A 3Life terméke igazán impozánsnak tűnt, hiszen egy automata szappanadagoló, amibe végre valahára nem kell elemeket cserélgetnünk. Csak fel kell töltenünk a beépített akkumulátorát és már használhatjuk is.

A csomagban csak magát az eszközt kapjuk, ami hófehér külsővel és átlátszó 250ml kapacitású folyadéktartállyal rendelkezik. Felülre a be/ki kapcsoló gomb került, hátul egy eltávolítható fül mögött lelünk rá a microUSB portra, amin keresztül feltölthetjük a 600mAh kapacitású akkumulátorát, amivel a gyártói adatok szerint 30 napon át használhatjuk.

A fúvóka mögött találjuk az érzékelő szenzort, a tartályt pedig a menetes fejnek köszönhetően könnyedén eltávolíthatjuk a fejről, hogy feltöltsük a vásárolt vagy a saját magunk által kikevert habszappan adaggal. Ilyen eszköz esetében fontos, hogy habszappant használjunk. De, mint sokan is írtátok nekünk (ezért külön köszönet) sima normál folyékony szappant is használhatunk. Ebben az esetben 1/3 folyékony szappant és 2/3 vizet keverjünk össze és már kész is van a szappan adag, amit kellőképpen képes felhabosítani a 3Life terméke. Egy teli tartállyal körülbelül 150 adagot kapunk, a keverésnek köszönhetően pedig sokkal olcsóbban megúszhatjuk a habszappan általi luxust, minthogy külön erre való folyadékot vásároljunk.

A bekapcsolást egy piros fény jelzi, a fúvóka alá tartva a kezünket meg is kapjuk a kívánt adagot, ami sokkal több habot nyom a kezünkbe, mint a BlitzWolf esetében. Körülbelül két-háromszor annyi szappant ad a 3Life, mint a BW terméke. Viszonylag közel kell tennünk a kezünket az érzékelőhöz. De nem csak az érzékelővel, hanem a tetején található gombbal is kiadhatjuk a kezünkbe szánt adagot.

Ez külön jó hír, azonban egy dolog nagyon beárnyékolja a folyamatot. Nem tudom, hogy ez csak az én példányomnál fordul elő vagy sem. Olyan, mintha nem infravörös szenzort használna, hanem egy fényérzékelőt. Azért jutottam erre a következtetésre, mert nappali fénynél mindig megkaptam a szappan adagot. Azonban este, a lámpa fényénél pedig volt, amikor nem volt hajlandó vagy egyáltalán nem adott egy tized milliliternyit sem. Ilyenkor a tetején lévő gombot kell megnyomnunk, hogy működésbe lépjen. Ezt egyáltalán nem értettem, pedig már jó pár napja használom és egy teli tartály folyadék már el is fogyott belőle, de valószínűleg ez lehet, amire gyanakszom, hogy az érzékelő nem igazán működik sötétben, ami eléggé negatívan befolyásolja a termékről való megítélésemet.

Ezért csalódott vagyok, mert nagyon örültem, hogy egy ilyen olcsó terméket találtam, aminek hála pénzt spórolhatok, hogy nem kell külön megvásárolnom az AA méretű elemeket és nem szennyeznem vele a környezetemet, hogy használat után a gyűjtőbe hajítom őket. A 3Life automata szappanadagoló nem egy drága dolog, de a működését beárnyélolja a szenzor nem megfelelő minősége/típusa. Akik képesek ezzel megbarátkozni és örülni fognak neki, hogy nem kell folyamatosan az elemek vásárlásával bajlódni, ezzel pedig még több pénzt kiadni, akkor már nem is annyira rossz ez a kis termék. Az európai raktárból ingyenes szállítással rendelhetjük meg. A kedvezmény kódunkkal pedig az árból is lefaraghattok, így 15$-ért, azaz 4500 forintért vásárolhatjátok meg.

A 3Life automata szappanadagoló itt található meg

Kedvezmény kód: bGhOnEy10

Működés szempontjából a BlitzWolf terméke jobb választás lehet, azonban ez elemekkel működik, de szintén 15$-ba kerül

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

Megosztás

Hozzászólás