Az UMIDIGI egyszerre három készülékkel is debütált a 100$ alatti szegmensben, amely triumvirátusból a legolcsóbb a csak 80$-ba azaz 30 ezer forintba kerülő UMIDIGI G9A.

Az UMIDIGI G9A a belépőszint alját megcélozva Android 14 Go rendszerrel a fedélzetén érkezik. A telefon meghajtásáért az Unisoc SC9863A chipje a felelős, ami valóban a belépőszintet képviseli és messze is van a manapság népszerű T606, T616 processzoroktól. A 8 magos, 28 nanométeren készülő chip korábban megtalálható volt a Samsung Galaxy A03 Core és Realme C11 (2021) modellekben is. AnTuTu benchmarkban látható a teljesítménye, hiszen itt 119.000 körüli pontszámra képes a csúcskategóriás 2 milliónyi pontszáma ellen.


Ennek ellenére a gyártó úgy készítette el a telefont, hogy az ne fogyjon ki a RAM-ból, így 4GB memóriával látták el, ami a Go rendszer mellé tökéletes párosítás. Tárhelyből 64GB-ot kapunk és a memória allokálásnak köszönhetően akár ebből a méretből 4GB virtuális memóriát is hozzáadhatunk a RAM kapacitáshoz.



A vékony és modern külsővel megáldott UMIDIGI G9A 7.9 milliméter vékony, de ebbe az alacsony házba egy 5000mAh kapacitású akkumulátor került, amit 10 wattal tölthetünk. A telefon megjelenítője 6.75 colos, felbontása 1600×720 pixel. Az előlapi kamerája 8, míg a hátlapi 13 megapixeles, ami egy 2 megapixeles másodlagos optikát is kapott. A dual SIM támogatásra képes telefon kezeli a hazai 4G hálózatokat is, kezeli a GPS, Glonass, Beidou és Galileo műholdakat és 3.5 milliméteres fülhallgató csatlakozót is találunk rajta. Az UMIDIGI G9A a kuponnal csak 30 ezer forintba kerül.
UMIDIGI G9A
🔹Kupon:DPF20OFF
Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akciókat

Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért
BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.
Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg
Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!
