A ROIDMI EVE CC alacsonyabb áron érkezik, mint az EVE Plus modell. Azonban az alacsonyabb árcédula ellenére nem rosszabb, hanem csak kihagytak pár feleslegesnek tűnő dolgot, de megnövelték a szívóerőt, ami nagyban segíti az alaposabb takarítást.

A portartállyal ellátott dokkoló állomást nem kell külön beszereznünk, hiszen ez a csomag részét képezi az EVE CC esetében, ahová a kiüríti a felszívott piszkot. A porszívó egy automatán működő porgyűjtő tartályt kapott a dokkolójára építve, így a takarítás végeztével rááll, hogy feltöltse az akkumulátorát és az összegyűjtött szennyeződést ebbe a 2.7 literes kapacitással rendelkező tartájba fújja át. Ennek köszönhetően pedig nem kell folyamatosan a porszívó porgyűjtőjét üríteni.



A ROIDMI EVE CC nem csak ebben mutat újat, hanem nagyobb lett a szívóteljesítménye is, hiszen itt már 3800Pa értékkel számolhatunk, hogy alaposabban tudjon takarítani. Természetesen itt is megtaláljuk a letapogató szenzorokat, amivel képes a lakásban tájékozódni. Mobiltelefonos vezérlést is kapunk, így előre ütemezhetjük a takarítást, de akár virtuális falat is húzhatunk, hogy kerülje ki az adott területet.



A nagy szívóerő hatékonyabb a szőnyeg takarításánál is, amikor a porszívó automatikusan megemeli a szívóerőt, ha felment a szőnyegre. Ebben a takarításban segíti az alsó forgó kefe, amivel a szőnyeg szálai közül távolítja el a szennyeződést. A 3200mAh kapacitású akkumulátora 180 perc üzemidőre elegendő. Ha végzett a takarítással magától rááll a dokkolóra vagy ha épp takarítás közben merülne le, miután feltölti magát, onnan folytatja, ahol abbahagyta. Természetesen felmosó funkciót is kapunk, így nem csak porszívózni, hanem felmosni is képes takarítás közben.

Az európai raktárból rendelhető ROIDMI EVE CC robotporszívó 96 ezer forintért vásárolható meg.

A ROIDMI EVE CC robotporszívót itt találod meg

🔹Kupon:gshopper50

ROIDMI EVE ROOK

🔹Kupon:gshopper50

ROIDMI EVE MAX

🔹Kupon:gshopper50

 

Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akciókat

Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért

BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Megosztás

Hozzászólás