A Kukirin G2 Max után tesztje után megérkezett hozzánk a még jobb és még erőseb Kukirin G2 Master, ami már dupla motorral és ennek köszönhetően dupla erővel képes felszakítani az aszfaltot.

KuKirin G2 Master teszt (18 of 25)

A különbségek nem csak a motorháztető alatt jelentkeznek, hanem külsejében is sokat változott a Kukirin G2 Master. Robusztus mérete és színvilága összetéveszthetetlenül egyedivé teszi a Kukirin rollerereket. 70 kilométeres maximális hatótávja és a maximális 60km/h végsebessége különleges aszfalt ragadozóvá teszi.

Az elektromos roller doboza és súlya is óriási. A doboz belsejében, hungarocell párnák közé ékelődve érkezett meg a kétkerekű járgány, ami mellé angol nyelvű használati útmutatót és európai szabványú csatlakozóval szerelt töltő adaptert küldtek, illetve egy kisméretű pumpa és bicska szerű szerszámkészlet segíti az első használatba vételt és a kormány felhelyezését, amit négy darab csavarral kell rögzíteni.

A Kukirin G2 Master is a robusztusabb rollerek fajtából való, hiszen 126 centiméter hosszú és a kormányát lehajtva is 60 centiméter magas, súlya pedig 33 kilogramm. Ez sem az a fajta modell, amivel mosolyogva szállunk fel reggel a zsúfolt tömegközlekedési eszközökre.

A G2 Max és Master között nincsenek nagy különbségek, így anyagát tekintve az új modell is alumíniumból épül fel. Nagyon masszív és vastag, erőt sugalló minden eleme, hogy egy pillanatig se érezzük azt, nem száguldásra tervezték. Az elektromos roller terhelhetősége 120 kilogramm, a maximális megtehető hatótáv a leírásban szereplő adatok alapján akár 70 kilométer is lehet, ami azért lehet kevesebb, mint a G2 Max 80 kilométere, mert itt már két darab elektromos motort kell meghajtania az akkumulátornak. Maximális sebessége papírforma szerint pedig 60km/h-ban végződik, így a határtalan száguldás mellett oda kell majd figyelnünk saját magunk és mások biztonságára is.



A roller 10 colos pneumatikus, azaz levegővel teli kerekeket kapott, de szélessége eltér a megszokott variánsaktól, hiszen a rollert terepre is kivihetjük magunkkal a vastag, 8 centiméter széles abroncsoknak köszönhetően. Az első és hátsó kerék is teleszkópos, rugós lengéscsillapításúak, amik narancssárga festést kaptak. Jól nyelik el az úthibákat, amire szükségünk is van, ha nagy sebességgel haladunk, de véleményem szerint ezek lehetnének egy árnyalatnyival lágyabbak is.

Két darab 1000 wattos teljesítménye képes elektromos motort kapunk az első és hátsó kerékbe építve. Így, akik energiatakarékosabban, kisebb erőtartalékkal gurulnának, azok a kormányról kiválaszthatják az egy motoros haladást, de könnyedén átválthatunk a dupla motoros meghajtásra is.

Míg egy motoros használattal nem kell finomkodni a gázkarral, de azért oda kell ráfigyelni, mert nagyon hamar fel tudunk vele gyorsulni. Addig, ha dupla motoros hajtásra váltunk, akkor olyan nyomaték szabadul rá a kerekekre, mintha elektromos autóban ülnénk, így nagyon kell kapaszkodni a kormányba, hogy a hirtelen erőtől ne dőljünk hátra.

KuKirin G2 Master teszt 1

Az akkumulátor a 21 centiméter szélességű test alatt kapott helyet, aminek töltéséhez a kormány előtt lévő, rugós fedél alatt található csatlakozón keresztül tölthetjük fel az akksi pakkot. A leírás szerinti 48V/20Ah kapacitású akkumulátort a csomagban mellékelt 109 wattos európai szabványú töltőadapterrel 10 óra alatt tudjuk tele pumpálni energiával. Ekkora kapacitású akkumulátor és ilyen típusú töltő érkezett a Max-hoz is. A roller baloldalára került a kitámasztó, az első és hátsó kerék sárvédőt is kapott, utóbbi ledes féklámpával lett felszerelve. Azonban a világításért nem csak a féklámpa, hanem az első fényszóró és elöl/hátul, a roller mind a két oldalán is megtalálható, indexként is funkcionáló lámpa kapott helyet, amin kívül a roller testén végig futó Kukirin felirat is világít.

KuKirin G2 Master teszt (16 of 25)



KuKirin G2 Master teszt (15 of 25)

A hátsó keréknél egy döntött lábtámaszt is kapunk, ami nagy sebességnél vagy terepen jön jól, hogy így a testünkkel is felvehessük a megfelelő pozíciót. A széles terület, ahova állhatunk 50 x 21 centiméteres. Gumírozott és bordázott felületén biztosan nem fog csúszkálni a cipőnk talpa. A nyitást és csukást közvetlen a kormányrúd alatti menetes zárral oldották meg, ami nagyon masszívan és kotyogás mentesen tartja a kormányt, aminek ledöntéséhez egy rugós karral is felszerelték. Ezzel nem csak stabilabban áll a kormány, de még egy biztosítékot ad ahhoz, hogy véletlenül se mozogjon a szerkezet. Lecsukva, a táskatartóként is használható kampót kell a hátsó sárvédőhöz akasztani, ami megfelelő erővel tartja a kormányt, hogy felemelve a rollert, megtartsa annak teljes súlyát.

 

Kukirin G2 Max teszt – A nagy próba

 

A roller leírása szerint 20 fok dőlésszögű emelkedőkkel birkózik meg, ám én ezt az éréket keveslem. Már csak azért sem értek vele egyet, mert az egy motoros Max, 30 fokos dőlésszőggel bír el, így ennek is legalább ennyit kellene tudnia.

KuKirin G2 Master teszt (24 of 25)

Maximális sebességét nézve papírforma szerint 60km/h az, amire képes, de ez valószínűleg csak sík terepen, szélcsendben és 70 kilogrammos terheléssel érhető csak el. A teszt alatt az derült ki a motor erejéről, hogy a dupla elektromotoros hajtással, ahol a 2 darab 1000 watt teljesítményű erő dolgozik össze, 110 kilós terheléssel 53km/h végsebességet sikerült mérni.

A saját védelmünk tekintetében ennél a rollernél már kötelező tartozék a sisak, kesztyű, a könyök és térdvédő is, mert egy ilyen sebességű esésnél már óriási sérüléseket szenvedhetünk, ha nem figyelünk oda kellőképpen. A rollert elektromos motorfék és a két tárcsafék segíti megfékezni. Utóbbiból valószínűleg cseredarabokat is be kell szereznünk, mert ekkora sebesség mellett gyorsan elfogyhatnak.

KuKirin G2 Master teszt (4 of 25)

Pozitívum, hogy nagy sebességgel haladva, a gázkart folyamatosan nyomva tartva nincs semmi rezonancia. Azonban a gázkar elengedése után az első kerék apró rezonálásba kezd, ám nem jöttem rá ennek a miértjére. A sebességmérő LED-es visszajelző panelről leolvasható az adott tempó, az akkumulátor töltöttsége, a három fokozatú sebességválasztó módja, a motorválasztás, a megtett és az átlag kilométer, illetve az akkumulátor feszültsége is. A multifunkciós bekapcsoló gomb első fokozata 20km/h-ig engedi a sebességet, a 2-es 40km/h-ig. A harmadik sebességi fokozat pedig a maximális 60km/h-val haladhatunk.

KuKirin G2 Master teszt (11 of 25)



Vélemény

 

A Kukirin G2 Master túlszárnyalta azt, amit a G2 Max tudott. Megtartotta az elődjének tulajdonságait, így nagy és nehéz, azonban olyan élményt nyújt, amit a kisebb teljesítményű rollerek nem tudnak megadni. Az egy motoros száguldás is remek érzés, de a két motor együttes erejével olyat tud, hogy akik nemrég vásároltak Max modell és még jó áron el tudják azt adni, akkor nekik megéri lecserélni azt az új Master modellre. A roller akkumulátora sokáig bírja, a roller összeszerelése remek, a  megjelenése pedig még mindig vonzza a tekinteteket, amire rádob még egy lapáttal a (kikapcsolhatatlan) kék színben világító Kukirin logó. Az európai raktárból hamar megérkezik és kedvezmény kupon is van hozzá, amivel 308 ezer forintba kerül az elektromos roller

Kukirin G2 Master elektromos roller európai raktárból

🔹Kupon:BGhobbyEGTM

🔹Kupon:BGhobbyRS18

🔹Kupon:BGhobbyRD18

További elektromos rollerek és kerékpárok

 

Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akciókat

Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért

BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás