A Mibro Earbuds 1 már bluetooth 5.3 kapcsolaton keresztül kommunikál és IPX5 védettséggel rendelkezik, a bevezető áron pedig remek ajánlat, ha nem akarunk sokat költeni egy vezeték nélküli fülhallgatóra.

A Mibro logó felett a töltést visszajelző ledet találjuk. Alulra került az USB Type-C portja, amin keresztül feltölthető a tok 350mAh kapacitású akkumulátora. A fülhallgató kék, fekete és fehér színben is kapható.

A hosszított található az érintésérzékeny felület, amivel a szokásos módon, egy érintéssel fogadhatjuk vagy lerakhatjuk a hívásainkat, vagy megállíthatjuk a zeneszámokat. Dupla érintésre a jobboldalin előre, a baloldali fülest triplán megérintve az előző vagy a következő zeneszámra ugorhatunk. Az IPX5 védettséggel rendelkező Mibro Earbuds 2 már Bluetooth 5.3 kapcsolatot használ, támogatja a HSP/HFP/A2DP/AVRCP profilokat és természetesen a 10 méteres hatótáv is megvan.

Egy feltöltéssel akár 5 órán keresztül is képesek működni. Nem gumiharangos, hanem fülbe illeszthető earphone kivitellel rendelkezik, membránjai mérete 6 milliméter, de ebből mindegyik oldalom 2-2 darab kapott helyet. A Gshopper akciójában 41$ helyett 28$-ba, azaz 10500 forintba kerül.

A Mibro Earbuds 2 fülhallgatót itt találod meg

🔹Kupon: AE9518ED2BE3

 

Tedd a könyvjelzők közé az oldalunkat, hogy mindig megtaláld a friss híreket és a legjobb akicókat

Nézzétek meg az online kupontáblázatunkat is a legfrissebb akciókért

BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

GEEKBUYING REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás