Megjelent a Creality Ender-3 Max 3D nyomtató, amivel az elődjéhez képest akár 30%-kal nagyobb méretű tárgyakat is nyomtathatunk.
A Creality Ender-3 Max 3D nyomtató megjelenésében nem hoz sok újdonságot, hacsak nem említjük a 300 x 300 x 340 milliméteres nyomtatható felületet, ami az elődjéhez képest sokkal nagyobb lett. Ezáltal nem kell azon aggódnunk, hogy amit ki szeretnénk nyomtatni, nem férne el a nyomtatandó felületen. A PLA,TPU, PETG, ABS, Wood anyag 1.75 mm átmérőjű lehet, azaz a mondhatni szabványos filamenteket használó gép fúvókája 0.4mm-es vékonyságú anyagból építi fel a megtervezett tárgyakat.
A nyomtatandó tárgyakhoz természetesen nem kell profi tervezőnek lennünk, hiszen az interneten millió számra elérhetőek a különböző tervek, amiket a számítógépünkről kábelen vagy a 3D nyomtatóba helyezett memóriakártyára másolva szó szerint egy gombnyomással kinyomtathatunk. Így a letöltött STL, OBJ, AMF fájlokat másodpercek alatt átküldhetjük a nyomatatóra, hogy nekiállhasson a munkának.
A csomagban természetesen útmutató is lapul, hogy összeállítsuk a nyomtatónkat. Szerencsére a németországi raktárból rendelve nem kell plusz költségeket fizetnünk és, ha ezt az opciót választjuk, a szállítás is ingyenes. A 3D nyomtató 279$-ba, azaz 81.500 forintba kerül a TomTop európai raktárából.
Kedvezmény kód: CEMAX
A rendelésnél a Germany opciót válaszd, hogy ingyenes szállítással áfa és vámmentesen érkezzen meg a termék
További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.
Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg
Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!