A Proscenic P16 modellel nem csak marketing szövegben, hanem valóban emelte a tétet a gyártó és a kialakítás, szívóerő és használhatóság terén is mindent elkövetett annak érdekében, hogy azt érezzük, többet kapunk a pénzünkért, mint azt gondolnánk.

Nem hazudok, ha azt mondom, mindegyik Proscenic terméket kedveltem, ami megfordult nálam. Az Air Fryer-től a légtisztítón át, mindegyik jó kis kütyü volt. A P16 elnevezésű állóporszívó azért tetszett meg annyira, azon kívül, hogy elküldte tesztre a Geekbuying, hogy ez valóban egy olyan modellnek tűnt, amivel, ha valóban jól sikerült a gyártónak, ezzel piacot robbanthatnak.

Proscenic P16 teszt 3

A szokásos Proscenic csomagolást kapjuk, amiben két fejet, fali tartót, töltőt, tartalék szűrőt, tisztító kefét és a flexibilis csövet kapunk tartozékként a porszívó mellett. A vékony műanyag fej jó lehet a sarkokban, a bútorok mellett, esetleg a mennyezeten a karnis feletti takarításhoz. A motoros fej most is a „V” alakú sörte struktúrát hozta magával, amelyre így a gyártó elmondása szerint kevésbé gubancolódik majd fel a feleség/barátnő hosszú hajszála és hatékonyabban képes seprő mozgást végezni a szívónyílás felé. Nem maradt el a megszokott zöld színű LED világítás sem, amely fényével megvilágítja a padlót. Ha már próbáltál hasonló porszívót, akkor tudod, hogy milyen könnyebbséget nyújt, hogy nappali fény mellett is meg tudja világítani a padlón található szöszöket, amiket amúgy lehet, hogy egyáltalán nem vennél észre. Aki majd először fog ezzel a porszívóval ilyen funkciót használni, az biztosan csodálkozni fog, hogy mennyi apró szösz és porszem van a padlóján. A zöld megvilágítás tehát jó dolog, ennél rosszabb, hogy a keskeny fejről ez lemaradt, ezzel nem foglalkozott a gyártó.

Proscenic P16 teszt 6



Amilyen jól van összerakva maga a porszívó, annyival kevesebb erőt fektettek a fali tartókonzol kialakításába. Nem találunk benne érintkezőt, amihez az akkumulátor csatlakozna, ha beleállítjuk a porszívót. Cserébe csak egyetlen lukat találunk rajta, amin keresztül az akkumulátorba dughatjuk be a töltőkábel végét. Ez nem könnyíti meg a használatát és véletlen baleset is lehet belőle, ha hirtelen kirántanánk a porszívót a tartóból, miközben az töltene.

Proscenic P16 teszt 4

A kék színűre festett cső a hosszának háromnegyedénél meghajlítható, ha kioldjuk rajta a zárat. Ennek köszönhetően a bútorok vagy a kanapé, komód alá is betolhatjuk a fejet és nem kell a földre térdelve kiszippantani onnan a porcicákat. Ez egy jó megoldás, a Dyson és Jimmy porszívók is már régóta használják ezt, épp ezért tetszett, hogy a Proscenic is meglépte ezt. Zárt állapotban kellő stabilitást ad neki a retesz, hogy nem is vesszük észre a hajlítható funkciót. Nincs semmi lötyögés vagy kotyogás.

Maga a porszívó úgy néz ki, mintha egy óriási vízi pisztoly vagy inkább vízipuska lenne. A markolatának alsó részére tehetjük fel az akkumulátort, ami 2200mAh kapacitással bír. Ez elegendő energiát biztosít számára ahhoz, hogy ECO módban 55 percig, turbó módban pedig 16 percig ellássa a porszívót energiával. A teljesítményének fényében ez egy jó adat, hiszen a 45Kpa szívóerőt az 550 watt teljesítményű elektromos motor préseli ki magából. Ez a watt teljesítmény még nem tart ott, mint a vezetékes porszívók 1500 wattja, de szívóerőben már szinte megegyeznek. Én speciel sokkal inkább porszívózok ezzel az akkumulátoros modellel szabadon, mint egy hasonló szívóerőre képes vezetékes társával, ahol mindig konnektort kell keresni, mindig beleakad a kábele a fotel mögé, aminek köszönhetően a feje már nem ér el a kanapé mellé és még sorolhatnám… A maximális teljesítmény már sok egy átlagos takarításhoz. Tapasztalatból mondom, hogy a normál mód tökéletesen elegendő mindenhez. Így akkumulátor üzemidőből is többet kapunk és a szívóerő is elegendő. Még a szilika alapú macskaalmot is tökéletesen felszívja a porszívó, ami nálunk a legnagyobb méretű szennyeződés szokott lenni a földön.

Proscenic P16 teszt 5

Proscenic P16 teszt 2

Aki a forgó kefével szőnyeget takarít, az örülhet ennek a funkciónak, hiszen a szemmel nem feltétlenül látható apró macska szőrszálakat is képes kiseperni és felszívni, aminek köszönhetően óriási meglepetés volt az átlátszó tartályt nézni, hogy hogyan lehet benne ilyen sok állat szőr, amit nem is láttunk a szőnyegen.

Proscenic P16 teszt 8

A gyártó 62dB hangerősséget ír, amit vagy elhiszünk neki vagy nem. De, mivel Proscenic P12 modellt használok normal, azaz középre beállított szívóerővel, a P16 érezhetően jóval halkabb nála. Teszi ezt úgy, hogy hiába halkabb, nagyobb a szívóereje. Úgy tűnik jó ez a felturbózott motor és a levegő is hatékonyabban tud mozogni a motor felé.



A porszívó testén végig haladva a piros színű bekapcsológombot találjuk a markolatnál. A fej felé haladva láthatjuk, hogy a kisméretű kefe fej ide lett helyezve, ami nem egy extra fej, mint a korábbi modelleken, hanem a száron ül, így rá tudjuk húzni a cső végére, ha szükség van rá. Ez egyben előny, de hátránya is van. Mindig kéznél van, amivel így egyszerű leszívni a szúnyoghálóra rakódott port vagy kitisztítani a fotelt. Hátránya azonban, hogy a fej fix, nem forgatható el oldalra, így például egy szekrény tetejét már kicsit nehezebb letisztítani vele.

Proscenic P16 teszt 1

A portartály a gyártói oldal szerint 1.5 literes kapacitással bír. Benne 6 rétegű szűrőréteg fogja fel a szennyeződéseket, hogy a motoron áthaladó levegő már teljes mértékben tiszta legyen, a piszok pedig a tartályába kerüljön. A fém szűrő mellett szivacs réteget, HEPA filtert is kapunk. A portartály ürítése egyszerű, csak a rugós fedelet kell kinyitni, hogy kiöntsük belőle a felszívott piszkot. Azonban a fém szűrőre nagyon sok apró por, állatszőr akad fel, aminek kitisztításához le kell venni a HEPA filtert, a szivacs szűrőt, majd így kiemelni a fém szűrőt.

Proscenic P16 teszt 7

A lilás árnyalatú motorháztető mögött találjuk a kijelzőt, amin az érintésérzékeny gombnak köszönhetően kiválasztható a három fokozat. Itt a fennmaradó akkumulátor kapacitást percben láthatjuk a kiválasztott szívóerő típus mellett. Ez a kijelző nem ad sok információt, de a funkcióját teljes mértékben ellátja. Turbó módban 16, minimumon 55, normál módban 35-40 perccel számolhatunk, amit a saját házunkat nézve, ami kicsivel több, mint 100 négyzetméter, egy feltöltéssel simán kitakarítható úgy, hogy marad még kraft az akksiban. A P16 nagyon jól sikerült és örülök neki, hogy erre a modellre cseréltük le a P12-t, mert nomrál módban halkabb és a dohányzóasztal, komód alá is be tudom már tolni a fejet a flexibilis csőnek köszönhetően. A porszívót a kuponnal most 57 ezer forintért vásárolhatod meg az európai raktárból, ami a Dyson és Jimmy modellekhez képest nevetségesen alacsony áron van. Mivel a P12 is már két éve használatban van nálunk és azóta sem volt vele semmi gond. Csak azért került lecserélésre, mert itt van a P16, így bízom benne, hogy ez is sokáig nálunk lesz.

Proscenic P16 porszívó

🔹Kupon:PRSCNP16

 

Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akciókat

Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért

BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Megosztás

Hozzászólás