8 ezer forintért szinte már semmit sem adnak, de a H96 Max Android rendszert futtató TV okosítója pont ennyibe kerül. De vajon mit kapunk ilyen olcsón?
A H96 Max már a megjelenésekor is hozott magával meglepetést, hiszen Android 14 rendszerrel hirdette magát, ám a tesztkészülék megérkezésekor kiderült, hogy ez csak Android 10 és később a webáruházak oldalán is lecserélődött a kihirdetett rendszer, így sosem volt 14-es ez a TV okosító, aminek köszönhetően már egy negatívummal indultam el a további teszt folyamatokon.
A nagyobb pendrive méretű TV okosítónál kétszer nagyobb a távirányítója. Szerencsére az összeszerelési minőséggel nincs baj, így a távirányítót használva sem támad kellemetlen érzésünk. A csomagban kapunk egy USB kábelt (hiszen valamivel meg kell tápolni magát az eszközt) és egy rövid HDMI hosszabbítót, ami jól jön, hiszen a stick mérete miatt nem minden TV-hez csatlakoztatva fér el a vastag háza miatt. A kábel segítségével nem túl esztétikus módon, de legalább lelógathatjuk azt a TV mögé.
A lejátszó két változatban, 2GB memóriával és 8 vagy 16GB tárhellyel vásárolható meg. Csak pár száz forint a különbség, így mindenféleképp a 16GB-os modellt válasszátok. Processzor fronton Allwinner H313 típusú SoC-cal van dolgunk, így már a gyártó nevét olvasva is tudjuk, hogy nem egy erőgéppel lesz dolgunk. A 28 nanométeren készített CPU 4xARM Cortex-A53 magja maximálisan 1.35GHz-re képes, TDP értéke 4W, tehát nem túl nagy a fogyasztása. A 2GB memória sem túl acélos, de ez egy TV Box-nál nem túl meglepő, a Xiaomi is ekkora memória kapacitással dobja piacra az okosítóit, így lehet még remény.
Csatlakozó fronton egy darab HDMI a TV-hez csatlakoztatáshoz, USB-C port a tápellátáshoz és USB-A csatlakozót kapunk, ha vezeték nélküli egeret vagy pendrive-ot szeretnénk csatlakoztatni. A távirányító Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál, így akár a takaró alól is vezérelhető a H96, még a szoba túlsó sarkából is. LAN csatlakozásra nincs lehetőség, de szerencsére van Bluetooth és 5GHz-es WiFi is, így legalább a sávszélességgel nem lesznek gondok. A névjegynél vannak turpisságok, hiszen a „Verzió”, bármit is jelentsen ez a gyártó részéről, 14-es szám van mögötte, így mivel korábban Android 14-gyel reklámozták ezt és a vásárló ezt a számot látja, nem is gondolnánk azt, hogy át lettünk verve, de sajnos igen. Nem hiába írták át a specifikációs adatokat is sok webáruháznál, hiszen ők is rájöttek erre. Sokat elárul az OS-ről, hogy az Android biztonsági hibajavító csomag dátuma 2019-es. Az AIDA által kiírt információk alapján máris látható, hogy ez bizony csak Android 10. Legalább a Widevine támogatással nem hazudtak, hiszen nem reklámozták be, hogy L1 tanúsítvánnyal rendelkezne, így annak rendje és módja szerint nem is tudja azt, csak Windevine L3-at kapott, tehát minden streaming szolgáltató tartalma csak SD felbontásban lesz nézhető. Legalább YouTube van, de hiába próbáltam 4K-t, az már szaggatott, a szaggatás mentes maximális felbontás 1080p.
Alkalmazások közül CleanUp, FileManager, Aptoide TV, Prime Video, Disney+, Netflix, MiracastReceiver, AirScreen és KODI-t kapunk. AnTuTu-t nem tudtam lefuttatni rajta, de a GFXBench-et ráeresztettem, ami nem hozott túlságosan jó eredményeket, így játékra felejtsük el az eszközt:
H96 Max | |
Processzor | Allwinner H313 |
GFX Bench T-rex FPS | 15 FPS |
GFX Bench Car Chase FPS | 3.6 FPS |
GFX Bench Aztec Ruins OpenGL (Hight Tier) | 2.4 FPS |
GFX Bench Manhattan 3.1 | 7.6 FPS |
A rendszer is dadog itt-ott, laggolással sok helyen találkozhatunk. Egy olyan eszköznek tudom elképzelni a H96 Max-ot, hogy ha meg tudunk barátkozni azzal, hogy nem azonnal nyílnak meg az alkalmazásaink és SD-ben tudunk csak stremainget fogyasztani, YouTube-ot meg 1080p-ben, akkor még jó is lehet. De ez valóban a kategória alja, legalább nem kerül sokba. Ha több pénzünk van, akkor inkább válasszunk egy drágább, erősebb modellt. Viszont, ha csak a nagyinak kell egy olyan TV okosító, amivel a televízión YouTube-ozhat, na, nekik még épp elég lehet. Sajnos ennyit tud ez a kis eszköz.
H96 Max TV stick
További Androidos médialejátszók
Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akciókat
Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért
BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.
Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg