A KuKirin G4 a gyártó egyik legjobb lengéscsillapításával és a „G” széria legnagyobb végsebességével rendelkező elektromos rollere, ami az európai raktárból olcsóbban vásárolható meg, mint a hazai webshopokban.
A G4 modell is, ahogyan a korábbi példányok, ugyancsak nagy tempót és óriási hatótávot kínál az akár 70km/h végsebességével és 75 kilométeres maximális hatótávjával. Nem utolsó sorban az elektromos roller olcsóbb, mint a hazai boltokban és árát tekintve, ezért az összegért csak a használt piacon válogathatunk.
A dupla lengéscsillapítással az eddigi legjobb a széria tagjai közül, így nem csak a városban nyeli el az út egyenetlenségeit, de bátran használható terepen is. A hátsó kerékbe épített 2000 watt teljesítményű elektromos motor abban is segít, hogy 20 fokos dőlésszögű emelkedőre is feljuttasson. A levegővel teli 11 colos kerekek 9 centiméter szélesek, hogy kismértékben ezek is besegítsenek a lengéscsillapításban. Előre és hátulra is lámpákat szereltek, tehát a sötétben mi is látni fogunk és minket is látni fognak.
A kijelzőjéről minden adat leolvasható, amire szükség lehet, hogy éppen milyen sebességgel gurulunk vagy épp azt is, mennyi energia maradt még az akkumulátorban. A G4 elektromos roller 37 kilogrammos súllyal rendelkezik és akár 120 kilogrammig terhelhető. A kormánya lehajtható, hogy a roller kisebb helyet foglaljon, de kialakítása és nagy súlya miatt nem zárható le a roller vázához a kormányrúd, hogy azt fogva vigyük magunkkal a rollert. A KuKirin elektromos roller európai raktárból rendelhető meg, így rövid szállítási idővel, áfa és vámmentesen vásárolható meg, ami így 310 ezer forintba kerül.
A KuKirin G4 elektromos rollert itt találod meg
🔹Kupon:8991ef
Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akciókat
Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért
BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.
Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg