Most is itt vagyunk a friss heti szemezgetővel, amiben megannyi újdonságot szedtünk össze nektek. Vegyszer mentes rovarirtó, mini PC, táblagép és sok minden más is.
Akkumulátoros rovarirtó beépített lámpával
A rovarirtó kapott egy UV lámpát, ami 365-410-es hullámhosszával magához csábítja a rovarokat, hogy aztán megrázza őket. A lámpát akár fel is akaszthatjuk, hiszen egy kampós rész is kialakításra került a tetején. Beépített 2000mAh kapacitású akkumulátorral rendelkezik, amivel a gyártó ígérete szerint 3.5 órás töltéssel is 11 órán át használhatjuk.
IP5X védettséggel rendelkezik, így az eső sem okoz neki gondot, ha kint felejtenénk a teraszon. Világítást is kapott, így nem csak rovarirtóként, de lámpaként is használható az esti szalonnasütésnél. A 2000V-os feszültség pedig tesz róla, hogy az oda tévedt rovarokat likvidálja, bárminemű vegyszer nélkül.
A kör alakú eszköz az Android operációs rendszer friss, 13-a verzióját használja. Segítségével alkalmazásokat tölthetünk le az eszközre, használhatjuk a YouTube, streaming, Google Play szolgáltatásokat is vagy akár az interneten böngészhetünk.
A szoftveres támogatottság mellett a belsőre is nagy figyelmet fordítottak, így gigabites LAN-t kapuink, de megtalálható benne a WiFi 6 (IEEE 802.11 a/b/g/n/ac/ax), amivel akár 3000Mbps is elérhető és a Bluetooth 5.0 támogatás is.
A 4GB rendszermemória mellett 64GB méretű tárhelyet kapott, ami elegendő a streaming szolgáltatók alkalmazásainak feltelepítéséhez. CPU-ból a RockChip idén bemutatott ARM Cortex A53 magokat használó RK3528 modellre esett a választás. Ez a CPU már 8K 25fps videók kódolásával is elboldogul.
Támogatott kodekek és formátumok:
MPEG-1/2/4, H.264, H.265/HEVC, VC-1,
H.265/HEVC Main profile @ level 5.1 High-tier; up to 8K @ 25fps,
H.264/AVC Base/Main/High profile @ level 5.1; up to 4k @ 60fps,
VP9, up to 4Kx2K @ 60fps,
VP8, up to 1080P @ 60fps,
MPEG-1, ISO/IEC 11172-2, up to 1080P @ 60fps,
MPEG-2, ISO/IEC 13818-2, SP@ML, MP@HL, up to 1080P @ 60fps,
MPEG-4, ISO/IEC 14496-2, SP@L0-3, ASP@L0-5, up to 1080P @ 60fps,
VC-1, SP@ML, MP@HL, AP@L0-3, up to 1080P @ 60fps,
MVC is supported based on H.264 or H.265, up to 1080P @ 60fps,
Az Awei P142K 50000mAh power bankja minden hordozható eszközünkhöz elegendő, hogy ellássuk azokat energiával.
A fekete színben kapható Awei P142K különböző USB szabványú portokkal rendelkezik. Ebből egy darab microUSB, egy Type-C és három darab szabványos USB (USB-B) portot kapunk. A külső akkumulátor természetesen gyorstöltésre is képes, különböző portjain keresztül a következő feszültség/áramerősség leadást tudja:
Az Awei P142K természetesen LCD kijelzőt is kapott, hogy nyomon követhessük az akkumulátorának kapacitását. Az 50000mAh kapacitású akkumulátorral rendelkező power bank méretes jószág, de ez érthető is az óriási akkupakk miatt. A 16 x 7.4 x 4.3 centiméteres mérete mellé 820 grammos súly társul. A kedvezmény kóddal 59.99$-ba kerül.
Az IPX5 védettséggel rendelkező masszív házba épített hangszórót bluetooth kapcsolattal látták el, AUX bemenetet USB csatlakozót és memóriakártya foglalatot kapott, hogy a zenéket különböző hordozókról is lejátszhassuk.
Az oldalsó hangszóró gyűrűk RGB színekben képesek világítani a zene ritmusára és TWS móddal is ellátták, így két eszközt összepárosítva sztereó hangzást érhetünk el. A méretes akkumulátornak, a több hangszórós kivitelű párosítással már a súlya is tekintélyt parancsoló. A 11.1×4.4×4 col méretű hangszóró 2654 grammot nyom.
A mikrofonnal is ellátott BlitzMax BW-WA3 kezeli a HSP/A2DP/AVRCP profilokat, az 16000mAh kapacitású akkumulátorával 24 óra zenelejátszási időt biztosít 50%-os hangerő mellett, a nagy hangerőről pedig a 120 wattos teljesítmény gondoskodik, amihez equalizert is kapunk. A kedvezmény kóddal 101$-ba kerül a gyártó hangszórója.
A már Global Version, tehát az európai piacra szánt Redmi 12C alap modell is 3GB memóriával és 64gigabájtos tárhellyel van szerelve a Gshopper kínálatában, mindezt pedig megspékelik egy 50 megapixeles kamerával, ami igazán remek hír.
A Redmi 12C 6,71 hüvelykes kijelzőt használ 1650 x 720 pixeles (HD+) felbontással és 500 nites fényerővel. MediaTek Helio G85 SoC hajtja meg, ami már 239000 körüli pontszámra képes az AnTuTu-ban. LPDDR4X RAM-mal párosítva és az árat alacsonyan tartva eMMC 5.1 tárolóval megfejelve.
A készülék hátulján dupla kamera található, amelyből a fő szenzor 50 megapixeles, a másodlagos egy mélységérzékeléshez szükséges kamera, az előlapon pedig egy 5 MP-es optika található.
A telefon két SIM-kártyát támogat, van kétsávos WiFi, Bluetooth 5.1 és GPS, Glonass, Galileo, Beidou is. Megmarad a 3,5 mm-es fejhallgató csatlakozó, 1TB-ig van MicroSD bővítés is és hátulra került az ujjlenyomat olvasó. A telefon Android 13-re épülő MIUI 13-mal indul, de frissíthető lesz a hamarosan kész MIUI 14-re. Végül, de nem utolsósorban a Redmi 12C-t egy 5000 mAh-s akkumulátort kapott, ami 10 wattal tölthető fel. A 3/64GB-os modell 90€$-os ára, tehát a 34000 forint nem túl sok. Főleg, ha azt nézzük, hogy végre egy belépőszintű modell is használható CPU-t kapott.
N-One NPad X táblagép 8GB memóriával és Helio G99 CPU-val
Az N-One NPad X egy 10,95 hüvelykes IPS kijelzővel rendelkezik, amelynek felbontása 2000 x 1200 pixel. A kijelző éles, részletgazdag és élénk színekkel rendelkezik, így ideális filmek, játékok és böngészéshez egyaránt.
A N-One NPad X hardvere erős a nyolc magos Helio G99 CPU-nak köszönhetően, ami az AnTuTu számokat nézve 371000 körüli eredményt ér el. A tablet 2,2 GHz-es, nyolcmagos processzora 8GB RAM-mal és 128GB UFS belső tárhellyel rendelkezik, amely bővíthető akár 1TB-ig is microSD kártyával. A tablet friss Android 13 operációs rendszerrel rendelkezik, amely könnyen kezelhető és számos hasznos funkciót kínál a felhasználók számára.
Az N-One NPad X kiváló minőségű kamerával rendelkezik a szegmensben, a 20 megapixeles Sony szenzor lehetővé teszi a fényképek és videók készítését. A tablet továbbá támogatja a Bluetooth 5.0 és 2.4/5GHz-es Wi-Fi kapcsolatokat is, emellett pedig GPS/GALILEO/GLONASS/BDS/A-GPS képes és SIM kártya is használható vele a hazai B20-as hálózatra csatlakozva.
8600mAh kapacitású akkumulátorát 18 wattos töltőadapterrel láthatjuk el energiával az USB-C portján keresztül. Az N-One NPad X a kuponos akcióban 199-ba kerül.
A BMAX B2 Pro Mini PC apró, azonban méretéhez képest megfelelő tudású számítógép azoknak, akik olyan eszközt keresnek, amely kis méretű ugyanakkor elegendő teljesítményt nyújt a mindennapi munkához és szórakozáshoz egyaránt.
A BMAX B2 Pro Mini PC processzora egy Intel Gemini Lake J4105, amely 4 maggal és 4 szállal rendelkezik, és akár 2,5 GHz-es órajelen működhet. Ez elegendő teljesítményt nyújt a hétköznapi feladatokhoz, például a webböngészéshez, az irodai munkákhoz és a multimédiás szórakozásokhoz. A processzor mellett a BMAX B2 Pro Mini PC 8GB DDR4 memóriával és 256GB kapacitású SSD meghajtóval rendelkezik, amelyek szintén hozzájárulnak a megfelelő teljesítményhez.
A BMAX B2 Pro Mini PC-vel streamelhetjük kedvenc filmjeinket vagy sorozatainkat a monitorra vagy TV-re. Dolgozhatunk, játszhatunk rajta vagy akár egy letöltőszervert, fájlmegosztót is készíthetünk belőle, ami kevés energiával is beéri. A Mini PC-t két HDMI-porttal is ellátták, így könnyen csatlakoztathatjuk az eszközt a televízióhoz vagy egy nagyobb monitorhoz. Emellett négy USB 3.0 és egy USB 2.0 porttal is rendelkezik , valamint egy microSD-kártyaolvasóval, így könnyen csatlakoztathatunk más eszközöket, egeret, billentyűzetet, külső merevlemezt stb.
A BMAX B2 Pro Mini PC kis méretének köszönhetően könnyen is hordozható, így ideális lehet azok számára, akik gyakran utaznak, de azt szeretnék, hogy minden adatukat magukkal vihessék vagy akiknek egy kis méretű, a monitor mögé elbújtatható eszközt keresnek. A Mini PC mérete mindössze 12,5 x 11,2 x 4,4 cm, és mindössze 310 grammot nyom a mérlegen.
Az operációs rendszerrel kapcsolatban a BMAX B2 Pro Mini PC Windows 11-gyel érkezik. Vezetékes és vezeték nélkül kapcsolatok közül 2.4 és 5Ghz-es WiFi, gigabites LAN és bluetooth 5.0 is megtalálható benne. A B2 Pro Mini PC egy nagyszerű választás lehet azok számára, akik olyan eszközt keresnek, ami nem kerül sokba, de egy korábbi asztali gép teljesítményét hozza. Mindezt 46 ezer forintért, európai raktárból!
BlitzHome BH-AP2501 egy 46 négyzetméteres helyiség levegőjét is tisztán tudja tartani
A 37 centiméter magasságú okos légtisztító egy óra alatt akár 280 köbméter levegőt is képes megmozgatni. Ezzel pedig akár egy 46 négyzetméter alapterületű helyiség levegőjét is tisztán tudja tartani. Cserélhető szűrőjének köszönhetően képes kiszűrni a levegőből a 0.3 mikron feletti részecskéket, illetve a füstöt és kellemetlen szagokat is.
Több sebességű fokozatának köszönhetően hangjával alvás közben sem zavaró. Időzítővel is ellátták, így beállítható, hogy 1, 2, 4 vagy 8 óra elteltével automatikusan lekapcsoljon. Mivel WiFi modullal is rendelkezik, így telefonról is vezérelhető és monitorozható a működése.
A BlitzHome BH-AP2501 légtisztítója európai (CZ) raktárból vásárolható meg, így áfa és vámmentesen érkezik meg. A kedvezmény kóddal 73$-ba, azaz körülbelül 26000 forintba kerül.
Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg