A Liectroux ZK901 igazán pénztárcabarát modell. 70 ezer forintos áron kínál porszívózást, padló feltörlést, LDS lézeres letapogató szenzort és mobiltelefonos alkalmazást is, tehát azokat a funkciókat, amikért a Roborock modelleket is szeretjük.

LDS, azaz lézeres letapogató szenzorral szerelték fel, hogy könnyen tudjon tájékozódni a lakásban és felismerje a tereptárgyakat és akadályokat. A 4000Pa szívóereje mellé 5000mAh kapacitású akkumulátora segíti, hogy sokáig képes takarítani.



Nem csak felporszívóz, hanem a padlót is fel tudja törölni. Takarítás végeztével erre a dokkolóra áll vissza, hogy feltöltse az akkumulátorát. 450 milliliter kapacitású portartályába a felszívott piszkot, szintén 450 milliliteres víztartályába pedig a feltörlésre alkalmas folyadékot tárolja, hogy az alján található felmosó moppal feltörölje a padlót.

A por és víztartály két külön kiegészítő, így porszívózás után át kell tenni a folyadékkal telit, de ez az alacsony árát nézve megbocsájtható hiányosság, hogy nem egybeolvadva készítették el a tartályokat. Természetesen erre is van kupon kódunk, amit a versenytárak tulajdonságaival összevetve remek áron érhető el, természetesen európai raktárból 70 ezer forintért!

Liectroux ZK901 okos robotporszívó felmosó funkcióval 199$-ért

🔹Kupon:BGXIFD579

Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akicókat

Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért

BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás