Nem tagadhatja meg önmagát a One Netbook A1 mini laptop, hiszen nem csak azoknak készült, akik akár diagnosztikára használnák, hanem szinte bárhol megállná a helyét.

Szerencsére nem csak IT-vel foglalkozók örülhetnek egy ilyen kis méretű gépnek. De tény, hogy funkciójának köszönhetően szűk az a megcélzott réteg, akik kiaknázhatják a benne rejlő lehetőségeket, de lehet pont nekik megváltás lenne egy ilyen apró méretű laptop.

Ehhez pedig az átlagos mini gépekhez képest több csatlakozót kapunk, hiszen a Type-C, 2x USB 3.0, microSD portok mellett van miniHDMI, LAN csatlakozó és RS-232 soros port is.

Kialakításának köszönhetően használhatjuk sima laptopként, de a megerősített zsanérnak köszönhetően akár a 7 colos kijelzőjét megfordítva, érintőkijelzős eszközként is. A 7 colos megjelenítő IPS technológiát használ, felbontása 1920 x 1200 pixel. Megvásárolható stylus-sal is, amivel kihasználhatjuk a 2048 nyomásponttal rendelkező tulajdonságát is, ami jól jöhet, ha nem csak jegyzetelni, hanem rajzolni szeretnénk.

Arra is odafigyeltek, hogy sok mindent kibírjon a kis gép, így a háza nem műanyagból, hanem alumíniumból készült. Megvásárolható 8GB memóriával, 256GB és 512GB-os SSD meghajtóval is. Processzora minden esetben az Intel M3-8100Y lapka, ami alacsony fogyasztása ellenére a notebookcheck.com adatbázisának pontszámai alapján az Intel Core i3-5157U processzor teljesítményével vetekszik.

A laptop a vezetékes kapcsolat mellett Bluetooth 4.2 és 2.4/5GHz-es WiFi-vel is rendelkezik, az angol kiosztású billentyűzete háttérvilágítást is kapott. A kijelző alatt pedig még egy ujjlenyomat olvasót is találunk. A 7 colos kijelzővel rendelkező One Netbook A1 20.4 x 12.9 x 1.49 centiméteres méretekkel rendelkezik, tehát valóban egy mini laptoppap van dolgunk, ami a mérlegen 0.55 kilogrammot nyom, az akkumulátorát pedig akár egy külső akkumulátorról is feltölthetjük.

A Windows 10 rendszerrel ellátott, 8GB memóriával és 256GB-os SSD meghajtóval ellátott modell 599$-ért előrendelhető a Geekbuying webáruházából, amihez az EU Priority Line szállítás áfa és vámmentes.

A One Netbook A1 laptopot itt találod

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás