A BlitzWolf BW-ANC3 kétségkívül a gyártó legminőségibb és legprofibb fülhallgatója, ami remek kidolgozással rendelkezik. Az aktív zajszűrést pedig szám szerint hat apró mikrofon segíti, hogy a lehető legkellemesebb zenei élményben legyen részünk.
Nagy meglepetés nincsen, a szokásos BW féle csomagot kapjuk, amihez tartozékként egy Type-C kábelt kapunk a tok 600mAh kapacitású akkumulátorának feltöltéséhez. A kiegészítők következő lépcsőfokát és egyben az extrák sorát a különböző méretű szilikon harangok zárják.
A bevezetőben említett „minőség” jelzővel már a tokot kézbe fogva is érezhetjük a különbséget a gyártó ezer és egy terméke és a BW-ANC3 között. A lekerekített oldalakkal, sima matt felületű, ám kemény és masszív összeszereléssel rendelkező tok zsanérja erősen tart. Még véletlenül sem csukódik le. Azt sugallva, hogy már a fülhallgató tokjának megalkotásába is hosszú munkaórákat öltek bele.
Mintegy extraként hófehér állapotjelzőket kapunk, ami a 600mAh akkumulátor kapacitásról ad nekünk visszajelzést. A párosítás törléséhez és újra párosításhoz, az akkumulátor kijelzéshez egy apró gombot is kapunk a Type-C csatlakozó mellett. A BlitzWolf BW-ANC3 nagyon hajaz az Apple AirPods Pro-hoz, szinte megszólalásig hasonlítanak. Különbséget csak színben találunk. Elfordított hangvetőjének köszönhetően kifejezetten kényelmes a használata, ami mellett remek stabilitással illeszkedik a fülbe.
A vezérlést nem egy hangosan kattantó kapcsolóval oldották meg, hanem mindkét oldali fülhallgató érintésérzékeny vezérlést kapott. Ezzel nem csak a zeneszámok léptetése, megállítása és elindítása oldható meg, hanem a hangerősség szabályzása és az az aktív zajszűrés is bekapcsolható, amihez összesen egyszerre hat mikrofont képes használni.
A 10 milliméteres driver méret papíron nem tűnik nagynak, de roppant jól választották meg és remek hangokat képes hallatni. Kellemesen jelennek meg a mély hangok és emellett megkapjuk a magasakat is, bár nem a csilingelő kategóriát, de hangszínszabályzásra nincs rászorulva. Érdekes, hogy aktív zajszűrést használva kevesebb mély hang jelenik meg a zeneszámokat hallgatva, mint normál módban.
Az aktív zajszűrés jól működik, amihez nagy segítség az in-ear kivitel, ebben segít a gumiharang is, hogy kizárja a külső zajokat. Azonban természetesen ezzel nem leszünk süket a külvilággal szemben, de csökkenti a fülünkbe érkező „káros” zajokat. Nem csak zajszűrést, hanem egy transparency módot is kapott, amit úgy képzeljünk el, mint egy hallókészüléket. Ennek aktiválásával beengedi és felerősíti a külső hangokat, amivel még akkor is tökéletesen hallhatjuk a külvilág hangját, ha közben zenét hallgatunk. Ennek megfelelően akár beszélgetni is tudunk, miközben szól a fülünkben a kedvenc zenénk. Ezek mellett tökéletesen használhatjuk telefonbeszélgetésre is, ehhez különösen jól jön a külvilág hangjainak kizárása az ANC-nek (aktív zajszűrésnek) köszönhetően, amit hívás közben is aktiválhatunk, deaktiválhatunk. Beszélgetési mikrofon csak jobboldalon kapott helyet, de remekül hallottak a vonal túlsó felén is.
A fülhallgatók tárolására szolgáló tokot 90 perc alatt feltölthetjük. Aktív zajszűréssel akár 5 órán át is használhatjuk a füleseket egy feltöltéssel, ezt kikapcsolva az idő akár 7 órára is kitolható. Visszahelyezve őket a tokba, az akkumulátornak köszönhetően többször is feltölthetők.
Milyen lett a BlitzWolf BW-ANC3?
Ha mondani lehet ilyet, a lehető legjobb és eddigi legminőségibb vezeték nélküli fülhallgatója lett a gyártónak, ami ANC, azaz aktív zajszűrés funkcióval is rendelkezik. A BlitzWolf BW-ANC3 megvásárolható a Banggood európai (CZ) raktárából is, ami így áfa/vámmentesen érkezik meg, csak a posta átlagosan számolható 400 forintos költsége adódik hozzá.
A BlitzWolf BW-ANC3 fülhallgatót itt találod meg
Kupon: 13f142
Kupon: BGANC3D
Próbáld ki a gyártó két olcsóbb zajszűréses fülhallgatóját is:
BaNGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
FONTOS, HISZEN ÍGY MŰKÖDHETÜNK TOVÁBB…
Telepítsd az asztali Chrome böngésződ alá a plugit és támogass minket úgy, hogy ehhez semmi egyebet nem kell tenned, csak vásárláshoz nem a mobiltelefonodról, hanem a PC-ről vásárolsz. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat. Amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek.
További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on.
Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!