Csupán 3 ezer forintot kell rááldoznunk és már 2GB/32GB helyett, 3 GB memóriát és 64GB tárhelyet kapunk, ha a nagyobb tárhellyel és memóriával szerelt Redmi 9C változatot választjuk. Megér három ezer forintot ez a bővítést? Persze!

A Redmi 9C az apró, csepp alakú noccs szigetes vonalat követve, itt is a kijelző felső részébe biggyesztették az 5 megapixeles előlapi kamerát. A 6.53 colos megjelenítő 1600×720 pixeles felbontással rendelkezik. Míg a kis Redmi 9A a MediaTek Helio G25-öt, addig a Redmi 9C a Helio G35 processzort használja, ami az AnTuTu benchmarkban 109000 körüli pontszámra képes. A 8 magos CPU maximálisan 2.3GHz-en jár, memóriából  a jelenlegi modellben 3GB-ot, tárhelyből pedig 64GB-ot kapunk. Természetesen használhatunk memóriakártyát is, egészen 512GB-os méretig.

A két nano SIM kártyát kezelő mobiltelefon természetesen kezeli a hazai B20-as hálózatot is. 2.4 és 5GHz-es WiFi-vel is ellátták, Bluetooth 5.0, GPS is kapott benne helyet, az Android 10 rendszere pedig rendelkezik magyar nyelvű felülettel is, már a MIUI12-es felületével. A hátlapon három kamera található, ami szintén újdonság a Redmi 9A modellhez képest. A fő szenzor 13 megapixeles, ezt egészíti ki két darab 2 megapixeles kamera. A micro USB portján keresztül tölthető fel a méretes, 5000mAh kapacitású akkumulátora.

Nem rossz ajánlat a Xiaomi Redmi 9C, hiszen 114$-ba kerül, azaz körülbelül 34.500 forintot kérnek érte. Az EU Priority Line szállítással pedig áfa és vámmentesen rendelhető meg.

A Xiaomi Redmi 9C 3GB/64GB mobiltelefont itt találod

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!
Megosztás

Hozzászólás