Megjelent a BlitzWolf BW-WS02 okos időjárás állomás, ami az elődjéhez képes sok újdonságot hoz. Már mobiltelefonos alkalmazást is kapunk hozzá, amivel figyelmeztetést képes küldeni a mobiltelefonunkra.

BlitzWolf BW-WS02

A kijelzővel ellátott beltéri egységhez egy kültéri szenzort is kapunk. Az eszközök vezeték nélkül kapcsolódnak egymáshoz, de arra is lehetőség van, hogy kettő, illetve három külső szenzorral vásároljuk meg azt.

A kör alakú belső eszköz egy LCD kijelzőt kapott, ami megjeleníti a lakáson belüli és a kültérre kihelyezett szenzor által mért páratartalmat hőmérsékletet, UV indexet, szélsebességet és légnyomást is. A WiFi kapcsolatnak köszönhetően ezeket az adatokat képes továbbítani a telefonunkra, illetve riasztást küld, ha tudjuk, hogy épp kint száradnak a ruháink, de közben eleredne az eső.

A vezeték nélküli kapcsolat hatótávolsága nyílt terepen 30, míg zárt részen maximálisan 10 méter lehet. A mérés -20 és +60 Celsius fok között lehet, így a téli hidegben és a nyári melegben egyaránt használható. A páratartalmat pedig 0-99% között képes mérni.

A beltéri egység kijelzőjének világítása három lépésben állítható. Egy kitámasztható talppal, de mágneses hátsó résszel is rendelkezik. Ennek köszönhetően az asztalra vagy akár a hűtőszekrény ajtajára is felhelyezhető. A BlitzWolf BW-WS02 újdonsága, hogy USB kimenettel is rendelkezik, így mobiltelefont is tölthetünk róla.

BlitzWolf BW-WS02 charge

Az egy kültéri szenzorral rendelkező időjárásállomás 44.99$-ba kerül, az EU Priority Line szállítás áfa és vámmentes

Kedvezmény kód: 10%ForBGBW

 

BaNGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

Telepítsd az asztali Chrome böngésződ alá a plugit és támogass minket úgy, hogy ehhez semmi egyebet nem kell tenned, csak vásárláshoz nem a mobiltelefonodról, hanem a PC-ről vásárolsz. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat. Amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek.

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on.

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás