Az Amazfit GTR 2 után itt van a gyártó Apple Watch-ra hajazó újdonsága, az Amazfit GTS 2, amivel napi 24 órában nyomon követhetjük a tevékenységünket. Sőt, az új okosórával akár már a telefonhívásainkat is lebonyolíthatjuk.
Az Amazfit GTS 2 a fiatalos vonalat követi, a jelenleg kapható fekete verzió az erősebbik nemhez áll közelebb, de később elérhető lesz belőle az ezüst és az aranyszínű verzió is, ami a hölgyek szívét dobogtathatja meg.
Az Amazfit GTS 2 is AMOLED kijelzőt használ, így a legtökéletesebb feketéket kapjuk, az élénk színek pedig a szinte végtelen kontrasztnak köszönhetően csodásan néznek ki rajta. A megjelenítő 348×442 pixeles felbontással és 1.65 colos mérettel rendelkezik, amit karcálló, oldalain lekerekített üveg takar. Az alumínium ház könnyűvé teszi, így szíj nélkül az óratok 24 grammot nyom.
Az Amazfit GTR 2-ből ismerős tulajdonságokat kapjuk, így stresszint mérést is kapott, megmaradt a PAI mérés és lépésszámlálásra és alvásmonitorozásra is képes. A GTS 2 beépített GPS-szel is rendelkezik, aminek használata mellett 25 óra a működési ideje, átlagos használat mellett pedig akár 7 nap is kihozható a 246Ah kapacitású akkumulátorból.
Választható edzésmódok:
- kültéri futás,
- séta,
- szobakerékpározás,
- medencés úszás,
- elliptikus tréner,
- nyíltvízi úszás,
- túrázás,
- terepfutás,
- futópad,
- síelés,
- kerékpározás,
- és szabad edzés
A GTS 2 is Bluetooth 5.0 kapcsolaton keresztül kommunikál és beépített mikrofonnal és hangszóróval is rendelkezik, így a telefonhívásainkat már rajta keresztül is lebonyolíthatjuk, ha összepárosítjuk a mobiltelefonunkkal.
Az Amazfit GTS 2 okosórához is van kedvezmény kódunk, amivel 161.99$-ért vásárolhatjátok meg. Az EU Priority Line szállítással most is áfa és vámmentesen rendelhetitek meg.
Az Amazfit GTS 2 okosórát itt találod meg
Kedvezmény kód: amazfit100
BANGGOOD REGISZTRÁCIÓ ÉS RENDELÉS MENETE
További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.
Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg
Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!





