A Xiaomi által megismert 70mai termékek új tagja az a 70mai A800S, ami már elmenti a GPS koordinátáinkat is. Így kiszámolja a sebességünket és az útvonalunkat is visszanézhetjük a térképen. Sőt! A késöbbiekben egy külön megvásárolható hátsó kamerával is elláthatjuk.

A 70mai A800S autós kamerába most minden belekerült, amit eddig hiányoltunk. Külön megvásárolható lesz hozzá egy kiegészítő kamera, amit az autó hátsó szélvédőjére helyezhetünk majd fel, így nem csak az utat, de a mögöttünk lévő eseményeket is rögzíthetjük.

Beépített GPS vevővel rendelkezik, amelynek köszönhetően a kamera rögzíti a sebességünket és a megtett utat, amit a térkép szoftver segítségével visszanézhetünk majd. Újdonság a SONY IMX415 szenzor, amellyel már 4K felbontásban rögzíthetünk és 140 fokos látószöggel rendelkező videókat készíthetünk.

70mai a800s 1Az ADAS (Advanced Driver-Assistance System) vezetés közben segít a sávelhagyás és az ütközés elkerülését, amellyel elkerülhetjük a véletlen baleseteket. Természetesen megmaradt a parkoló mód is, így a 3 tengelyű gyorsulásmérőnek köszönhetően automatikusan elindítja a felvételt, ha gyújtás ráadása után azt érzékelné, hogy az autó megmozdul.

A loop recording felvételnek köszönhetően sosem fog betelni a memóriakártyánk, hiszen automatikusan felülírja a korábban rögzített fájlokat. Természetesen, ha hirtelen fékezés, baleset vagy erős irányváltozást érzékel, akkor azt a videófájlt védettként kezeli, így ezek nem kerülnek felülírásra. Beépített WiFi-vel rendelkezik, így a mobiltelefonunkról könnyedén vezérelhetjük és konfigurálhatjuk a kamerát, ha arra lenne szükség.

70mai a800s

A 70mai A800S autós kamera a kedvezmény kóddal 109.99$-ba, azaz 33.57.500 forintba kerül, az EU Priority Line szállítás áfa és vámmentes.

A 70mai A800S autós kamerát itt találod meg

🔹Kupon : BG70maiA800S

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!
Megosztás

Hozzászólás