak köszönhetően az alacsony szívóerőn üzemelve, ha megnyomjuk a kikapcsoló gombot, a porszívó pár másodpercig nagy fokozatra kapcsol. Ez arra hivatott, hogy a még fejben, csőben található por vagy felszívott törmelékek még véletlenül se essenek vissza a padlóra, ha leállítjuk a porszívót, hanem minden kerüljön bele a tartályba.

Nálam minden porszívónál 100%-ban csak a motorikusan forgó fej van használatban. Ez tökéletes padlóra, csempére, parkettára szőnyegre, tehát mindenre alkalmas. A fej jelen esetben is rendelkezik világítással, ami itt is zöld színű. Aki még nem használt ilyen jellegű fejjel ellátott porszívót, az nem tudja mennyire megkönnyíti a takarítást, hiszen oldalról világítja meg a port a padlón, ami nélkül azt nem vennénk észre. Így ott is fel tudunk takarítani, ahol addig nem is láttuk, hogy szennyeződés van a padlón. A feladatát tökéletesen látja el, nem találtam benne hibát. Személy szerint jobban kedveltem volna, ha több fokozatállítás lehetséges és kicsit minőségibb a műanyag borítás. De aki erre panaszkodik az vegyen drágább modellt. Takarításhoz ez is tökéletes, eszembe nem jutna azért egy 80-100 ezer forintos vagy még drágább porszívót venni, hogy úgyis összemocskoljam.

Nem érdekel a csili-vili márkanév és ne felejtsük el, hogy vannak ennél 4-5-6x is drágább modellek (ugye Dyson), amiket nem tudok megérteni, hogy az kinek éri meg? Ha megnézem ezt a modellt, a kuponnal még ki tudja meddig, de csak 31 ezer forintba kerül. Nekem egyáltalán nem kell, hogy a por részecskéket számolja vagy kialakítsa magának, hogy 10%-kal alacsonyabb szívóerővel használjam, ha a szőnyeg helyett a padlót takarítom. Kuponnal meg még olcsóbb és ugyanúgy tud akkora szívóerőt, mint egy szemtelenül drága társa is. Én akkor inkább választom a Proscenic és Vactidy modelleket, mert tudom, hogy nem a pénzemre vadásznak, hanem adnak valamit, amivel jó pár évig el lehetek.

A Víctidy V12 modellt itt találod meg

🔹Kupon:VATDV12

Itt pedig pár jó árú másik modellt is találsz

 

Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akciókat

Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért

BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás