Az Eleglide M1 Plus 27.5 colos kerekekkel rendelkezik. Beépített akkumulátorának köszönhetően elektromos rásegítéses üzemmódban akár 100 kilométer is megtehető egyetlen feltöltéssel.

A 27.5 colos kerekeinek köszönhetően nem csak a városban használható, hanem akár a nehezebb terepekre is kimerészkedhetünk vele.


Az első villáknál lengéscsillapításhoz szükséges teleszkópokat találunk, a 250W teljesítményű motor erejének optimális kihasználására 21 sebességes Shimano váltóval szerelték fel a kerékpárt. A 12.5Ah kapacitású akkumulátor segítségével, azaz a tekerés mellett egy kis elektromos rásegítéssel akár 100 kilométer is megtehető egyetlen feltöltéssel. Lehetőség van tisztán elektromos módban is használni, amivel a gyártói adatok szerint 50 kilométeres táv tehető meg vele.


A kormányon az első és hátsó tárcsafékkel rendelkező kerekek fékkarját találjuk. A sebességváltó karok között egy kijelzővel is ellátott fedélzeti computert kapunk, ami kijelzi a pillanatnyi sebességünket, a megtett távolságot és az akkumulátor kapacitását. A kerékpár beépített első és hátsó ledes lámpával is rendelkezik. A Geekbuying webáruháznak köszönhetően nem kínai, hanem európai raktárból rendelhető az Eleglide M1 Plus elektromos kerékpár. Így áfa és vámmentesen, ingyenes és rövid szállítási idővel rendelhető meg az elektromos kerékpár, a kuponnal mindössze 250 ezer forintért.
ELEGLIDE M1 Plus elektromos kerékpár
Kupon:NNNEZRIDEREM
Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akciókat

Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért
BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.
Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg
