Férfiként nem igazán gondolkodtam azon, hogy bármennyire is megmozgat majd egy hajszárító. Főleg úgy nem, hogy fél centiméteres hajhosszúságommal számomra a használata is teljesen felesleges lenne. Ám, ha az embernek van felesége, akkor máris egészen más kontextusban látjuk a dolgokat, így nagy meglepetéseket okozott a Micollme H6S.

Micollme H6S teszt 4

Letisztult, puritán dobozban érkezett meg a H6S nevű hajszárító. A csomagolás egyszerűen tálalta a hajszárítót. Apple mobiltelefon kibontásához hasonlít a hajszárító fején és nyakán elhelyezett vékony papír bevonat eltávolítása a perforáció mentén.



A gyártóról első körben nem sok mindent sikerült kideríteni, ami meglepő volt, mert annyira átgondoltnak tűnik a hajszárítójuk, hogy vagy már van egy kis múltjuk az iparban vagy bérgyártásból szerzik be az eszközöket, amiket rebrandelnek. Még azt sem vetettem el teljesen, hogy a szakmából összeverődött kollégák alapították a márkát, akiknek már volt fogalmuk egy s másról. Később, a termék dobozán található Shenzhen Kongxian Technology Co., Ltd. gyártóról azt tudtam meg, hogy ők elsősorban kijelzőket, érintőkijelzőket, all in one, arcfelismerő eszközöket készítenek. Így már érthető volt, hogy van egy kis múltjuk a technológia iparágban, így valószínűleg nyitnak a consumer piac felé is.

A Micollme H6S megjelenésében és papírforma szerint azt tudja, mint egy Dyson Supersonic vagy a Micollme gyártó által említett Laifen hajszárítók, akik ellenfeleként küldte harcba a H6S modellt. Papírforma szerint 1600 wattos teljesítményt, maximálisan 110.000 fordulat/perc sebességet, 3 hőfok szabályzási módot és két darab fejet kapunk.

Az 1.8 méteres vezetéke kellően puha, hogy könnyű legyen vele bánni vagy összehajtani a szövettáskába, amit a hajszárítóhoz mellékeltek. Az európai szabványú végre szerencsére nem kell átalakítót vadásznunk, így teljesen felkészítették azt a hazai használatra. Az ezüst színű test egy apró fejjel rendelkezik, csodaszámba is ment a hölgy rokonok között, hogyan képes ilyen maximális fújási és szárítási teljesítményre, ennyire kis mérettel.

Micollme H6S teszt 9

A nyél alsó része rácsozott, itt szívja be a működéséhez szükséges levegőt, ami az egész testen áthalad. Így valószínűleg a markolat részében is fűtőszál található, hogy legyen ideje a levegőnek a nagy szívóteljesítmény ellenére is kellőképp felmelegítenie azt. Szerencsére a markolat hosszútávon sem melegszik fel, így a megfelelő szigetelésre is figyeltek a gyártónál. A markolat alatti rács eltávolítható, hogy a ráakadt hajszálakat eltávolíthassuk, hogy megfelelően áramolhasson át rajta a levegő.

A markolaton egy be/ki kapcsoló gomb és a melegítési módok kapcsológombja található. A fűtésről nem csak a gomb segít tájékozódni, hanem a fej hátsó részén egy kör alakú sávban led világítás jelez a hideg (26 Celsius), közepes (60 Celsius) és meleg (80 Celsius) hőfok beállításról.

Micollme H6S teszt 11

A gyártó azt állítja, hogy rövid hajat 1-2, közepesen hosszú hajat 2-3, hosszú hajat pedig 3-5 perc alatt képes megszárítani. Ez sokmindentől függ, de a tapasztalatok szerint egy vállig érő hajat 8 perc alatt képes alaposan megszárítani a nagyméretű feje segítségével.

A fejek közül szűkítő és nagyméretű diffúzor fejet kapunk. Ezek nagy meglepetésemre mágnesesen csatlakoznak a hajszárítóhoz és kellő erősséggel tartják magukat az eszközön. A diffúzoros fej segít szétteríteni a hajon és a haj szálai között a kiáramló levegőt. A Micollme Thermo-IonX technológia ionizálás funkciója a haj szálain található vízcseppek porlasztásában segít, amelynek köszönhetően azok nem a hajszálakon melegednek fel, hanem elpárolognak, így kevésbé károsítják azokat.

Micollme H6S teszt 2



Micollme H6S teszt 3

A Micollme H6S 27.9 x 9.4 x 6.5 centiméteres méretével nem egy óriási modell, amelyben a 0.48 kilogrammos súlya is segíti, hogy könnyedén, bárhová magunkkal vihessük. A teszt alapján bevált a Micollme H6S, nem hiába kap szinte mindenhol 5 csillagos értékelést a különböző webáruházak felhasználói visszajelzéseinél. Hozzánk a Ranvee európai raktárából érkezett a teszt termék, ami így teljesen áfa és vámmentesen rendelhető meg.

Micollme H6S hajszárító a kuponnal csak 50$-ba, azaz 18 ezer forintba kerül

🔹Kupon:J7RM5R0V5ZMX

 

Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akciókat

Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért

BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás