Karácsony előtt egy nappal összeszedtük nektek a legkeresettebb termékeket, amiket megkapunk 10 ezer forint alatt. Van itt jó pár kütyü, a mostanában kelendő ultrahangos párásító, okosóra és pendrive is.

Haylou LS02 okosóra

Az okosóra 9 sportmód helyett már 12 típust ismer, képes monitorozni többek között a sétát, futást, kerékpározást, jógát, testedzést, evezést és hegymászást, stb. Ellátták optikai pulzusmérő szenzorral, alvásmonitorozással, hogy azt is megtudjuk milyen az alvásritmusunk. A Bluetooth kapcsolat is fejlődött, így már az 5.0-s verziót kapta meg az óra, ennek köszönhetően pedig a hívásainkról, üzeneteinkről sem maradunk le.

A könnyű, 35 grammos Haylou LS02 óratokjának mérete 4.09 x 3.57 x 1.16 centiméteres, tehát nem egy nehéz, nagydarab óráról beszélünk. A szíja szilikonból készült, a megjelenítője kicsivel nagyobb lett és a felbontás is nőtt, így már 1.3 col helyett 1.4 inches megjelenítőt kapunk, ami 320 x 320 pixeles felbontással rendelkezik. Megmaradt az IP68-as védettség is, így még fürdés közben sem kell levenni a karunkról.

Az akkumulátor kapacitása is nőtt, egészen pontosan 260mAh-ra, amit USB porton keresztül tölthetünk fel, amivel a gyártói adatok szerint 20 napos üzemidőt tesz lehetővé. Az okosóra 26.99$-ba kerül, ami 8100 forintnak felel meg, a szállítás pedig ingyenes.

A Haylou LS02 órát itt találod meg

Mi már le is teszteltük  

_______________________________________________________

 

Lenovo LP1 TWS Bluetooth fülhallgató

A Lenovo az utóbbi időben nem is egy olcsó vezeték nélküli fülhallgatóval jelentkezett. A Lenovo LP1 modell már hozzánk is megérkezett, épp folyik a próbája és azt kell mondjam, az olcsósága ellenére nem rossz. Mi is kipróbáltuk és most szerencsére még rövid ideig 5100 forintba kerül. Teszt

Az IPX4 minősítéssel rendelkező külső borítása alatt 10 milliméteres drivereket találunk. Mindent tud, amit a nagyok, így a bluetooth kapcsolatnak köszönhetően 10 méteres hatótávig használhatjuk. A beépített mikrofonjának köszönhetően a telefon hívásainkat is lebonyoíthatjuk vele.

Az oldlán érintésérzékeny felületet kapunk, amivel megállíthatók vagy eliindíthatók a zeneszámok, előhívhatjuk a mobiltelefonunk hangassziszensét vagy zeneszámot válthatunk. A Lenovo LP1 fülhallgatókat az USB Type-C porttal szerelt tokjában tölthetjük fel. Több színből is választhatunk, így elérhető a fekete, fehér, zöld, fekete-fehér, piros-fehér, fehér-ezüst színű modell is. Az árát nézve meg lehetünk elégedve, hiszen 16.99$-ba, azaz 7400 forintba kerül.

A Lenovo LP1 TWS Bluetooth fülhallgatót itt találod meg

 

__________________________________________________

 

BlitzWolf BW-SH1 ultrahangos párásító

 

A kedvezmény kóddal csak 7500 forintba kerül a BlitzWolf BW-SH1 párásító, amibe illóolajat is tehetsz, hangulatvilágítással is rendelkezik és európai raktárból áfa és vámmentesen, méghozzá ingyenes szállítással rendelhető meg. A BlitzWolf legújabb párásítója már nem egy kis apróság. Az új modell már 2.5 literes kapacitással rendelkezik, ami elegendő ahhoz, hogy egy 20-40 négyzetméter területű helyiség levegőjét párásítsa.

8938066d-03e4-407f-962a-f1962c51b208.jpg

A BlitzWolf BW-SH1 párásítón két erősségi fokozatot állíthatunk be rajta és ezen kívül van egy éjszakai mód is, amivel a leghalkabban képes üzemelni, hogy ne zavarjon minket az esetleges hangjával. 100-150 milliliter folyadékot képes a levegőbe juttatni óránként a két fokozatnak köszönhetően, amivel egy 20-40 négyzetméter alapterületű helyiség levegőjébe is eljuttathatjuk az illóolaj illatát.

Az érintésérzékeny vezérlésnek köszönhetően 7 különböző színt is beállíthatunk, így hangulatvilágításként is használhatjuk a szobánkban. Most európai (ES) raktárból, áfa és vámmentesen vásárolható meg, a szállítás pedig ingyenes.

Az ultrahangos párásítót itt találod meg

Kedvezmény kód: BGSH1HUM

Érdekelne a kisebb és olcsóbb BlitzWolf párásító is?  

_________________________________________________________

 

Xiaomi Mijia T100 elektromos fogkefe

Az már tényleg a legolcsóbb elektromos fogkefe a Xiaomi háza tájáról, hiszen csak 8.6$-ba, azaz átszámolva körülbelül 2.600 forintba kerül. Mit kapunk ennyi pénzért? Egy letisztul megjelenésű, szónikus, elektromos fogkefét. Két sebesség fokozattal, egy váltakozó és egy normál, 16.500 rezgés/perc erősséggel. Vízálló kivitelt kapott, a fogkefe 30 másodpercenként jelez, hogy váltsunk fogást és 2 perc, azaz az ideális fogmosási idő után automatikusan lekapcsol.

Itt nem indukciós töltőt kapunk, hanem az alján található kis ajtó mögött találjuk meg a microUSB portját, amivel gyorsan, 4 óra alatt feltölthetjük az akkumulátorát, amivel 30 napig használhatjuk!

A Xiaomi Mijia T100 elektromos fogkefe 7.99$-ba, azaz átszámolva körülbelül 2.500 forintba kerül

Kedvezmény kód: BGXPDE2023

 

____________________________________________________

 

A 7500 forintos BlitzWolf BW-GTC okosóra, amivel akár telefonálhatsz is

A BlitzWolf BW-GTC egy új okosóra a gyártótól, amivel az alacsony energiaigényű Bluetooth 5.0 kapcsolaton keresztül, az óránkon keresztül is lebonyolíthatjuk a hívásinkat. Olyan indokok szólnak a BlitzWolf BW-GTC mellett, mint péládul a bevezető akcióban, 7500 forintos alacsony ára. De említhetjük akár a 7 napos üzemidőt, a pulzus és véroxigénszint mérést és a már tárgyalt telefonálási lehetőséget is.

A BlitzWolf BW-GTC okosóra 1.54 colos érintőkijelzővel rendelkezik és már nem TFT, hanem IPS panelt használ, amelynek felbontása 240 x 240 pixel. A fekete, kék és arany színekben kapható okosórát szinte bárkinek ajánlhatnánk, hiszen a színek közül kapunk fiatalos, férfias és nőies, fekete és arany modellt is.

IP67 védettséggel is rendelkezik, így a fröccsenő víznek is ellenáll. A funkciói között találunk lépésszámlálást, alvásmonitorozást, pulzus, vérnyomás és véroxigénszint mérést, kamera és zenevezérlést, üzenet és hívásértesítést. A bejövő hívásokat pedig a beépített mikrofonnak és hangszórónak köszönhetően az óráról is lebonyolíthatjuk, ha az össze van kapcsolva a mobiltelefonunkkal.

A 230mAh kapacitású akkumulátorát 1.5 óra alatt feltölthetjük, amivel 7 napos üzemidő is kihozható az órából. Szerencsére nem is kerül sokba, hiszen a bevezető akcióban csak 7500 forintot kérnek a BlitzWolf BW-GTC okosóráért.

A BlitzWolf BW-GTC órát itt találod

 

_______________________________________________________

 

BlitzWolf BW-HP3 bluetooth fejhallgató

 

Nem is olyan régen jelent meg a BW-HP2 fejhallgató, amit mi is kipróbálhattunk. Az új BlitzWolf BW-HP3 pedig a BW-HP2 és HP0 egyvelegének tűnik első ránézésre.

A BlitzWolf BW-HP3 Bluetooth fejhallgatónál a gyártó megmaradt az összecsukható kivitelnél. Ennek köszönhetően bárhová magunkkal vihetjük. Beépített mikrofonját zajszűréssel látták el, így telefonálás közben jobban hallhatnak minket.

A Bluetooth 5.0 kapcsolatot használó BW-HP3 a HSP/HFP/A2DP/AVRCP profilokat is támogatja. Az akkumulátorának kapacitása majdnem harmada a HP2-nek, hiszen itt egy 300mAh kapacitású akkumulátort kapunk. Ezt 1.5 óra alatt feltölthetjük és 10 órán át használhatjuk vezeték nélküli módban.

Természetesen nem csak vezeték nélküli módban, hanem vezetékkel is használhatjuk, mert 3.5 milliméteres jack csatlakozót is kapott, amihez egy jack-jack kábelt is kapunk. A BlitzWolf BW-HP3 olcsóbb, mint az elődje volt, de ezt a kisebb akkumulátornak is betudhajtuk. Jelenleg 26.99$-ba kerül, amely árat egyáltalán nem mondhatunk magasnak a maga 8200 forintjával.

A BlitzWolf BW-HP3 fejhallgatót itt találod meg

A nagy akkumulátoros BW-HP2 fejhallgatót itt találod meg

 

_______________________________________________

 

 

BlitzWolf® BW-FD1 240mL Automatic PIR Foam Soap Dispenser IPX4 Waterproof Large Capacity Humanized Design Micro High-Efficiency Motor

Ide kattintva elolvashatod a tesztünket

A Xiaomi után a BlitzWolf is kiadta a saját, infravörös érzékelővel ellátott automata szappanadagolóját. A gomb nélküli működést az érzékelő váltja ki, így csak oda kell tartanunk a kezünket az adagoló fejhez és máris megkapjuk a kívánt szappan adagunkat.

BlitzWolf® BW-FD1 240mL Automatic PIR Foam Soap Dispenser IPX4 Waterproof Large Capacity Humanized Design Micro High-Efficiency Motor

Az IPX4 védettséggel rendelkező BlitzWolf BW-FD1 240 milliliteres kapacitással rendelkezik, amihez hab szappant használhatunk. A működéséhez 3 darab AA méretű elemre lesz szükségünk.

A BlitzWolf BW-FD1 automata szappanadagoló  a kedvezmény kóddal 13.55$-ba, 4100 forintba kerül

Kedvezmény kód: BGCNBWFD1

 

______________________________________________________

 

64GB-os Xiaomi USB 3.0 pendrive

 

A Xiaomi számos termékkel képviselteti magát, azonban az adattárolók piaca az a terep, ahol eddig még nem nagyon találkozhattunk ezzel a névvel. Így szinte kötelező volt, hogy megjelenik valamilyen adattárolóval. Most itt van a 64GB kapacitású pendrive-ja. Kíváncsian várjuk mikor mutatja be saját SSD meghajtóját a gyártó.

Megjelenését nézve nem az olcsó műanyagházas vonalat követi a desgin. Fém, azaz alumínium házat kapott, aminek a végén nem csak desgin elemként, hanem a könnyebb hordozhatóság, na meg az USB portból való eltávolíthatóság érdekében egy műbőr pántot is kapott.

A letisztult külsővel rendelkező pendrive 64GB-os kapacitással rendelkezik, így valószínűleg szinte minden felhasználó számára elég lesz ez a kapacitás. A sebességről az USB3.0 csatlakozófelület gondoskodik, hogy gyorsan felmásolhassuk rá a kívánt fájljainkat és a nagy sebességű csatlakozón keresztül visszaolvashassuk az adatokat. A Xiaomi 64GB-os pendrive most olcsóbb, mint korábban volt, jelenleg 17.99$-ba (~5400 forintba) kerül.

A Xiaomi 64GB-os pendrive-ot itt találod meg

 

BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás